Karakterek a művészetben és az életben

Karakterek a művészetben és az életben

Ki a más? Mi a más? Milyen a “megfogható” portrékiállítás? Hogyan segítenek az “önbabák”? Rendhagyó művészetterápiás matinéra várja az érdeklődőket Silye Júlia alkotó és művészetterapeuta október 20-án.

Generációk közötti szakadék, karakterek közötti eltérés, erős és harsány, vagy épp visszafogott…manapság nagyon sokat hangoztatjuk, hogy mennyi eltérés van a nagyszülők, szülők és a gyerekek szokásaiban – másként játszanak, de talán még az érzéseiket is másként fejezik ki. A másság topic téma, de vajon ki a más? Mi a helyes és a helytelen? A művészet talán az egyetlen, olyan terület, amely nem ítél, hanem teret enged bármelyik lehetőségnek, provokál és ezzel kommunikációra, kifejezésre serkent. A művészetterápia pedig talán a legmegengedőbb pedagógiai módszer, mely a bennünk vagy akár a gyermekeinkben lévő érzéseket felszínre hozhatja, kibontakoztathatja. A művészetről, a karakterekről kérdeztük Silye Júlia, alkotót, művészetterapeutát, akinek a Café Budapest keretében nyílt kiállítása záróakkordjaként október 21-én délelőtt egy különleges interaktív bemutató foglalkozással várja a családokat, gyerekeket.

Mit jelent neked a művészet?

Sokféle művészet létezik, de a művészetről való gondolkodásban normális az, hogy több a kérdőjel, mint a kijelentés. Az alkotástól a művészetig, az egyéntől a társadalomig egy folyamatos dinamika ez, ember és önmaga, ember és környezete között. Van egy saját definícióm: “Az igazi művészet az, ami katarzishoz juttat.” A katarzis egy “kismegváltás”, vagy “kismegvilágosodás”, melyekkel apró lépésekben szerintem el lehet jutni a teljességig.

Mit jelent a művészetterápia?

A művészetterápia elvezet ehhez a fajta művészetfelfogáshoz, ugyanis a produktum első sorban ezeknek a katartikus folyamatoknak az eszközei. Sosem elvárás, hogy esztétikus legyen. Érdekes, hogy a felnőttek esetében kifejezetten sok időt vesz igénybe az alkotással kapcsolatos komplexusok lehámozása, amik még akkor rögzültek, amikor a padtárs jobb jegyet kapott a rajzára…

A gyerekekkel való közös munkában elképesztő ennek az ősi, természetes forrásnak a bugyogása. Őket csak arra kell emlékeztetni, hogy mennyire jó ez a működés, kiemelni a SAJÁT témák fontosságát és technika szempontjából szintén a SAJÁT érdeklődésüket érdemes keresni. Az igazi művészet az, ami egyenesen jön az alkotóból, és arra reagál, ami VAN. Ilyen módon nem csoda, hogy bármilyen lehet, hiszen annyira sokfélék vagyunk. A művészet pont ezért a legillusztratívabb módon mutatja be azt, hogy a sokszínűség JÓ, mások vagyunk, és ez JÓ. Ezt ma nem lehet elégszer hangsúlyozni.

A te művészetedben szinte csak természetes személyek jelennek meg, miért?

Nekem hosszú idő volt, amíg ezt elfogadtam. Nem tudtam mi a “baj” velem, hogy engem csak a szűk környezetemben élő személyek érdekelnek igazán, és a digitális vektortechnika. Sokáig szerettem volna kitörni ebből, mert úgy gondoltam, ez egy harmadik félnek sosem fog jelenteni semmit. Aztán egy napon rájöttem, hogy itt, ennél a gondolatsornál döglik meg a művészet: mit, vagy hogy kellene máshogy csinálnom ahhoz, hogy ez jelentőségteljes legyen? Észrevettem magam, rájöttem, hogy a téma vagy technika, amibe belevegyül a becsvágy, a megélhetés, a piaci szemlélet, az nem fog megváltani, de még csak művészet sem lesz. És abban a pillanatban meg is láttam, hogy a munkámnak összefüggésében rejlik a koncepciója, ami ma nem is kicsit fontos téma.

Miért pont a portré?

A portrék összefüggéseiben kifejezik azt, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva egymásnak. A környezet visszajelzései építenek fel egy személyiséget, és miután kialakult egy szelf, folyamatos változásban van ugyancsak a személyközi és társadalmi reakciók által. Ez egy óriási felkiáltójelet igényel véleményem szerint, ezért ennek dedikáltam a kiállításomat. Ezen logika szerint hatalmas felelősség az, hogy milyen visszajelzéseket adunk az embertársainknak, hogy tudatosítsuk, hogy milyen mintát követünk, illetve hogy a saját karakterünket mennyire hagyjuk megváltoztatni, milyen elveket eszméket engedünk be ebben a zajos világban…

Mit jelent neked a karakter?

A karakterek maguk rajzfilmeket idéző stílusukban segítenek meglátni a személyek szerethetőségét. Regresszív minimalizmusnak hívom, mert visszaringat a gyerekkorunkba, a gyermeki lélekhez szólnak az alkotások, de kicsit a nehezen felnövő, felelősséget nehezen vállaló társadalomra is utalok. Érdekes, hogy a filmekben imádjuk az erős karaktereket, konfliktusokat, de a saját életünkben valahogy nem érezzük, hogy nemesedik, kalandosabbá és esztétikusabbá válik a saját életmesénk is azáltal, ha erős karakterek vannak benne, pl. sárkányok, útonállók, boszorkányok, és a legkisebb fiúból vagy lányból ezáltal lehetünk királyfik vagy királylányok.

Miért pont ez a digitális műfaj?

A digitális forradalom kellős közepén vagyunk. Szerintem az lenne a furcsa, ha nem ebben a műfajban alkotnék. A rajzfilmek képi világa az én X-es generációm korai éveit is meghatározták. Egyszerűen “mélyre ment a Disney”. Aztán sosem szerettem színezni, tónusozni, időpocsékolásnak tartottam, engem gyerekkorom óta csak a vonalak és a formák érdekeltek. Amikor tizenkét évesen felfedeztem a Paint programot, ahogy egy gombnyomásra kitöltődött a forma, akkor azt hiszem, minden eldőlt… A visszavonás gomb egy külön misét ér meg.

A képek életre keltek és társult hozzájuk egy formát öltött baba is. Honnan jött a babák ötlete?

Van egy posztposztmodern, spleen-szerű élményem: minek alkossunk nagyszabású dolgokat, amikor már ”nincs hely a falakon”, amúgy is úgy romboljuk a Földet, nem úgy tűnik, mintha hosszútávban érdemes lenne gondolkodni, ráadásul bármikor becsapódhat egy meteor… Legyen tehát hasznos egy portré! Kerüljön a kézbe, keljen életre, hozzon létre egy élő animációt, hasson. Az új ember egyébként is egyre ”taktilisebb”, ami azt jelenti, hogy a digitális forradalom hatására átalakuló idegrendszer tekintetében egyik oldalon csökken a belső képalkotási készség, de másik oldalon érzékenyebbé válik a taktilis ingerekre. Vagyis lehetséges, hogy egy kiállítás statikus képekkel nem mond semmit a legújabb generációnak, és lehetséges, hogy a kézbe vehetőség az új “szem”, és a gondolatok megindítója… ezek az általam tervezett és kivitelezett babák.

Az általam elképzelt hasznos portré-projekt meglepően jól működik. Több “anya-babát” is készítettem, ott kaptam visszajelzést elvált szülőktől, hogy az ingázást lelkileg jobban viselik a gyerekek, egyszerűen megnyugszanak, és a beszoktatási problémáknál is hatásos, ha “anya a táskában van”.

Amivel nem számoltam, az az, hogy a gyászfeldolgozásban is segítenek a babák, sajnos ilyen szomorú történetbe is belecsöppentem. Ezen kívül az autizmus esetében egy ilyen “önbaba” érdekes módon nagyon leköti a gyerekeket, és úgy tűnik, hogy valóságos segédeszközzé válik a fejlesztésben, kommunikációban.

Silye Júlia Személyes érdeklődés című kiállításán sok portré és karakter megfogható. A kiállítást október 20-án délelőtt egy interaktív érzékenyítő élménytárlat zárja, ahol a portrékat a résztvevők segítségével Káli Kata színésznővel, Pólus Enikő, mentálhigiénés szakemberrel és Tibenszky Moni Lisa újságíróval, a Felelős Szülők Iskolája alapítójával megelevenítjük.

A rendhagyó művészetterápiás matinéra 10 év feletti gyerekeket, szülőket is szeretettel várnak. Az esemény ingyenes, részletek itt.

Tibenszky Moni Lisa
  • Felelős Szülők Iskolája
  • alapító, ügyvezető

Tibenszky Moni Lisa

2 gyermek édesanyja, újságíró, marketing-kommunikációs szakember, a Felelős Szülők Iskolája alapító ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.