Mi történik azzal a gyerekkel, akit nem szeretnek eléggé?

Mi történik azzal a gyerekkel, akit nem szeretnek eléggé?

Mi történik a gyerekkel, akit nem szeretek? Hogyan torzul el a gyerek énképe? Pótolható-e a gyerekkorban elmaradt szülői szeretet? Hogyan vezethet az út az önsorsrontásig, és onnan vissza, az építő útra?

Sok felnőttet ismerek, akit a gyerekkori szeretethiány folyamatosan kísért. Képtelenek betölteni az űrt. Sajnos sok gyerekkel is találkoztam, akik folyamatosan azt érzik, a szüleik nem szeretik őket. A legfájóbb érzés, ha pont azok nem szeretik az embert, akiknek a leginkább szeretniük, pátyolgatniuk, erősíteniük, támogatniuk, védelmezniük kellene. Sebestyén Eszter pszichológus írása a wmn.hu számára készült, ebből idézünk az alábbiakban.

Mi történik a gyerekkel, akit nem szeretnek?

Megszámlálhatatlan könyvet olvastam, rengeteg módszert tanultam és gyakoroltam, amikkel a szeretethiányt enyhíteni lehet. Munkám és életem során minden energiámmal arra törekszem, hogy minden gyerek érezhesse azt, hogy ő szerethető, sőt szeretni való. Sokan vagyunk ezzel így.

De minden igyekezetünk, tudásunk, elfogadásunk ellenére tisztában vagyunk azzal is, hogy a kisgyerekkori szülői szeretet soha semmivel nem pótolható teljesen. Csitítható, enyhíthető, csillapítható, de soha nem pótolható.

Szülőként nemcsak az a felelősségünk, hogy gondoskodjunk a gyerekeink fizikai szükségleteiről és tiszteletben tartsuk személyiségüket, hanem az is, hogy tükörként funkcionáljunk.

Torzul az énkép

A szülő a gyerek tükrévé válik. A gyerek úgy születik, hogy nem tud magáról semmit, a szülő tekintetéből, reakcióiból, beszédéből, szavaiból tájékozódik, onnan kap információkat saját magáról. Arról, hogy ő szerethető-e, hogy ő rendben van-e. A gyerek a szülői bánásmódból von le következtetéseket magára vonatkozóan.

Ha a szülő nem tudja őt szeretni, nem tudja őt jónak, szerethetőnek, elfogadhatónak látni, azzal eltorzítja a gyerek énképét.

Ilyen esetben a gyerek belenéz a szülői tükörbe, és egy „selejtet”, egy szeretetre nem méltó kis lényt lát benne. Ha egy gyerek nap mint nap ilyen tükörbe kénytelen nézni, képtelen lesz szeretni saját magát. Ha nap, mint nap bántják azok, akiknek szeretniük kellene, vagy olyan kapcsolatokat „keres” öntudatlanul, ahol szintén ebben a bánásmódban részesül, vagy pedig a bántást elsajátítja, és úgy tudja megteremteni a számára ismerős terepet, hogy saját magát bántja. Ez megnyilvánulhat az állandó önostorozásban, amikor is folyamatosan irreális elvárásokat állít maga elé, majd csalódik magában, hibáztatja magát mindenért.

Önsorsrontás, bántó kapcsolatok

De nem ritkán önsorsrontó életmódot okoz, amelyben az ember sosem él a jó lehetőségekkel, sorozatosan teszi tönkre a kapcsolatait, követi el ugyanazokat a hibákat, megy bele számára bántó helyzetekbe. Az önbántásnak pedig gyakran fizikai megnyilvánulásai is lehetnek, amikor már konkrét sebeket ejt saját magán, illetve az egészségét veszélyezteti.

Az önbántás különféle megnyilvánulásai egy tőről fakadnak, hogy az ember nem tanulta meg szeretni és tisztelni saját magát. Egy olyan tükörbe nézve nőtt fel, ami eltorzította az énképét. Egy olyan tükörbe kellett néznie nap mint nap, amibe fájt belenézni. A tükör ugyanis nem egy szeretetreméltó, tüneményes gyereket mutatott, hanem valami elfogadhatatlant, olyasmit, amiért szégyellnie kellett magát. És ez a szégyen gyakran évtizedeken át kíséri őt.

Nem csak pár rossz gyerekkori év

Messze nem csak arról van szó tehát, hogy akit gyerekként nem szeretnek a szülei, annak van egy pár nehéz éve, picit nehezebb a gyerekkora. A gyerek hisz a szüleinek, ha ők valamilyennek látják őt, akkor azt ő elhiszi, és ezt a képet magáévá teszi. Ez befolyásolja azt, milyennek látja, mennyire tudja tisztelni és elfogadni saját magát.

A szülői tükör formálja a személyiséget

Amilyennek a gyerekeinket látjuk, olyannyira hatással van rájuk, hogy beépítik az énképükbe, személyiségükbe, és minél többször hallanak valamit, annál inkább olyanná válnak. A szülői tükör tehát nemcsak úgy hat, hogy olyannak látja magát a gyerek, amilyennek a szülő látja őt, hanem a személyiségét is formálja.

Egy kislány például, akit az apukája gyönyörűnek lát, és ezt szépen ki is fejezi, ragyogni fog, akkor is, ha messze nem ő a világ legszebb kislánya, és a ragyogásától csak szépül. Egy fiú, akinek az apukája (az „erős férfi”) elismeri, amit csinál, amit bütyköl, szerel, rajzol, ügyködik, hiába ügyetlenebb még a felnőtt férfiaknál, az apa elismerésétől csak egyre ügyesebb és kompetensebb lesz.

A gyerek, akit a szülei rossznak látnak…, a gyerek, akit ügyetlennek neveznek…, a gyerek, akire nem figyelnek… A teljes cikk a wmn.hu oldalon olvasható.

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.