Mire van szüksége egy kamasznak az anyjától?

lány fejhallgatóval fekszik az ágyon

Mire van szüksége egy kamasznak az anyjától?

A sok bonyolult helyzet mellett – amit generál egy kamasz gyerekkel való élvezetes együttélés – vannak a látszólag egyszerűnek tűnő dolgok, amiket képesek vagyunk túlbonyolítani. Például azt, hogy alapvetően mire van szüksége egy kamasznak az anyjától. Nagyjából erre a tíz dologra.

Viszont nem kampányszerűen, lelkiismeretfurdalásból, hanem állandóan – hívta fel a figyelmet az Anyapara oldal írása.

1. Biztonságos helyre, ahol kitalálhatják magukat. Ahol “kockáztathatnak”, ahol az ötleteiknek vannak következményei, de mégsem olyan komolyak, mint a felnőtt életben. Hagyjuk, sőt próbáljuk őket “kényszeríteni” arra, hogy lépjenek ki a komfortzónájukból addig, amíg visszaléphetnek a biztonságos helyre.

2. Határokra. Biztosan tudják, hogy mit lehet és mit nem lehet tenniük.

3. Szabadságra. Ebben a korban nagyon sok új dologgal találkoznak (akár egyedül is, amikor éppen nem vagy ott). Adnunk kell elég lehetőséget arra, hogy kipróbálhassák magukat. A szabadság viszont felelősséggel jár. Ha nincs felelősség, nincs szabadság.

4. Hallgató fülekre. Meghallgat, nem kritizál, nem manipulál.

5. Humorérzékre. Nyugi, ha már eljutottál valahogy az anyaparára, akkor te letetted a voksod a humorérzék mellett.

 

6. Érintésre. A legzárkózottabb vagy éppen a legnagyképűbb, aktuálisan undok kamasz is igényli az anyai ölelést. Soha nem késő elkezdeni.

7. A felejtés képessége. Ebben az időszakban nagyon sokat hibáznak. Mindennek legyen következménye, de ha lehetséges ott, akkor amikor megtörténik és utána rövid időn belül legyen a téma lezárva.

A lista folytatása és néhány fontos kiegészítő gondolat az Anyapara oldalán olvasható.

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.