Montessori tippek otthonra

Montessori tippek otthonra

Hogyan lehet a mindennapi életbe is becsempészni egy kis Montessorit? Hogyan valósítható meg otthon a Montessori pedagógusok hozzáállása, vagyis hogy inkább irányítják a gyerekek önálló tanulását, kezdeményeznek, tanácsokat adnak a gyerekeknek? A Gyerkoc.com cikke.

Ne helyette!

Ne csinálj meg helyette olyan dolgokat, amikről ő azt gondolja, hogy egyedül is meg tudja csinálni! Még akkor sem, ha te úgy gondolod, hogy nem tudja majd. Ha mindig kiveszed a kezéből a dolgokat segítő szándékkal, akkor egy idő után feladja az önálló próbálkozást. Az a percepció alakul ki benne, hogy nem bízol benne, hogy meg tudja csinálni és hogy rosszul csinálni nem szabad dolgokat.

A próbálkozások mind-mind közelebb viszik őt ahhoz, hogy végül sikeresen megoldja a feladatot, mindegyikből tanulni fog valamennyit.

Látványosan!

Ne csak magyarázz – Vonj be minden érzéket! Ahelyett, hogy csak elmagyaráznál a gyerkőcnek valamit, próbáld meg minél látványosabban bemutatni, hogy miről beszélsz. Például, ha a Naprendszerről mesélsz neki, akkor az is jó, ha csináltok kis gyurmalabdákat és azzal érzékelteted, hogy hogyan helyezkednek el és mekkorák egymáshoz képest. Fogja meg, nézegesse meg… így még jobban rögzül a tudás.

Vagy például a számoknál is sokkal szemléletesebb, ha a már emlegetett rudakkal vagy pici orsókkal, egyéb tárgyakkal érzékeltetjük a mennyiségeket. Maria Montessori hitvallása az volt, hogy minél több érzékszervet be kellene vonni a tanuláshoz, mint ahogy a babák ösztönösen a szájukba vesznek mindent, ezen keresztül is jobban megismerve a világot.

Követni az érdeklődését!

Figyeld a gyerkőc jelzéseit! A szülők sokszor szeretnek a saját és nem a gyerekeik preferenciái szerint válogatni tevékenységeket, játékokat, pedig a gyerekek hihetetlen ösztönösséggel csinálnak és tanulnak meg dolgokat, haladnak a “tudásanyaggal”.

Próbáld meg megfigyelni, hogy mi érdekli éppen a gyerekedet és próbálj meg olyan környezetet teremteni, ami támogatja ezt. Ha éppen azt a korszakát éli, hogy imád a bútorokra mászni, akkor próbálj meg neki olyan lehetőségeket biztosítani, hogy mászhasson, de ne a könyvespolcot borítsa magára…  Ha rajzolni szeret, akkor legyen mindig kéznél papír és ceruza.

A könyvesboltban hallottam pár hónapja egy anyukát és a kislányát veszekedni, hogy milyen mesekönyvet vegyenek. Nem arról volt szó, hogy a kislány valamilyen, a korának egyáltalán nem megfelelő borzadályt szeretett volna megvetetni, egyszerűen az anyuka másik könyvet talált jobban fejlesztőnek. Végül elmentek a kasszához és megvették, amit az anyuka választott. Mi fog történni? A kislány ahelyett, hogy nagy boldogsággal forgatná a mesekönyvet, amit választott magának, vegyes érzelmekkel fogja hallgatni, ahogy az anyukája mesél neki. Ahelyett, hogy jobban megszerettette volna az anyuka az olvasást, hátravetette kicsit a folyamatot.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindent meg kell venni, amit a gyerek kiválaszt magának, de amikor lehetséges, meg kell neki hagyni a választás lehetőségét. Ez a helyzet abszolút ilyen volt szerintem.

Ha mindig mi döntjük el helyette, hogy neki mi a jó, akkor később már nehezebb lesz neki megtanulnia, hogy hogyan döntsön. Ha megfelelő mértékű szabadságot kap ezen a területen, azzal azt közvetítitek felé, hogy bíztok benne. Persze ezt is csak egészséges keretek között. Domina Barbie-t nem biztos, hogy vennék a kislányomnak én sem…

Tiszta határok

Hagyni kell a gyereket felfedezni, de kell hogy tudja, hogy hol vannak a határai, mi az amit megengedhet magának és mi az, amit nem szabad. A határokon belül a lehető legnagyobb szabadságot lenne jó biztosítani neki, de ha átlépi azokat, akkor cselekedni kell.

Például, ha megüt téged, akkor el kell magyarázni, hogy ez nem jó, mert neked is fáj és megsérülhetsz. Ezt nem csinálhatja. Bár nagyra értékeled a művészetét, de rajzolni csak a papírra szabad, a falra nem. Enni az asztalnál eszünk. Persze az is fontos, hogy jó példával járjunk elöl. Ha mi sokszor eszünk a TV előtt, akkor a gyerektől sem várhatjuk el, hogy az asztalnál egyen minden alkalommal.

Pamela Druckermann szuper “Nem harap a spenót” című könyvében olvastam, hogy jó módszer lehet, hogy ha azt mondjuk, hogy heti egyszer szabad TV előtt enni. Ha ezt a lehetőséget ellövik, akkor nincs több a héten, ha fene fenét eszik, akkor sem. Vagy hogy a francia gyerekek kaphatnak édességet, de csak a nap egy bizonyos szakában, egyszer. Ezek a módszerek szuperek az önuralom fejlesztéséhez és a felelősségérzet kifejlődéséhez is.

További négy ötlet és a teljes cikk a Gyerkoc.com oldalon olvasható.

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.