Tanítsd meg főzni, hogy egészséges felnőtt legyen

edény zöldségekkel

Tanítsd meg főzni, hogy egészséges felnőtt legyen

Úgy tűnik, megéri befektetni, és legalább a főzés alapjaira megtanítani a gyerekeket, minél kielégítőbbnek találják ugyanis a fiatal, 18-23 éves felnőttek a képességeiket, annál kisebb az esélye annak, hogy cukor és gyorskaja-függő középkorúak válnak majd belőlük.

Fontosabb az élvezet

A Mummy Pages által összefoglalt és a Dívány által idézett tanulmány szerint először 2002-ben és 2003-ban kérdezték ki a fiatalokat: arra kellett válaszolniuk, mit gondolnak a saját konyhaművészetükről. Tulajdonképpen nem is az számít tehát, milyen minőségű ételeket voltak képesek összedobni, elég volt, ha ők maguk büszkék voltak a képességeikre. Ez úgy tűnik, elég volt ahhoz, hogy később se hagyjanak fel a főzéssel: a 13 évvel később újabb kérdezősködésbe kezdő kutatók szerint ugyanis miné magabiztosabb volt valaki fiatalon, annál egészségesebb volt az étrendje 30-35 évesen.

A főzőcskézés hatása sok esetben csak később lesz igazán látványos, amikor több alkalma nyílik valakinek a főzésre és nagyobb felelősség terheli a vállát – nyilatkozta a tanulmány szerzője.

Több főzelék, kevesebb hamburger

A magabiztos és kitartóan próbálkozó fiatalok ugyanis gyakrabban főztek zöldségeket is tartalmazó ételeket, miután családosok lettek, gyakrabban ültek le közösen enni, és gyorséttermekbe is ritkábban jártak, mint az önállótlanabb, a konyhát felelőtlen módon ignoráló társaik. Minél rátermettebbnek érezték magukat a fiatalok 18-23 évesen, annál egészségesebb volt az étrendjük 13 évvel később. A szerző, Dr. Jennifer Utter így foglalta össze a főzés hatásait: Ha van rá esélye a kamaszoknak, hogy elsajátítsák ezeket a képességeket, annak hosszútávon is számos előnye lehet az étkezési szokásaikra nézve.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.