Ezért olyan hatékony a kockázatvállalás

Ezért olyan hatékony a kockázatvállalás

Kicsit ironikusnak tűnhet, hogy egy szorongásos betegségben szenvedőnek szorongásai vannak a szorongás átadásával kapcsolatban, de az igazság az, hogy ez így működik. A szorongás saját magát táplálja, úgyhogy elég nehéz vele együtt élni. A szorongó személy általában túlgondoskodó szülővé válik. A Szülő 2.0 cikke.

Clint Edwards, a Daddy blog szerzője, szinte az egész életében szorongásos tünetektől szenvedett, úgyhogy amikor elhatározták a feleségével, hogy gyereket szeretnének, segíteni nem tudott, viszont aggódásban szuperjól teljesített.

Edwards három gyerekének (3, 8, 10) fejlődését nagyon szorosan nyomon követi és gyakran azon gondolkodik, hogy vajon látja-e rajtuk a szorongás első jeleit. Valószínűleg minden szorongó vagy depressziós szülő ugyanezt teszi. És mint minden szülő, ő is szeretné biztonságban tudni a gyerekeit. Azonban egy új tanulmány szerint a gyermekek túlaggódó nevelése valóban szorongást okozhat a jövőben.

A Macquarie, az amszterdami és a readingi egyetem kutatói egy tanulmányt folytattak, amelyben 312 óvodáskorú gyermekkel rendelkező családot vontak be. Úgy találták, hogy azokban a családokban, ahol a szülők Bátorító Szülői Viselkedéssel (Challenging Parent Behavior, CPB) élnek, ott a gyerekek szignifikánsan alacsonyabb szorongási szinttel rendelkeznek.

A kutatók a CPB-t egy olyan szülői módszernek írják le, amely arra ösztönzi a gyereket, hogy merjen biztonságos kockázatot vállalni.

Például:

  • nem baj, ha fél;
  • birkózzon sokat a testvéreivel, barátaival, szüleivel;
  • veszíthessen társasozáskor;
  • hagyják érvényesülni különböző társadalmi helyzetekben, hogy magabiztosan léphessen fel új szituációkban.

Fontos megtanítani gyermekeinknek, hogy a hibázás és az elszántság a siker igazi tényezői és ezek inkább a mentális egészséghez kapcsolódnak, nem pedig a tanulmányi sikerekhez.

Hudson professzor, a tanulmány társszerzője szerint ez nem gyógymód a szorongásra, valamint ebben az életszakaszban nem lehet meghatározni az ok okozati viszonyt, de az eredmények ígéretesek a szülők oktatásának szempontjából. Azáltal, hogy gyengéden bátorítják a gyerekeiket arra, hogy észszerű mértékben feszegessék a határaikat, a szülők segíthetnek csökkenteni a gyermekkori szorongásos betegségek kialakulásának kockázatát.

A teljes cikk a Szülő 2.0 oldalon olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.