Hogyan neveljük tiszteletre a gyereket?

Hogyan neveljük tiszteletre a gyereket?

“Nézz a szemembe, ha hozzád beszélek!” – Ismerős ez a mondat? A magyar családok 85%-a úgy gondolja, a legfontosabb gyermeknevelési szempont, hogy tiszteletre tanítsuk a gyerekeket. Ezt kaptuk mi, a mai kor szülői is a saját szülőinktől és ezt adjuk tovább a saját gyerekeinknek is. De vajon mitől és hogyan fog minket tisztelni a gyerek? Biztos, hogy a tiszteletre “nevelni” kell a gyereket? Erről írt a Kismamablog.

Biztosan visszaemlékszel a saját gyermekkorodból olyan felnőttekre, akiket ösztönösen tiszteltél, akik elvarázsoltak, akikről nem kellett azt mondania a szüleidnek, hogy “köszönj szépen a bácsinak”, mert fontosnak tartottad, hogy tiszteld őket.

Nevelés vagy példamutatás?

A tiszteletre nevelés a legtöbb családban csak azt jelenti, hogy megtanítják és megkövetelik a gyerekektől az olyan szokásokat, mint a köszönés, a “maradj csendben, amikor a felnőttek beszélnek”, a “ne vágj közbe” és a “csináld meg, amit mondok”. A tisztelet ebben az értelemben egyenlő azzal, hogy megtanul a gyerek néhány illemszabályt és a fegyelmet, önuralmat.

Ezek azonban valójában csak külsőségek. A valódi tisztelet az, hogy a gyereknek eszébe sem jut közbeszólni vagy nem köszönni, mert tényleg tiszteli a másik embert.

A kisgyerekek példamutatással tanulnak. Ha azt látják, hogy anya és apa is megsértődik másokra és ezért nem köszön nekik, ha azt látják, hogy anya és apa sem tiszteli egymást, ha azt látják, hogy másokról (pl. rokonokról, vagy nagyszülőkről) csúnyán vagy flegmán beszélnek, akkor akaratlanul is tiszteletlenséget tanulnak.

De mi a helyzet a szülők irányában tanúsított tiszteletlenséggel?

A csecsemő számára még apa és anya a mindenhatók, akik bármire képesek. Aztán 10-12 hónapos korban ráébred, hogy nemcsak apa és anya mindenható, hanem ő maga is, és meg is próbál eszerint viselkedni. Ilyenkor van az, amikor kipróbálja, hogy ha este lefekvéskor visít egy sort, akkor talán nem kell lefeküdnie, és ilyenkor teszteli lelkes mosollyal azt is, mit szól anya, ha ledobja az etetőszékből a spenótot újra meg újra.

A cikk folytatásában többek között arról lehet olvasni, hogy mikor fogja úgy érezni a gyerek, hogy “érdemes együttműködőnek lennem apával és anyával”, illetve hogy hogyan segítenek a szabályok – katt a Kismamablog teljes cikkéért!

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.