Már a kicsik is tudják, mit jelent a pénzzel bánni

Már a kicsik is tudják, mit jelent a pénzzel bánni

Kísérlettel bizonyították, hogy már a kicsik is jól elkülönülő érzelmekkel válaszolnak a pazarlásra és spórolásra.

A gyerekek nagyon korán, akár már ötévesen érzelmi különbséget tudnak tenni a pénz elköltése és megtakarítása között, ami hatással van a pénzzel kapcsolatos viselkedésük kialakulására – állapították meg az MTI tudósítása szerint a Michigani Egyetem kutatói.

Mit éreznek közben?

A kutatók a tanulmányhoz egy “pazarló-spórolós skálát” készítettek és kérdéseket tettek fel a résztvevő gyerekeknek arról, hogy mit éreznek, amikor pénzt költenek és amikor spórolnak. A kutatásban szereplő 225 gyereket a válaszok alapján sorolták be a skálán. Ezt követően a kutatók azt is megvizsgálták, hogy ezek az érzelmi reakciók mennyire csapódnak le a mindennapi életben: a válaszhoz minden gyereknek adtak egy dollárt, hogy belátása szerint költse játékra, vagy tegye félre magának. A kutatáshoz a gyerekek szülei is hozzájárultak azzal, hogy elmondták, hogyan éli meg gyerekük, ha költ, vagy spórol. A kapott adatok hitelesítették a gyerekek beszámolóit.

“Megállapítottuk, hogy az öt-tíz éves korcsoportban a pénz elköltéséhez, valamint megspórolásához társuló érzelmek jól jelzik, hogy a gyerekek mit is fognak kezdeni a pénzükkel” – mondta el Craig Smith, a tanulmány vezető szerzője.

Hasonló a felnőttek viselkedéséhez

A pazarlásra hajló gyerekek akkor is inkább megvásároltak egy terméket, mintsem megspórolták volna a pénzüket, ha az nem is vonzotta őket.

“Ez a viselkedés a felnőtteknél tapasztaltra hasonlít: nem számít, mennyire érdekli őket egy dolog, a költéssel vagy spórolással kapcsolatos érzelmi beállítottságuk elárulja, hogy megvásárolják az árut, vagy inkább megtartják a pénzt” – fűzte hozzá Smith.

A tanulmány szerint négyszer annyi gyerek volt spórolós, mint költekező, ami a felnőttekre is igaz. A kutatók a szülőkkel is elvégeztették a pazarló-spórolós skálához tartozó felmérést és arra az eredményre jutottak, hogy nincs jellemző összefüggés a szülők és a gyerekek skálán való elhelyezkedése között. Egy most folyó, újabb kutatásban azonban ezt a kapcsolatot még részletesebben akarják feltárni.

A tanulmány a Journal of Behavioral Decision Making című szaklapban jelenik meg.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.