Másság – KépMás – jótékonysági úszás egy-másért, egy integrált színházért

Másság – KépMás – jótékonysági úszás egy-másért, egy integrált színházért

Írta: Tibenszky Moni Lisa

„Hiszek abban, hogy igazi változásokat csak érzelmek, az empátia megérintésén keresztül lehet elérni, s hát mi sem jobb erre, mint a színház.”- fogalmaz Kovács Nico, Aranyanyu díjas pedagógus, akivel az érzékenyítésről és egy fantasztikus jótékonysági akcióról beszélgettünk.

Miért fontos manapság az érzékenyítés, az odafordulás? Mit képviselhet egy pedagógus, aki nap, mint nap a betűkkel és a sokszor motiválatlan embertelen körülmények közül jövő gyerekekkel szeretne együttműködni, tanulni? Van-e olyan módszer, ami kizökkenti a fiatalokat, a diákokat az online instant virtuális élmények világából? Ilyen és hasonló kérdésekre keresem a választ az újpalotai Kontyfa utcai iskolába dolgozó, élménypedagógiai eszközeiről híres és nem mellesleg Richter Aranyanyu díjas pedagógustól, Kovács Nicotól, aki napokban kapcsolódott  a Swimathon négy hetes közösségi adománygyűjtő kampányához, hogy egy különleges színházi darab megvalósításáért gyűjtsön. A jótékonysági cél a  MáSzínház, annak is a KépMás című előadásának bemutatása, ami egy integrált színház, így integrált előadás, ahol sérült és ép fiatalok játszanak együtt.

„A Swimathon egy olyan sokszereplős és jó hangulatú, közösségi esemény, jótékonysági kampány, amelyet egy uszodában rendeznek meg június 18-án.  A kampányban olyan emberek úsznak és kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak úszunk majd a nagy napon, egy vállalt távot és időt megcélozva, de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.” – fogalmaz a Swimathon csapata.

Saját bevallásod szerint nem tudsz jól úszni, mégis bevállaltál a Swimathon-on egy távot ami eszköz arra, hogy gyűjts.  Mi a célod ezzel a misszióval?

 

„Hiszek abban, hogy igazi változásokat csak érzelmek, az empátia megérintésén keresztül lehet elérni, s hát mi sem jobb erre, mint a színház. Szóval én úszom, de nélkületek nem megy majd, hiszen az az 50 m, fogalmam sincs hány karcsapás, fogalmam sincs hány perc, fogalmam sincs hány levegővétel, de tudom, hogy az, amiért kampányolok egy lehetőség, hogy eggyel jobb emberek legyünk, eggyel jobban tudjunk beszélni a fogyatékosságról és eggyel nagyobb empátiánk legyen.”

Miért a MáSzínház csapatát és onnan is Demeter Orsit választottad társul, ahogy Te fogalmaztál Ő az „edződ”-. Orsi , a párod egy down szindrómával élő fiatal lány, együtt vagytok a képeken, együtt készültök? Mit ad ez Neked? Mi ebben a más?

A találkozás nem tudatos, sorsszerű.  Ahogy az nálam lenni szokott belekeveredtem valamibe. Egy Aranyanyu találkozón kérdezték meg tőlünk, hogy nem akar-e valaki úszni a Swimathonon, s mivel szeretek jótékony sportolni, ezért természetesen igent mondtam. Aztán persze folyamatosan derültek ki az információk, s egyszer csak az is, hogy lesz egy „edzőm”. Az „edző” fogalom a MáSzínház csapatának ötlete, így nevezni a társainkat, nagyjából ők találták ki a párokat is. Így együtt készül a sérült és az ép. Az együtt „edzünk”, inkább együtt kampányolunk.  Orsival első találkozásunk óta az az érzésem, hogy mi egy klassz csapat vagyunk, így együtt. Nagyon csípem a humorát, őt magát, ahogy van. Alkalomról, alkalomra jobban „értjük” egymást. Nekem egy nagyfokú „értést” ad. Érteni egyre jobban, hogy mindketten ugyanazok a könyvek vagyunk, csak máshogyan kell olvasni. Ezektől a mindennapi felfedezésektől töltést is kapnak a szeretet és az energiacsupraim.

Láttad a darabot, mit adott Neked?

Elképesztő a darab. Nagy hatást gyakorolt rám, én lassan már három hete láttam, de visszacsengenek a mondatok és az ahhoz kapcsolódó érzések. Azt hiszem a legtöbbet az adott, amikor szerepekbe helyezkedhettem gondolatban. Milyen lehet egy sérült gyermek tesójának lenni, milyen lehet sérült gyermek anyjává válni?  Azt hiszem ez a két téma, ami bennem igazán mélyre ment.

Egy ilyen speciális érzékenyítő színházat ki kell-e vezetni, feldolgozni? Ha igen, hogyan? A felnőtt és a gyerek másként reagál rá, más-e a látottakat követő mechanizmus?

Fontos tény, hogy felnőttként láttam, felnőttekkel, felnőttként éltem meg. Még gyerekcsoporttal nem. Csak azt tudom, hogy rám hogyan hatott és milyen gondolatokat ébresztett. Kicsit azt remélem, hogy hat annyira, hogy természetes folyamatként jön a feldolgozás,s még energiát sem kell belefektetni, hogy miként legyen. Hiszem, hogy a darab hozza magával azt, hogy erről beszélni kell és megjön önszántából, s nekünk csak az időt kell erre rászánnunk. Azt gondolom, mindenki másképpen reagál. Más érinti meg, más lesz, ami a mondanivalója lesz az Ő számára. Talán azt tudnám tanácsolni, hogy a nézőket – legyenek ezek tinédzserek akár – hagyni kell az élményeikről, érzéseikről beszélni, s figyelni őket. S ha figyelünk, könnyen kerekíthetünk egy jó beszélgetést egy-egy téma köré, ami megérintette őket. Azt hiszem, én egyszerűen felülnék arra az érzelem hullámvasútra, amit behoznak, s csak végigszáguldanám velük a pályát, s csak akkor szólnék, ha veszély van.

Miben segítik a tapasztalások, az élmények a gyerekek fejlődését? 

A gyermek a ráható élményekből, tapasztalatokból tanul. Azokból a dolgokból tanulnak a legtöbbet, ami megérinti Őket. Megpiszkálja valami, amitől érzelmeik támadnak, vagy ilyen, vagy olyan, akár a helyzettel, akár a benne szereplőkkel kapcsolatban. Minden élmény hozzá ad a gyermek személyiségéhez, fejlődéséhez, minden hat rá.  Az, hogy mi vésődik be legjobban, az attól függ, hogy a folyamat mennyire érintette meg. Sokszor azt látom, hogy számomra jelentéktelen tapasztalás sokkal erősebben hat, aztán meg azt, hogy amiről én azt gondolom, hogy na majd ez, hogy megérinti őket,  azon sokszor  túllépnek.

Mi a terved azután, hogy leúsztátok a távot? Mennyi pénzt szeretnétek összegyűjteni és milyen céllal?

A kampány kapcsán Prohászka Szandra segítségével készítettünk egy fotósorozatot. A fotók azzal a céllal készültek, hogy megmutassuk, azért mert máshogyan vagyunk bekötve, máshogy nézünk ki, sok mindenben hasonlítunk. Ér másnak lenni, ér máshogyan bekötve lenni. Értékesek vagyunk mindketten. A fotósorozatnak szeretnénk egy kiállítást szervezni. Azt nem tudom, hogy ez megvalósul-e június 18-ig, de ha nem, az sem baj a MáSzínháznak a támogatás mindig jól jön és én szívesen az ügy mellé állok az úszás után is.

Ebben a kampányban 100 ezer forintot szeretnénk összegyűjteni, de ha több, akkor sem sértődünk meg. Ha valaki szeretné támogatni, hogy a darab minél több helyre eljusson, minél több ember találkozzon vele, az ezen a linken támogathatja: itt

Ezen kívül a terveim között szerepel, valahol, hogy Orsival többet találkozni, nem szeretném, ha ez a bimbózó barátság megszakadna, s ha ő is benne van, akkor azért szeretnék egyszer valahol futni is az Orsival valami jó cél érdekében.

Mi tartasz a legnagyobb harcnak, nap, mint nap az életedben, a munkádban?

A legnagyobb harc számomra a dühítő tehetetlenség. Amikor azt tapasztalom, hogy nem haladnak a dolgok előre, s nem tudok tenni semmit, mert valahogyan úgy alakul mindig. Amikor elveszni látsz egy gyereket a rendszerben, családjában, s Te már látod mi lesz a vége. Kapálózol, mindent megteszel, segítségért kiáltasz, de tulajdonképpen tehetetlen vagy. Ezt nagyon nehezen viselem.

Támogatás: itt

Fotók: Prohászka Szandra

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kapcsolat

Felelős Szülők Iskolája Oktató és Szolgáltató Kft.
Székhely, számlázási cím: 1112 Budapest, Zólyomi út 47.
Iroda: 1023 Budapest, Frankel Leó utca 21-23., I. emelet 1.
Cégjegyzékszám: 01 09 966630
Adószám: 23461176-2-43

info@felelosszulokiskolaja.hu
+36 20 358 66 12