Civil kurázsi

Civil kurázsi

kizomba2Nézzük először a szó jelentését : a civil kurázsi demokratikus és humán értékekért, legitim, általánosítható érdekekért próbál tenni, és a békés konfliktus kezelésre törekszik. Szeretném kiemelni a TENNI szót! Hisz nap mint nap történik körülöttünk szívszorító, hátborzongató és megható élmény, csak van, aki hagyja, hogy hasson rá, vagy van olyan aki elengedi maga mellett, de kevesen tesznek.

Különbözőek vagyunk, de ez nem is baj. A baj az, ha közömbösek leszünk. Ez a történet egy kislányról szól illetve azokról a barátokról, akik végig kísérték az Ő életének első hónapjait. Aggódtak, féltették és miután  a krízist túlélték, nem felejtettek el hálát mondani, sőt. Saját tánciskolájukban jótékonysági estet rendeztek a Koraszülöttek javára. Jó érzés látni, hogy van összefogás odafordulás.

A Kizomba Club Hungary Egyesület minden évben egyszer jótékonysági estet szervez, volt már a gyűjtés céltámogatottja kutyamenhely, de az orosz-ukrán konfliktus áldozatai is. Idén a jótékonysági  táncest bevétele a Honvédkórházban működő Koraszülött Alapítványnak járt. Az est közel 200 ezer forintos bevételét  képzésre és eszközfejlesztésre fordítják, illetve a PIC szakambulanciát fejlesztik majd.

Így hangzott az esthez kapcsolódó poszt:

Sziasztok!

kizomba_hannaA nevem Hanna, a korrigált korom (a nagyok valamiért mindig így mondják) 16 hónap pedig már 19 hónapja megszülettem. Anya mesélte, hogy pénteken a PICi sorstársaimon szeretnétek segíteni, az ő nevükben is köszönöm nektek. Elég sok időt töltöttem a koraszülött intenzív osztályon, ahol a nénik-bácsik nagyon sokat tettek azért, hogy mihamarabb otthon lehessek a bratyómmal meg apával. Épp ezért nagyon örülök annak, hogy a ti segítségetekkel egyre jobb körülmények között fejlődhetnek a kispajtásaim. Van egy übercuki fodros rózsaszín rucim, még nem volt rajtam, gondoltam bedobom a pénteki bulira, de apa nem egyszerű eset… azt mondta felejtsem el, ebben a táncban túl közel vannak a fiúk. Szóval most még hallgatnom kell rá, de már nincs is olyan sok idő és 18 leszek! 🙂 Jó táncikat kívánok nektek, hamarosan talán én is… Puszi, Hanna

A jótékonysági est mindig valamilyen személyes kötődés alapján indul el és így határozzák meg a célt is. Mandrik Lilla, Egyesület egyik alapítója elmondta: Unokahugom, Hanna „korababa” volt, több hónapig, mamájával együtt lakott bent a kórházban.  A nem várt születés a terhesség  26.hétére esett, Hanna  810 grammal,  spontán koraszüléssel született a Honvédkórházban. Másfél hónapig igényelt légzéstámogatást, elejétől csak anyatejet kapott, ezt a jó szokását 6 hónapig folytatta, hozzávetőleg 3 hónapot töltött az osztályon,3 hó után szövődménymentesen hagyta el az osztályt.  Szerencsére a kislány makk egészséges, a korrigált korának teljesen megfelelő testi és mentális képességekkel rendelkezik, magyarul mondva nagyon cuki, mert hogy most már Ő is fel-felbukkan a táncesteken, próbákon. A Koraszülött osztályra csak 3-4 havonta jár vissza, sétál, boldogan nevet és a múlté az összes nehézség. Azonban a család és a barátok és a kizomba közösség, úgy döntött, hogy hálája jeléül szeretné adománnyal is megköszönni, amit az orvosok és az ápolók Hannáért tettek, ezért a közel másfélszáz fős est bevételét e célra ajánlották fel.

Nádor Csaba, koraszülöttgyógyász, a Honvédkórház PIC vezetője elmondta, hogy sok a személyes érintettségből jövő segítség, családi-baráti kötődés mutatkozik meg a hála jeleként, ami nagyon jó érzés. Ma Magyarországon  minden 10. gyerek koraszülött, így társadalmi jelenségről beszélünk. A PIC-ek mellett működő Alapítványokat a személyes összefogás és az 1% SZJA élteti, kaptunk már pl, Az Alapítvány 1%os kampány filmjét is érintett szülők készítették, szinte csak adományként kapnak légzésfigyelő monitorokat, amiket 1 éves kor után már nem használnak és behoznak.

Érintett szülők kezdeményezései alapján indult el 7 évvel  ezelőtt a Felelős Szülők Iskolája is, csakúgy , ahogy a Koraszülöttek Világnapja alkalmából szintén korababás családok szervezésében valósult meg a jótékonysági koncertünk is.

12645245_635941199887915_9094765104231948582_nA társadalomnak rendkívül nagy szüksége van példákra, társadalmi összefogásra, ami  az egyének problémájából, át és megélt élethelyzeteiből adódik. Ne féljünk érzékenyíteni, kiállni valami mellett,de ha kell akár ellene is. A XXI. században szükség van a civil kurázsira!

Hajrá KIZOMBA! Hajrá Felelős Szülők Iskolája! és legfőképp hajrá PICik!

 

  • Felelős Szülők Iskolája
  • alapító, ügyvezető

Tibenszky Moni Lisa

2 gyermek édesanyja, újságíró, marketing-kommunikációs szakember, sportmentáltréner, life coach, a Felelős Szülők Iskolája alapító ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.