Együttműködő szülő – avagy iskolás gyereket nevelő szülők 15 pontja

Együttműködő szülő – avagy iskolás gyereket nevelő szülők 15 pontja

Túlélési praktikákat, tanácsokat szedtünk össze iskolás gyerekek szüleinek, mely lényege az együttműködés a gyermek érdekében szülő-tanár és gyerek között. Lehetséges ez?  Kreativitással, elfogadással és odafigyeléssel igen. Merjünk új módszereket kitalálni, beszélgessünk a gyerekekkel, a tanárokkal és néha magunkkal is, mert az iskolai évek meghatározóak lesznek egész életünkben.   Legyen élmény a tanulás, az iskola és a gyermekkor! – április elsején erről szól a Felelős Szülők Iskolája eseménye az Óbudai Csodák Palotája Playbarban.

1, Hallgasd meg amikor mesélni szeretne, ott és akkor, mert a pillanat nem jön el újra!

A srácok minden erejüket összegyűjtve szeretnék elmondani, hogy mi nyomja a lelküket. Amikor belekezdenek, akkor nincs más, ami fontosabb. Teremtsetek ehhez megfelelő közeget, van, akinek a kutyasétáltatás közben ered meg a nyelve, van, akinek autókázás közben. Minden este mesélj neki, teremtsétek meg azt az intim légkört, amiben a legapróbbnak tűnő történéseket megoszthatja veled, amikről utána tudtok beszélni.  Az iskolában sok impulzus éri, akár csak egy kis osztálytársa rossz jegyet kap igazságtalanul, akár egy hangos tanári beszólás, egy ellopott vagy elveszett tárgy, egy barát bánata vagy épp öröme.

 

  1. Beszéljünk róla! – Tabuk és traumák az iskolában

Sajnos az iskolát sem kerülik el az élet nehézségei. A srácok együtt – sokszor felnőtt nélkül – élnek meg olyan helyzeteket, ami érzelmi feldolgozásért kiált. A minap történt, hogy a fiam osztálytársa a szünetben kapta a hírt, hogy meghalt a nagymamája, összeomlott, vigasztalták …. utána erről hosszan beszélgettünk itthon. Hisz másnap már „ugyanúgy „viselkedett, mint eddig. De mi zajlik a felszín alatt, félelem, elfojtás, dráma… ugyanez történik csak más formában, ha meglopnak valakit, ha megvernek valakit, ha olyan osztálytársunk van, aki valamiért nehezített körülmények közül jön, szegény, gyermekotthonban él, betegséggel küzd. Ezeket vegyük észre, beszélgessük a gyerekekkel erről és próbáljunk szakemberekkel egyeztetve segíteni. Az érzékenyítés, az érzelmek feldolgozása nélkül nem tudnak a gyerekek és a felnőttek sem tovább lépni, ilyenkor nincs összeadás és kivonás. Ezt fogadjuk el és adjunk teret neki.

 

  1. Azok a fránya szabályok! – Rendszer, szokások, szabályok

Az iskola egy rendszer, működő és kevésbé működő mechanizmusokkal. Ünnepek, szabadnapok, napirend. A gyerekek számára ezt is meg kell tanítani, hiszen van, ami nem felrúgható, be kell érni időre, a diákigazolványt vinni kell, az ünneplőnek tisztának kell lenni. Ez tanít fegyelemre, ne hagyjuk figyelmen kívül, mert ezzel a gyerek, a tanárok és a saját életünket is megnehezítjük. Ebben nincs sok mozgástér, ezt el kell fogadni vagy tovább állni. Ettől függetlenül arra mindig van lehetőség, hogy nem tetszésünket, vagy épp konstruktív javaslatainkat megfogalmazzuk az iskolavezetése felé.

 

  1. Dicsérd, ne büntesd! – Osztályzatok, értékelés

Mit bizonyít a bizonyítvány? Mindig nézzünk a színfalak mögé, lapozzunk bele a tananyagba, vegyük számon, hogy a gyerekünk reál vagy humán beállítottságú és nem mellesleg, hogy elfogadja –e azt a tanárt, aki az adott tantárgyat tanítja. Ezek ismeretében értékeljük az adott osztályzatot, minősítést a gyerekkel együtt! Lehet, hogy dicséret jár, mert magához képest javított, lehet, hogy egy kis noszogatás, hogy lehetne jobb. Mindig a gyereket saját magához viszonyítsuk!

Soha ne büntesd azzal, hogy elveszed Tőled a kedvenc elfoglaltságát, eltiltod a focitól, a sakktól, mert rossz jegyet hozott, nézz a színfalak mögé. Mi az ok? Érdektelenség? Nemtörődömség? Vagy esetleg az, hogy túlterhelt a gyerek? Tűzzetek ki közösen egy célt, adott osztályzat javítását, ami érdekében, ha kell, kérjetek külön órát, korrepetáló tanárt vagy épp nagyobb diákot, hogy elérjétek a célt.

 

  1. Dolgozz együtt a szakemberekkel, nem ciki!

Magatartászavar, figyelemzavar, hiperaktivitás és még sorolhatnám a manapság durrogtatott kifejezéseket, amiktől a szülő megijed. Igen, sajnos egyre több problémás gyerek van az iskolában is, ami a pedagógusoknak sem egyszerűsíti az életét. Nem kell megijedni, hanem kezelni kell a problémát és konzultálni a szakemberekkel. Elsőként nyilván az osztályfőnökkel, elmenni fogadó órára, akár egyéni találkozót kérni és e jelzések alapján elindulni a probléma feltérképezésére, akár egészségügyi szűrésre, akár a nevelési tanácsadóba. Nem ciki. Az a ciki, ha nem lépünk, mert akkor nem tudnak segíteni.

 

  1. Legyen élmény a tanulás!

Hogyan? Amikor már ezredszerre kérem, és még sem csinálja – hangzik a szülői válasz. Talán ez a legnehezebb kérdés, mert szeretnénk, hogy önállóan, dalolva, érdeklődéssel végezze el a gyerek a feladatát, de nem megy. Mit tehetünk?

  • kiváló tanulási recepteket olvashatunk Jocó bácsitól itt, amit alkalmazva valóban sokkal könnyebb rávezetni a srácokat a tanulásra
  • válasszunk új módszereket, tanuljunk lazító gyakorlatokat – akár villámolvasást, agykontrollt, homlok-lebenyterápiát
  • nézzünk együtt olyan tudományos, ismeretterjesztő filmeket, ami után együtt fedezhetjük fel a világot, nálunk a Da vinci Learning Tv-csatorna filmjei nagyon népszerűek
  • a szülő ne vegye át a pedagógus szerepét, kérjük korrepetálást, szakmai segítséget
  • motiváljuk kis ajándékkal, szeretet ajándékkal, élményajándékkal – ha kész vagy elmegyünk egy hatalmasat sétálni a kutyával, vagy a legszuperebb játszótérre, vagy áthívhatod a legjobb barátod…

 

  1. Önállóság – kinek mi a dolga, felelőssége?

Ne féljünk feladatot adni a gyerekeknek! Otthoni munka, kerti munka, állatokról való gondoskodás mind a napi életre tanítja Őket és ezt végezhetjük együtt, örömmel is. A házi feladatot a suliban kapja a gyerek és nem te, segíteni lehet, de érezze, hogy ez az Ő feladata, Ő neki kell bepakolni másnapra, és ha otthon hagy valamit, akkor 1-1 alkalommal beviheted utána, de nem pörögj körülötte helikopter szülőként, mert így soha nem érti meg, hogy minek mi a következménye.

 

  1. Minőségi idő – a töltődés pillanatai

Találjátok meg, hogy neked, mint szülőnek mi az és neki, mint gyereknek mi a minőségi idő és vegyetek részt egymás, sokszor eltérő igényeinek kielégítésében természetesen megfelelő módon. Te, mint szülő azt gondolod, hogy egy múzeumlátogatás nagyon hasznos és tartalmas hétvégi program, de a gyerek egy focimeccsre vágyik a barátaival, akkor jussatok konszenzusra. Menjetek, mondjuk akár a baráti családokkal el a skanzenbe, látogassátok meg a tájegységek házait és levezetésképp a hatalmas tisztáson piknik mellett nyomjatok egy jó focit. Mindenki elégedett és boldog lesz.

  1. Szociometria offline

A gyermeked iskolai közösségét nagyon fontos megismerned, mert ez határozza meg a napi életét. A tanító nénik/bácsik, a felsősöknél a tanárok – aki néha csak egy-egy órát töltenek az osztályban hetente – személyisége, értékrendje, de akár a napi „beszólásai” is igen nagy hatással lehetnek a gyerekre.  Találkozz velük, tudd meg milyen módszerrel tanítnak, büntetés vagy motiváció pártiak? Örülnek-e egy-egy szorgalmi feladatnak, egy képekkel kiegészített projektmunkának, vagy épp teperésnek érzik.  Nyitottak-e eljönni egy osztályprogramra, akár egy közös kirándulásra, részt venni egy vetélkedőben.

Osztálytársak – ez talán a legnagyobb kérdés, mert tudjuk, hogy vannak örök karakterek, de hogy mit rejt a duci, mosolygós, a nyurga, szeplős és mit a két copfos mindig jelentkezős fiúk és lányok külseje? Fontos, hogy sokat beszélgess a gyerkőcöddel arról, hogy ki mit csinált – megverte/elvette/odaadta/sírt/piszkált/stb. mert ezek alapján fogod csak megérteni a napját. Talán épp azt, hogy aznap amikor Te lelkesen érte mész délután 4 órakor és még vinnéd uszodában egy közös pancsolásra, miért sírja el magát és kezd hisztizni, hogy Ő nem megy. Lehet, hogy aznap átszervezték két órájukat és dupla tesin kint voltak az udvaron és végig fociztak, úgy hogy Ő utál focizni, vagy épp hasba rúgták egy labdával és érzelmileg kiborult. Ki volt a hibás? – nyilván a másik… de ezt át kell beszélni és lehet újratervezni, mert egy otthoni nagy kártyázás némi palacsintázással megkönnyíti a feldolgozást, az uszoda másnap is nyitva áll.

 

  1. Szociometria online

A nagyobb gyerekek esetében nem csak az iskolai jelenlét, amit figyelnünk kell, sajnos itt már a digitális lábnyomok is meghatározóak, akkor is, ha nem akarunk róla tudomást venni. A 10 év feletti gyerekek igen sokan már okos telefonokkal rohangálnak, aminek a szolgáltatásairól sokszor sem a tanárok, sem a szülők nem tudnak eleget. Nincs vagy hiányos a kontroll. Ezért juthatunk el odáig, hogy akár egy wiber csoportban – mert az milyen „hasznos” az osztálytársak között, holott régen kiválóan ezt meg lehetett beszélni is -, akár egy online játékban dupla, kettős szerepekkel találkozunk, ami bekúszik a gyerek otthonába is. Elképzelhető, hogy az osztály látszólag „üdvöskéje” valójában a telefonok képernyőjén zaklatóként jelenik meg és tart félelembe akár több gyerekeket is az osztályból, látszólag meg kedvesen mosolyog a padtársára. Hát milyen befeszülések ezek és milyen érzelmi terhet ró a gyerekre? Kedves Szülők, tudnánk mi így teljesíteni egy munkahelyen? Kétlem, ezért mondom, hogy megfelelő keretetek között igenis nézzünk bele a gyerek telefonjába, üzeneteibe, figyeljük a reakciókat. Ehhez otthon is és az iskolában is jelen kell lenni és támogatólag figyelni, és ha szükséges, akkor lépni kell, nem megvárni még érzelmi roncsok lesznek a gyerekeinkből és az szexuális zaklatásról, internetes bűnözésről még nem is beszéltem, ami pedig a küszöbön leselkedik!

 

  1. A kevesebb több!

Ne terheld túl a gyereket!  – manapság a versenyistállós oktatás divatja fut, a gyermekkornak pedig soha nem volt jellemzője, hogy a szabad levegőn való mozgást, annak az idejét elszabadna venni a srácoktól. Ezért kérlek, hogy a csilli-villi különóra kínálatnak álljatok ellen, ne a saját magad érdeklődésének és terhelhetőségének megfelelő mennyiségű és tartalmú különórát vállalj be a gyerek kontójára, hanem beszéljétek meg. Ugyanúgy ahogy a táborválasztás, a tanfolyamválasztás is közös, családi kupaktanácsos téma legyen, pro és kontra érvekkel, mert így lesz mindenki számára szerethető döntés.

  1. Mit tehet hozzá a szülő az iskolai programhoz? – Példamutatás, önkéntesség

Tegyél bele Te is szülőként valami életszerűt, élmény teli edukációt. Ehhez nem kell messze menni, mesélj például a szakmádról, ajánld fel, hogy bemész egy tanórára, vagy épp elviszed Őket egy programra… milyen jók voltak régen a gyárlátogatások. Itt nem csak az info átadás a cél, sőt! Itt az a cél, hogy Te, mint „Béla mamája/papája” részt vegyél az Ő életükben, adj olyat, amit csak Te tudsz. Eközben közelebb kerülnek egymáshoz a gyerekek és Te is hozzájuk és nézd meg hogy milyen büszke lesz a Te gyereked Rád ezért! De épp részt vehettek egy iskolai projektben is, menjetek együtt termet festeni, vagy iskolai sportversenyre, küzdjetek együtt.

 

  1. TV, számítógép, okostelefon

Mennyit , hogyan és hol? Erre etikett is van ám, csak nem tartjuk be! De ideje lenne. Az iskolában tanítási idő alatt a mobiltelefonnak nincs funkciója, ezért van, ahol beszedik, van ahol elrakják a diákok, lényeg, hogy nincs használatban, ez egy alapszabály. Ugye??!

Otthoni beszélgetések alkalmával sincs keresni valója az asztalon, a zsebben, mert az osztott figyelem nem figyelem. Milyen megalázó, ha egy gyerek azt tanulja meg a szüleitől, hogy másodhegedűsként Ő is beszélhet, a képernyő rabságában még annyi figyelmet sem szánunk a másikra, hogy ránézzünk. Természetesen ez fordítva is igaz . Legyen egy mobiltelefon tartó kosár/bármi ahol egy helyen landolnak a készülékek, amikor nincs a kijelölt játék idő vagy épp munkaidő a szülőknek. Állítsuk magunk mellé az online világát címmel kiváló cikket itt olvashattok.

És igen lehet együtt is játszani, filmet nézni, hisz ez a szórakoztató elektronika. De adjunk ennek egy időkeretet, mert különben a gyerekeink hamarosan kockafejű droiddá válnak, akik ugyan rendkívül gyorsan tudnak majd navigálni, de beszélgetni és metakommunikációs jelekből olvasni egyáltalán nem. Már pedig az SMS-ben, facebook üzenetben vagy messengen elküldött szívecskénél mennyivel többet ér egy valódi ölelés?!

 

  1. Ötletelj!

Légy proaktív szülő, ami nem egyenlő  az ügybuzgóval. Javaslatokról, ötletekről és együttműködő szemléletről beszélgetünk. Az iskolai naptárban sok jeles nap van, de ezek generálhatóak is pl.  közös osztály eseményekkel, kirándulással , egy témanaphoz kapcsolódó ötlettel. Járj nyitott szemmel, egy jó múzeumi program, sportverseny  egységet kovácsolhat gyerek-gyerek, szülő-szülő között.

 

  1. Ígéret szép szó, tartsuk be!

Igen a gyerekek életében sokkal kisebb dolgok is komoly érzelmi hullámzást idézhetnek elő, akár csak annyi, hogy a megígért időpontnál később érkezik értük Anyu/Apu és a gyerek zokog. Igen, mert neki lejárt a munkaideje és szeretne menni, de egyedül nem tudja megtenni. Tartsuk be az ígéreteket, mert sokkal nagyobb súllyal esnek a latba, mint ahogy gondoljuk.

 

Tibenszky Moni Lisa

  • Felelős Szülők Iskolája
  • alapító, ügyvezető

Tibenszky Moni Lisa

2 gyermek édesanyja, újságíró, marketing-kommunikációs szakember, sportmentáltréner, life coach, a Felelős Szülők Iskolája alapító ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.