Mindenkinek saját magának kell megtalálnia, miként lehet boldog

Mindenkinek saját magának kell megtalálnia, miként lehet boldog

A Profil Training Kft által szervezett III. Magyar Pozitív Pszichológia Konferenciát Novák Katalin államtitkár nyitotta meg. A Flow elmélet megalkotója, az Amerikában élő Csíkszentmihályi Mihály a pozitív pszichológia aktualitásáról tartott előadást angol nyelven, ezt követően pedig a magyar tudományos és gazdasági élet, az egészségügy és az oktatás vezető szereplői beszéltek pozitív pszichológia gyakorlati szükségességéről a saját szakterületeiken, előadások és szekcióbeszélgetések formájában.

Kis csavar a nagy gépezetben

Novák Katalin a „kis csavar egy nagy hajó gépezetében”-történet kapcsán arról beszélt, mennyire nélkülözhetetlen az egyén teljesítménye a közösség előrehaladásában. Kiemelte: mindehhez szükséges az egyéni sikerek megélése, az egyéni és közösségi célok ismerete és valamint a pozitív visszajelzés, az elismerés, hiszen fontos, hogy aki dolgozik, szenvedéllyel, örömmel végezze a munkáját.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a 12 ezer fiatal bevonásával végzett Magyar Ifjúságkutatás 2016 szerint a magyar ifjúságot motiválja, hogy házasságban éljenek és legyen gyermekük. Szeretnének dolgozni, és a munkájukért tisztességes bért várnak el. Sokan külföldön szereznének munkatapasztalatot, de többségük végül itthon dolgozna. A munkahelynél kritérium számukra a jó hangulat és a kreativitás.

Ismertette: a tehetséggondozási programjuk az Amerikában élő, a konferencián előadó Csíkszentmihályi Mihály elméletén alapul: a tehetséget nemcsak az ismeretek, képességek szerint, hanem további, kevésbé egzakt szempontok szerint is érdemes mérni, szűrni.

Flow-val az egyéni és szervezeti boldogságért

A Magyar Pozitív Pszichológia Konferenciát harmadik alkalommal szervezte meg a Profil Training Kft. A mozgalom kutatói az utóbbi évtizedekben a „jól-lét” feltételeit kutatják. A konferencián előadó Csíkszentmihályi Mihály, a Flow elmélet Amerikában élő megalkotója előadásának fő üzenete: mindenkinek saját magának kell megtanulnia, miként boldogulhat, hogy érheti el az örömöt, boldogságot. Tapasztalatai szerint a Flow egy olyan mentális állapot, amelyben annyira a feladatra koncentrálunk, hogy képesek vagyunk kihozni magunkból a legtöbbet és a legjobbat.

Előadásában elmondta: mozgalmának célja, hogy a pszichológia ne csak a betegséggel és patológiával foglalkozzon, hanem azzal is, miként lehet boldog életet élni. Saját életéből elmesélte, hogy édesanyjával 1944-ben hagyta el Budapestet. Édesapjához mentek, aki Velencében volt főkonzul. Az utolsó olyan vonattal utaztak, amely még az ostrom előtt el tudta hagyni a fővárost; utána már hidakat robbantottak. Ez azért fontos emlék számára, mert az őket körülvevő 50-60 család – akik szerinte nem tudták felmérni a fenyegetettség mértékét –megpróbálta őket lebeszélni az utazásról. Kijelentette: akkor tanulta meg, hogy nem lehet bízni a közvélemény hitében, meggyőződésében.

A teljes cikk a Családháló oldalán található, a folytatásért kattints IDE.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.