Emlékszem…avagy a szüleik mellett észrevétlenül tanulnak a legjobban a gyerekek

Emlékszem…avagy a szüleik mellett észrevétlenül tanulnak a legjobban a gyerekek

Emlékszem arra, amikor a lányom kicsi volt, még ülni sem tudott. Nem kellett sokáig gondolkoznom rajta, becsomagoltam a „kenguruba”, magamra kötöttem, és bevonultam a konyhába elkészíteni az ebédet. Ő nyugodtan nézegetett, nem adta jelét annak, hogy bármi baja lenne, unatkozna, ne akarna ott lenni. Érezte testem melegét, hallotta a szívverésemet, hatalmas kávéscsésze nagyságú szemeivel nézegetett, kíváncsian fogadta be a külvilág adta érdekességeket. Tanult.

Emlékszem arra, ahogy cseperedett. Már biztosan ült, ezért odaültettem a konyhapultra, biztos távolságra minden veszélyforrást jelentő eszköztől. és hagytam, figyeljen. Volt, hogy adtam a kezébe apró műanyag tányért, fakanalat. Bevallom, nem nagyon néztem utána annak, hogy gyermekegészségügyi szempontból mennyire egészséges a fakanál vagy a műanyag tányérka rágcsálása, szopogatása… mert közben ott volt, és figyelt utánozott. Tanult.

Emlékszem arra, amikor süteményt sütöttem, és ő ott volt a konyhában, 2-3 évesen velem együtt dolgozott. A rántás kavartam, oldalra fordulva, óvatosan, vigyázva. Kíváncsian kémlelte, mit csinálok. Adtam a kezébe egy tálat, persze ott ült a pult tetején, dolgozott, segített nekem. Vette a mintát. Lisztes lett a környéken minden négyzetcentiméter hely, az orra hegyétől a lábujja hegyéig. Én is. Nevettem. Szétfújtuk a lisztet. De nem bántam. Tanult.

Emlékszem arra, amikor húslevest készítettem, pucoltam a zöldségeket, mindent úgy csináltam, ahogyan anyámtól tanultam, a kezébe adtam egy játék kést. És ő utánozta. Lelkesen. Tanult.

Emlékszem arra, amikor ebéd után unokatestvérével kiment az udvarra, és lelkesen eszegették a kutya tányérjából a maradékot, amíg észre nem vettük. Sírásig nevettünk, aztán elmagyaráztuk, hogy ez nem kimondottan egészséges, kissé gusztustalan is. Vidáman figyelt, meghallgatott. Többet nem evett a kutyaedényből. Tanult.

Emlékszem arra, ahogyan kicsit botladozva futásnak eredt az utcában, elesett. A kutyánk rohant oda lenyalogatni a sebeit, meleg, okos tekintetével, testével begyógyítani testi és lelki sebeit is. Hagytam, én is csitítottam. Tudtam, óvatosabb lesz. Mert tanult.

Emlékszem arra, ahogyan beleöntötte az első alkalommal a palacsintatésztát a serpenyőbe. A szétszakadt tésztán versenyeztünk, melyikünk eszi meg. Megosztoztunk rajta.  Nagyon kelendő volt az odaégett, “selejtpalacsinta”. Aztán egyre jobban sikerültek. Drukkoltunk, legyen már egy-két kokszos, lyukas példány. Aztán már 2-3 sütővel sütötte egyszerre. Megtanulta.

Emlékszem arra, amikor dolgozni akart, segíteni, mert örömöt, élvezetet jelentett neki. Hagytam, mert ezt is megtanulta, hogyan lehet örömöt találni a munkában.

Emlékszem, ahogyan elorozta az asztalterítés lehetőségét, mert volt kreativitása, szépérzéke. Minden apróságra oda tudott figyelni. Tanult. Immár nem csak tőlem, mindenkitől. Mindenből.

Emlékszem, mit jelentett nekem az iskolában a tanulás. Magolást, ismétlést, amikor a betűket tanultuk. Aztán a betűk szavakká álltak össze, majd mondatokká. Varázslatos szövegekké, amelyek aztán az elmémben képekké formálódtak.

Emlékszem arra, mit tett velem egy-egy dicséret, és mit egy elmarasztalás, szidás. A dicsérettől szárnyakat kaptam, a szidás hosszú időre visszavetette az önbecsülésemet, önbizalmamat.

Emlékszem arra, amikor kötni tanultunk az iskolában, és a tanárom azt mondta, ezt én soha nem fogom elsajátítani. És ekkor volt az első pont, amikor elhatároztam: de igen! Képes vagyok rá! Megmutatom, meg tudom csinálni! Amikor a fiammal voltam állapotos, és neki kötöttem meg az első pulóvert. Vettem egy szép nagy könyvet, tele képekkel, képes magyarázatokkal, az volt a címe, hogy Kötés és horgolás iskola. Megtanultam.

Emlékszem arra, hogy mennyire féltem én is – mert hiszem, ezzel az érzéssel nem voltam egyedül – , ha valamilyen megmérettetés előtt álltam. De hittem abban, hogy meg tudom csinálni!

Nem memoárt írok, pusztán csak arra hívom fel a figyelmet, hogy elménk valamilyen – egyáltalán nem rejtélyes, orvosok tudósok által is bizonyított –  módon eredményessé teszi azt, amit szeretnénk. Amit elfogadunk, amiben hiszünk. Mert igenis, fejben dől el!

A gyerekek – és még a felnőttek – számára nagyon fontos a minta, a modell. Ha azt látja maga körül, hogy a környezete kitartó, energikus, törekszik, akkor ezt a mintát fogja követni. A szűkebb családmodell a meghatározó, de olyan is előfordul, amikor az iskolai környezet nagyobb hatással van rá, ekkor érdemes ezt a közeget megváltoztatni, ilyenkor bizony indokolt lehet az iskolaváltás. Mivel a nem megszokott gyakran izgalmasabb, mint az otthon látott, „begyakorolt”, ekkor a kiskamasz lázad.

Emlékszem, rettegtem, féltem, amikor a fiam autót vezetett. Nagyon merészen, gyorsan, vakmerően. Mindig megúszta, és ma már tud lassan, óvatosan haladni. Nem csak a járművekkel, az életben is. Megtanulta, csak ő a saját tapasztalatai útján.

A tények, a modell mellett az is nagyon fontos, hogy a tanításainkat milyen gesztusokkal, mimikával kísérjük. Amennyiben hitelesek vagyunk, úgy követendő példákká válunk, mert ez a hitelesség kiül az arcunkra, szemünkbe költözik a belső énünk, egyéniségünk. Mert ez is eltanulják.

Nem baj, ha elesnek. Nem baj, ha egy kicsit megégetik magukat. Sírjanak, a könnyeiket töröljük le, hagyjuk égve a villanyt, hadd mondhassák el mi fáj nekik, lássuk el őket tanácsokkal, mert egyvalamit egészen biztosan jobban tudunk: tanácsot adni.  Hiszen idősebbek vagyunk, több élettapasztalattal rendelkezünk, mint ők. Mert ezt meg mi tanultuk meg.

Amikor a tanulásról beszélek, ma már nem az iskolai óra a téma. A fentiek híven bizonyítják azt, hogy a tanulás nem az iskolapadban kezdődik, és nem is ott fejeződik be.

De érdemes tanulni betűket, olvasást, érzelmeket, megnyilvánulást, dicséretet, önismeretet, realitást, merészséget, tervezést…

Megtanultam.

Írta: Tihanyi Rita

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kapcsolat

Felelős Szülők Iskolája Oktató és Szolgáltató Kft.
Székhely, számlázási cím: 1112 Budapest, Zólyomi út 47.
Iroda: 1023 Budapest, Frankel Leó utca 21-23., I. emelet 1.
Cégjegyzékszám: 01 09 966630
Adószám: 23461176-2-43

info@felelosszulokiskolaja.hu
+36 20 358 66 12