Adventi hagyományok

Adventi hagyományok

Adventi koszorú

adventikoszoruA latin eredetű szó (adventus) megérkezést jelent. A Jézus születésére való várakozás, a felkészülés, a reménykedés időszaka.
Az András napjához legközelebb eső vasárnap és december 25-e közötti négy hetes “szent idő” a karácsonyra való lelki felkészülés ideje. Advent első vasárnapja legkorábban november 27-én, legkésőbb december 3-án lehet. Az advent az egyházi év kezdete, a karácsonyi előkészület négyhetes időszaka. A néhány generációval ezelőtti kor az előkészület lelki jellegére helyezte a hangsúlyt. Ez volt a szent idő: a várakozás és a reménykedés ideje. A Messiást váró hangulat alapja a hajnali mise, a roráte volt. Ez jellegzetesen közép-európai, sőt magyar hagyomány, angyali vagy aranyos misének is nevezték, amelyhez azonban pogányos varázscselekedetek, különösen szerelmi varázslások sokasága fűződött.
Roráte előtt minden ólat, istállót be kellett zárni, harangozás előtt jártak ugyanis a boszorkányok. Ha az eladósorban lévő leány hajnalban három kis darabot letépett a harangkötélből, s azt hajfonó pántlikájában viselte, farsang idején sok kérőre számíthatott.


Az advent eredete az 5-6. századra vezethető vissza, eleinte háromnapos böjttel volt összekötve. Az adventi időszakban lakodalmat, zajos mulatságot nem tartottak – akárcsak nagyböjtben. 1611-ben a nagyszombati zsinat meg is tiltotta advent első vasárnapjától vízkeresztig az esküvőket, zajos mulatságokat.
disznoolesDisznóölő Szent András napjától megkezdődtek a disznóölések és disznótorok. Itt ettek-ittak az emberek, de sohasem szerdán, pénteken, vagy szombaton – ilyenkor mindig böjtöltek. Főképp katolikus vidékeken a gyermekek kántálása jelezte az advent kezdetét. Karácsonyi énekeket, jókívánságokat tolmácsolva járták a falut, némi adomány reményében.
Az adventi koszorú hagyománya az ősi időkbe nyúlik vissza, kapcsolatban van a téli napforduló szokásaival; viszonylag új szokás, a 19. századból eredeztethető. Első nyomait a néprajzkutatók északon, a Keleti-tenger partvidékén és szigetvilágában találták meg. Fűzfavesszőből koszorút fontak és örökzöldet csavartak köré. Ez a szokás később Európa más vidékein is meghonosodott.
A valódi adventi koszorú készítése a 19. században jött divatba. Egy hamburgi evangélikus lelkész, Johann Hinrich Wichern otthonába egy hatalmas fenyőkoszorút erősített a mennyezetre, melyen 24 gyertya volt, minden adventi napra egy-egy. Később csak négy gyertyát helyeztek el a koszorún. Minden adventi vasárnapon eggyel több gyertyát gyújtottak meg.
Szokás volt az adventi házikó készítése, ami kartonlapból készült, és annyi ablaka volt, ahány napból állt az advent. Minden napon kinyithattunk egy újabb ablakot, ahol egy-egy bibliai idézet volt található. Ebből már csak az adventi naptár maradt meg, ahol az ablakok csokit rejtenek.
Borbála napján pedig Borbála ágat (egy cseresznye, egy barack, egy orgona- vagy egy mandulafaágat, esetleg aranyeső ágat) vágtak, amit december 4-én vízbe állítottak. Ha az ág kizöldül, az azt követő évben megkérik a lány kezét. Ha nem zöldül ki, a leányzónak várnia kell egy évet, hogy újra próbálkozhasson.
December 13. Luca napja. Ekkor a lányok 13 egyforma cetlire 13 fiú nevét írják, és minden nap tűzbe dobnak egyet. Karácsonykor a megmaradt cetlit kibontva fény derül arra, ki lesz a leány férje.

AZ ADVENTI NAPTÁR KITALÁLÓJA
Adventi naptár

adventinaptarAdventi naptárat már hetekkel karácsony előtt mindenfelé vásárolhatunk. A préselt ajtócskák mögött kis csokoládémeglepetések várnak a kíváncsi “édesszájúakra”. Más adventi naptárak fából készült kis dobozokból állnak, vagy hosszú ajándékcsomagokból. De mindig 24 ajtócska, 24 zacskó vagy csomagocska van a naptárban, hogy december minden napjára jusson egy ajándék szentestéig.
Ezt a szép szokást egy édesanya találta ki. Rosszul esett neki, hogy kisfia minden este azzal a kérdéssel nyaggatta: “Hányat kell még aludnunk, hogy megjöjjön a Jézuska?” Egy nap fogott egy kartont, huszonnégy mezőre osztotta, mindegyikre rátűzött egy bonbont. Kisfia mindennap lecsippenthetett egyet. A kisfiúból idővel felnőtt lett.
Eszébe jutott egyszer az édesanyja naptára. Úgy gondolta, hogy más gyerekeknek is örömet szerezhetne vele, és ezért elhatározta, hogy adventi naptárakat készít és árusít. Nagy sikere lett. Nemsokára gyárak sora foglalkozott adventi naptárak készítésével. Gerhard Lang, az adventi naptárak atyja 1974-ben hunyt el Münchenben, igen idős korában.

forrás:nagyutazas.hu, www.taverna.hu

folytatás: itt

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.