Háromnegyed – Apa Anya Fiú Lány – válás, elszakadás, csonka család – új előadás a Kolibriben

Háromnegyed – Apa Anya Fiú Lány – válás, elszakadás, csonka család – új előadás a Kolibriben

haromnegyed_kolibriHáromnegyed – Apa Anya Fiú Lány címmel két egyfelvonásost mutat be március 21-én, Tóth József rendezésében a Kolibri Színház.

Az Apa Anya Fiú Lány azt kutatja, miként szerezhet egy elárvult fiú új családot magának. A Háromnegyed pedig egy kamasz testvérpárról, egy lányról és egy fiúról szól, akik édesanyjukkal maradnak szüleik válása után, így lesz az addig biztonságérzetet adó „négynegyedes” családból „háromnegyedes”, csonka család. Miért és hogyan történt a szakadás? Ki a „felelős”? – többek között erre keresi a választ a darab, ami a Kolibri Színház ifjúsági drámapályázatának díjnyertes alkotása.

“Nem mindegy, hogy mikor történik a válás egy család életében, harag, agresszió esetleg erőszak szerepet játszik-e benne, ki megy el, ki marad, békében búcsúznak-e a felek; nem beszélve a folytatásról, lesz-e új családjuk. Csak egy biztos: válás közben mindenki sérül. Ezért fontos, hogy megbeszéljünk mindent családon belül és kívül, ami fájdalomhoz vezethet. Meg kell értenünk a másik problémáját ahhoz, hogy feloldódjanak a konfliktusok” – mondja a szerző, Oláh Horváth Sára.

„Nem tudtam választani Sára és Holger Schober darabja közt. Hiányérzetem lett volna, ha csak az egyiket mutatjuk be, ugyanis mindkét mű olyan problémákat vizsgál, amelyek szinte mindenkit érintenek” – fogalmaz a rendező. „Fontos-e még nekünk a család? Lehet-e család nélkül teljesértékű életet élni? Család válhat-e azokból, akiket nem fűznek össze rokoni szálak? – ezek a felvetések foglalkoztattak a rendezés során. A darab főszereplői tizenéves emberek, az ő szemszögükből látjuk az eseményeket, ők az elszenvedői, résztvevői és alakítói is ezeknek a történeteknek. Bár ifjúsági produkciót hozunk létre, nemcsak a fiatalokat szeretnénk megszólítani” – tette hozzá Tóth József.

A két egyfelvonásos Megyes Melinda, Krausz Gábor, Molnár Zsófia Boróka és Mészáros Tamás szereplésével kerül színre a Kolibri Pincében. A dramaturg Horváth Péter, irodalmi munkatárs Németh Ákos. A jelmezekért Megyes Melinda, a díszletért pedig a rendező, Tóth József felel.

A produkció Oláh-Horváth Sára Háromnegyed és Holger Schober Apa Anya Fiú Lány című művéből készül Kovács Kristóf fordításában.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.