Lélekdoki sorozat – testvérféltékenységről, válásról, iskolai problémákról

Lélekdoki sorozat – testvérféltékenységről, válásról, iskolai problémákról

lelekdoki2A Lélekdoki sorozat 9-11 éves gyerekeknek szóló pszichológiai könyvsorozat, mely kötetei egy-egy lelki problémát járnak körül. A könyvek segítenek a szülőnek és a gyermeknek is a problémák feltérképezésében, a beszélgetés elindításában, mindezt gördülékenyen, mondhatnánk meseszerűen. A könyvek két részből állnak: egy történetből és a hozzá tartozó, segítő feladatokból, tanácsokból, amelyek magyarázzák és feloldják az olvasóban az ábrázolt konfliktust és érzelmeket. A kapcsolódó feladatok, tanácsok a Heim Pál Gyermekkórház mentálhigiénés szakembereinek szakmai tudásán alapulnak, a történetek a szakmai csapat és Pacskovszky Zsolt író közös munkájával valósultak meg. A sikeres hiánypótló sorozat első kötete a kiközösítéssel, a második a válás témakörével foglalkozik. További megjelent könyvecskék  a Hogyan élheted túl, ha nincs internet ? ill. Hogyan élheted túl, ha minden a testvéred körül forog? címet viselik.

lelekdokiLélekdoki – Hogyan élheted túl szüleid válását?

Az az ember, az a nő – meg anyu és apu

Majdnem egy éve történt, nem sokkal a kilencedik szülinapom után. Egyik vasárnap reggel, amikor gyanútlanul kimentem a konyhába, apu székén ott terpeszkedett az az ember… Anyu azt mondta, azért van annyit nálunk, hogy ő ne legyen annyira egyedül most, hogy apu elment – így kezdődik Luca története, aki egy év alatt szorongásokkal és fájdalmakkal teli utat jár be, míg megbékél szülei döntésével...

Lélekdoki –  Hogyan élheted túl, ha Rád száll az osztály?

A kapufa

Így megy ez nálunk. Fura, de ha nincs köztünk kapufa, vagy nem nézhetünk valakit levegőnek, akkor mindenki tiszta nyomott lesz az osztályban. Valahogy nem találjuk a helyünket – meséli Patrik, akinek osztálytársai megdöbbentő játékot eszelnek ki arra, hogy egymást megleckéztessék

Lélekdoki – Hogyan élheted túl, ha minden a testvéred körül forog?

„Megszületett Janka kistesója, Krisztián. Apu szerint igazi kis »nudlifej«, anyu szerint viszont cuki. Szerintem olyan, mint egy béna rajzfilmfigura. Igaz, én főleg Jankát nézem, mert ő is rajta van az egyik fotón. Kissé furán vihog rajta. Mintha egy nindzsa épp a lábára taposna.”
Minden gyerek élete felfordul, ha testvére születik, és nem biztos, hogy azonnal örül a kis jövevénynek. A cserfes Janka világgá kürtöli a nagy hírt, Boldizsárt viszont az érdekli, hogy akkor is megkapja-e az áhított BMX-et, ha a család új taggal bővül.

Mit ne tégy!

Lélekdoki – Hogyan élheted túl, ha nincs internet?

Malacmentés„… nem valami lelkesen ültünk a kocsiban. Barni izgult, hogy nagyiéknál benne van-e még a tévécsomagban az Animax, és meg tudja-e nézni este a Narutót, én Pigu miatt izgultam, hogy a köd, amit gyorsan a farmom köré eresztettem, vajon távol tartja-e majd a farkasokat.”

www.mora.hu

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.