Meditációval jobb apukája tudok lenni a lányaimnak – egy orvostanhallgató a TEDxYouthról

Meditációval jobb apukája tudok lenni a lányaimnak – egy orvostanhallgató a TEDxYouthról

Írta: Vargacz Alexandra

markyadam_csalad_tedxMárky Ádám végzős orvostanhallgató, két gyermek boldog apukája, 6 éve dolgozik az Országos Mentőszolgálatnál, fiatal vezetők lelkes trénere. Az egyetemen találkozott az autogén tréninggel, majd bekapcsolódott a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület képzésébe. Alapító tagja az egyesület Pszichokardiológiai és Neuroimmunológiai Munkacsoportjának, amely a relaxáció, a stressz és az immunrendszer közötti kapcsolatot vizsgálja. Emellett elindította saját meditációalapú vezető- és szervezetfejlesztő vállalkozását. Nyitott és nagyon ambiciózus fiatalember, aki nem kevesebb életcélt tűzött ki magának, minthogy ő legyen Magyarország 5. gyerekszívsebésze.  November végén a TEDxYouth Budapest színpadán – ahol a szó azoké a fiataloké, akikre érdemes odafigyelni, mert nézőpontjukkal és mondanivalójukkal kitűnnek kortársaik közül – előadásában arról mesélt, hisz abban, hogy a rendszeres meditációval nemcsak magunkkal, a környezetünkkel is csodát művelhetünk.  Először a beszédéből olvashattok részleteket, utána pedig a vele készített interjút.

„A meditáció mindenkié. Egyrészt, mert mindenki meg tudja tanulni. Másrészt a rendszeres meditáció nagyon komoly változást hoz mindenki, a Te saját és a körülötted élők életében is. Én azóta foglalkozom a meditációval mélyebben, mióta rájöttem, hogy azáltal, hogy én sokkal jobban érzem magam tőle, jobb apukája tudok lenni a lányaimnak, jobb férje a feleségemnek és jobb segítség azoknak, akikkel a mentőzés, a kórház vagy a vállalkozásom kapcsán hoz össze a sors.

Azt gyorsan szögezzük le, hogy a meditációban nincs semmiféle misztikum és tulajdonképpen mindegy, hogy melyik meditációt választod. A meditálás ugyanis végső soron egy figyelem gyakorlat. 3 prózai dolog kell hozzá: először is figyelni. Azt ugye mindenki tud. Kell még hozzá a saját testünk, ez is adott. És végül rendszeres gyakorlás. De nem kell megijedni,  beugrónak már napi 2 perc is elég és ha már nagyon pro vagy, akkor sem kell feltétlenül napi 15 percnél több. Ennyi ideje biztos mindenkinek van, csak lehet, hogy néha kreatívnak kell lenni hozzá. Én például már ragasztottam ki nyilvános WC ajtajára, hogy üzemen kívül, hogy utána a lehajtott WC-fedélen kicsit rendbe meditálhassam magam. Szóval meditálni mindenki meg tud tanulni. Rendszeres meditációval pedig tudományosan bizonyítható, hogy egészségesebb leszel, okosabb és sokkal ügyesebb az emberi kapcsolatokban. Ezek pedig minőségi változást hoznak mindenki életébe. (…)

(…) A stresszt nem tudjuk elkerülni, az az életünk része. (…)

(..) Ezért nagyon fontos meditálni, mert meditáció közben ellazulunk szellemileg és ennek következtében testileg is. A kettő: test és szellem nagyon szorosan összefügg. (…)

markyadamTEDX(…) A meditáció nem csak egészségesebbé, még okosabbá is tesz. Meditálás közben ugyanis folyamatosan figyelsz, csak kivételesen a saját testedre. Így minden napodban lesz pár perc, amikor erősen gyakorlod a figyelmet. Azaz, csak a figyelemre koncentrálsz, így napról-napra jobban tudod majd összpontosítani a figyelmed és bizonyítottan javul a memóriád is. A hatékony tanuláshoz pedig tulajdonképpen ez a kettő kell. A hab a tortán, pedig, hogy ez a fajta koncentráció nem fáraszt ki, mint a magolás vagy a tanulás. Pont az ellenkezője. Pihentet. Egy 10 perces meditáció 2-3 órányi alvásnak megfelelő módon felfrissít. Ráadásul a rendszeres meditáció az alvásigényt is csökkenti. (…)

(…) Mielőtt este hullafáradtan hazaesnél a munkából és a feleséged meg a gyermekeid, akik egész nap csak erre vártak, Rád vetnék magukat, baromi jól tud jönni egy kis meditáció. Pont annyira fog feltölteni, hogy az a kevés idő, amit ilyenkor még együtt tölthetsz a szeretteiddel, minőségi idő lehessen mindenki számára.

Rendszeres meditálással jobban fogod tudni kezelni a stresszt, ami jót tesz a kreativitásodnak, az esti elalvásodnak, az alvásminőségednek, javítja az immunrendszered, úgyhogy el tudod kerülni a háziorvost, a szívsebészt, nem beszélve a civilizációs betegségekről és egészen egyszerűen boldogabbnak fogod magad érezni Tőle. A meditálás az egyik lehető legjobb ajándék, amit az agyadnak adhatsz és ezt látványos fejlődéssel hálálja meg. Rendszeres meditáció hatására fejlődik agyunk figyelemért, memóriáért, önkontrollért, a két agyféltekénk összeköttetéséért, valamint az érzelmi intelligenciánkért felelős része. Ez utóbbi különösen izgalmas, mivel kiderült, hogy 2 azonos kvalitású, azaz hasonlóan magas IQ-val és szakmai tudással rendelkező felsővezető közül, az lesz a sikeresebb, akinek magasabb az érzelmi intelligenciája. Egy sikeres vezető pedig sikeres szervezetet jelent. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy ma Amerikában a felsővezetők 80%-a napi szinten meditál. (…)

(…) Végül, de nem utolsósorban, had mondjam el számotokra a legfontosabbat: kiemelkedő vezetőkre nem csak a munkahelyen, legyen az egy kórház, egy multi, vagy parlament, hanem otthon is baromi nagy szükség van. Szükség van olyan szülőkre, akik ismerik önmagukat és ezáltal uruk érzelmeiknek, tehát kiemelkedő vezetők és így képesek biztonságos, megértő, inspiráló és szerető otthon teremteni. Olyan apukákra és anyukákra van szükség, akik a meditációban megtanultak figyelmesen jelen lenni, önmaguk, egymás és a gyermekeik számára. Mert az ilyen családok fogják megváltoztatni a világot.”

  • 2 gyermek boldog apukája vagy, emellett végzős orvostanhallgató, saját vállalkozásod is van, illetve az Országos Mentőszolgálatnál is dolgozol. Ez kőkemény időmenedzsment. Biztos sokan kérdezik, de most én is megkérdezem: Mindez, hogy fér bele napi 24 órába?

–          Kevesebbet alszom, mint az átlag, ez biztos és nagyon rugalmas feleség kell hozzá. Azt gondolom, ez a két kulcsa van. Nagyon kihasználom az időmet. Korán kelek és így mindig van egy kis időm magam számára, és ez az, ami segít, hogy lendületben legyek egész nap.

  • Az előadásod a meditációról szólt. Elmondanád, hogy mi a titok?

–          Hogy az ember szánjon magára időt. Legyen minden nap 10 perc, amikor egy picit csak magával foglalkozik mindenki. Erre a meditálás tökéletes, de bármilyen más olyan módszer is, ami az ember lelkét „masszírozza” egy kicsit. Ez lehet jóga, bármilyen relaxáció, vagy csak simán a csendben ülés egy 10 percig. Azért fontosak ezek, mert kipihenjük magunkat tőle, több lesz az energiánk, jót tesz a testünknek és jót tesz a lelkünknek is, feltölt egész napra.

  • A Felelős Szülők Iskolájával a következő kérdésre keressük a választ: Hogyan neveljünk boldog gyerekeket? Számodra is ez a kérdés. Ezzel kapcsolatban Neked mi az életfilozófiád, vagy mik azok a minták, amiket eddig próbáltál elsajátítani a saját gyerekeid tekintetében?

–          Szerintem boldog gyereket boldog szülők tudnak nevelni. Nem hiszem, hogy most olyan nagy tudományt mondtam, de tényleg mi ezt próbáljuk a feleségemmel. Odafigyelünk, hogy mi kiegyensúlyozottak legyünk otthon, mind külön-külön, mind egy pár. Ez talán példát ad a gyerekeknek arra, hogy ők is boldogan és vidáman éljenek. Azt gondolom, hogyha azt mondom nekik, hogy legyenek vidámak, én pedig közben egy mufurc vagyok, akkor az nem működik.

  • Napi szinten mi az, amit Te tudsz ezért tenni, hogy boldog, egészséges és életvidám gyerkőceid legyenek? Van-e olyan közös időtöltés, ami csak a Tiétek vagy esetleg egy kis rituálé, amivel próbálod őket tölteni?

–          Mindig van kis rituálénk. Hogyha hazaérek, akkor mindig játszom Velük egy picit. Mostanában a nagyobbik lányom nehezebben alszik el esténként, ő 1,5 éves és most kezd ráébredni arra, hogy lett egy kistestvére és osztozni kell a figyelmen. Mostanában minden este én altatom és akkor, amikor befektetem Őt az ágyba, akkor leülök mellé és ott szoktam meditálni. Nagyon jól megnyugszik csak attól, hogy ott ülök mellette, amíg ő elalszik. Win-win szituáció: én ott vagyok neki, de nekem is jó, mert így most lelkiismeret furdalás nélkül tudok egy picit többet meditálni. De jellemzően viszem magammal ahova lehet, Rozi például már elég sok egyetemi előadáson volt vendég hallgató.

  • Elég picik a gyerkőcök, de van-e esetleg már most olyan tulajdonság, amit Te tanultál Tőlük?

–          Ez a folyamatos vidámság. Hál Istennek, nagyon humoros gyermekeink vannak. A kisebbik is nagyon jópofa, így a maga 2 hónapos módján, a nagyobbik meg tényleg kifejezetten humoros. Nagyon érzi a helyzetpoénokat.

  • Még a meditáció kapcsán említetted a minőségi időeltöltést, illetve az odafordulást. Te hogyan alkalmazod ezt a családi életedben? Tehát mit tud Neked a meditáció adni, azáltal, hogy jobban oda tudj fordulni a gyerekeidhez?

–          Egyrészt én rendben vagyok magammal, erre (is) jó a reggeli meditálás. Illetve, mielőtt hazaérek, akkor nem rögtön beesem a családi életbe, hanem előtte mindig leülök valahol és akkor egy 10 percet meditálok. Így nem a terheimmel érkezem meg, azokat egy az egyben továbbadva a családomnak, hanem egy figyelmes apukaként. Legalábbis nagyon igyekszem.

  • És akkor Te tényleg mindig mielőtt belépnél az ajtón, mielőtt a családodhoz hazamész, ezt megteszed 10 percben?

–          Igen, legtöbbször. Valamikor nincs rá szükség, de hogyha egy-egy nehezebb nap volt a mentőknél vagy az egyetemen, akkor azért mindig úgy szoktam hazamenni, hogy egy kicsit relaxálok előtte.

  • Végzős orvostanhallgató vagy, de már így is elég sok esettel találkoztál, sok szülővel. Hogyan tudod őket bátorítani, biztatni, lelket önteni beléjük? Hiszen ez is komoly emberi feladat.

–          Abszolút. A szülőkkel a kórházban keveset találkozom, nekem inkább mentős tapasztalataim vannak. A mentő gépkocsin én vagyok a „főnök”, nekem kell megoldani a szituációt. Ami egyrészt nagyon izgalmas, de elég nehéz is. Mentőzés közben, amikor kimész valahova még nincsenek kialakult szerepek, mert annyira hirtelen minden. Ha pedig valakinek a saját gyerekével lesz baj, akkor a nagyon nyugodt emberek is hajlamosak elveszteni a fejüket. Ilyenkor a legfontosabb, hogy nyugodtnak és határozottnak kell maradni. Ha mi azok vagyunk, akkor a szülő is megnyugszik, és a gyerek is azt fogja tenni, amit a szülőtől lát. Ha a szülő kétségbe esik, akkor a gyermek is kétségbe fog esni. Ha a szülő bizakodó és tudja, hogy a gyermeke meg fog gyógyulni, akkor a gyerek is tudja, hogy így lesz. De ez nyilván kórházi felállásra és krónikus betegségekre is vonatkozik. Nagyon fontos és oda kellene figyelni a szülők oktatására, vagyis arra, hogyan kell egy beteg gyermek mellett viselkedni. Ugyanis ez az egyik legfontosabb faktor a gyógyulásban: ha a szülő tudatában van annak, hogy amit ő tesz, az a minta a gyermeke számára, akkor tényleg sokkal hatékonyabb lehetne a gyógyítás. Akkor működik csapatként az egész, a szülő-gyermek-orvos háromszög, ha a szülő támogatja az orvost a döntéseiben és a gyermek felé is ezt a reményteljes bizalmat sugározza.

  • Felelős Szülők Iskolája
  • ügyvezető

Vargacz Alexandra

sportszervező menedzser, online marketing szakember, a Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.