Pénteken nyit a Mini Magyarország – híres épületek, tájak különleges parkja

Pénteken nyit a Mini Magyarország – híres épületek, tájak különleges parkja

minimao3Kilenc új látványossággal várja a látogatókat az idei szezonban a Szarvason található Mini Magyarország. Az eddigi közel félszáz maketthez a Felvidék legszebb épületeinek kicsinyített másai csatlakoznak, közöttük a krasznahorkai várral és a Magyar Szentek templomával. Az épületeket kis vonat köti össze, gyönyörűen kialakított növényzet és élethű makettek várják a családokat, itt, egy helyen. A természetben, a Szarvasi Arborétum területén mutathatjuk meg gyermekeinknek hazánk  és a szomszédos országok épített kulturális örökségét, mesélhetünk a tájegységekről, a történelmünkről. Igazán élménydús kikapcsolódás az egész családnak!

Tavaly 77 ezren látogattak el Szarvasra, hogy részt vegyenek egy mini országjáráson, és megcsodálják az ország történelmi jelentőségű, emblematikus épületeit, vagy szórakoztassák gyermekeiket a számos interaktív vasút- és hajómodellel.

A Parlamenthez, az esztergomi bazilikához, az egri várhoz és az interaktív makettekhez idén csatlakoztak a Felvidék legszebb épületei. Árva, Bajmóc, Krasznahorka és Pozsony vára, a lőcsei városháza, a nyitrai püspökség épülete, a Magyar Szentek temploma, az Ótátrafüredi Palotaszálló, valamint a kassai Szent Erzsébet-dóm épülete került be a látványosságok közé. Az újdonságok már péntektől megcsodálhatóak.

Mi is az a Mini Magyarország?

minimao2A Szarvasi Arborétumban található Mini Magyarország makettpark Európa legújabb makettparkjaként 2013. április 10-én nyílt meg Szarvas történetének egyik legnagyobb magánerős beruházásaként. A hazánk legnagyobb arborétumában, a Kárpát-medence és a történelmi Magyarország mértani középpontjában lévő makettpark történelmünket, hagyományainkat, építészeti nevezetességeinket mutatja be. Az ország egyetlen interaktív makettparkjában néhány óra alatt az egész országot bebarangolhatjuk. Magyarország épített csodáinak minden apró részletében kidolgozott kicsinyített mása megtalálható a történelmi Magyarország közepén, Szarvason, a Mini Magyarország makettparkban. Aki még soha nem látta a kecskeméti Cifrapalotát felülről, a pécsi dzsámit vagy a tatabányai turult közelről, akinek nem hallotta még a visszhangot a tihanyi apátságnál, nem emlékszik pontosan, kiknek a szobrai állnak a Hősök terén, vagy megnézne egy csatajelenetet az egri várban, annak a Mini Magyarország a tökéletes kirándulóhely. Az ország legnagyobb arborétumában Magyarország nevezetességei gyerekbarát méretben egy helyen, felnőtteknek, gyerekeknek, családoknak és osztályoknak egyaránt kötelező országjáró program.

A SZARVASI ARBORÉTUMRÓL:

minimaoMagyarország legnagyobb arborétuma, a Szarvas-Békésszentandrási-holtág partján, összesen 82 hektáron. Gróf Bolza Pál a Körösök szabályozása után, az 1880-as évek végén kezdte meg azt nagyobb arányú telepítést, amely során számos növényritkaságot hozott, hozatott a világ különféle tájairól. Az itt élő fásszárú-gyűjtemény több mint 1600-féle növénykülönlegességből áll. A növények mellett rengeteg állat is él a kertben, köztük olyan különleges madarak, mint az arborétum albínó pávái. Az arborétum jelenleg a Szent István Egyetem felügyelete alatt áll. Az általános fenntartási munkák, a kutatás és az oktatás mellett kiemelt szerepet kap az idegenforgalom.

Kapcsolódó weboldal: www.minimagyarorszag.hu

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.