Senki ne maradjon mese nélkül – A JÁTÉKKÉSZÍTŐ

Senki ne maradjon mese nélkül – A JÁTÉKKÉSZÍTŐ

jatekkeszitoA karácsonykor mese nélkül maradó gyermekek számára indítanak jótékonysági akciót, hogy a rászoruló apróságok is mesés élményekkel gazdagodhassanak az ünnepek alatt. Az akcióban a karácsony után mindössze négy napon át látható, A Játékkészítő című, rendkívül izgalmasnak és látványosnak ígérkező mese-musical élményét szeretnék rászoruló gyerekekkel megosztani.

Magyarországon több ezer gyermek nő fel úgy, hogy még karácsonykor sem élvezheti a gyermeki lét önfeledt örömeit. Számukra szeretne segítséget nyújtani a Népszabadság és a Világgazdaság közös, karácsonyi akciója.

“A mesének, mesélésnek rendkívül nagy szerepe van a gyermekek érzelmi, értelmi fejlődésében, és nagyban segít megérteni a mindenkori világot, ezért mindent meg kell tenni, hogy ne nőhessen fel gyermek, nélkülözve ezeket az alkalmakat” – mondják a szervezők. Az akcióban a karácsony után mindössze négy napon át látható, A Játékkészítő című, rendkívül izgalmasnak és látványosnak ígérkező mese-musical élményét szeretnék rászoruló gyerekekkel megosztani.“Tavaly 12 teltházas előadás során több tízezer gyermek élvezte az előadást, és idén is, az eddigi érdeklődést látva, rengeteg gyermekre számítunk” – mondja Illés Gabriella, a darab megálmodója. “Külön öröm, hogy ezúttal olyanok is láthatják, akiknek nem áll módjukban jegyet váltani” – tette hozzá.

A játékkészítőről

jatekkeszito2A meséről; Volt egyszer egy magányos, szemüveges kisfiú, Peti. Az iskolatársai gyakran csúfolták, egyszer még be is zárták egy elhagyott épületbe, ahol a szemüvege is leesett a sötétben. Ám ahogy elkezdett tapogatózni utána a földön, egyszer csak egy piros keretes varázs-szemüveg akadt a kezébe, amitől rögtön bátrabb lett. Elindult megkeresni a kijáratot, s közben összetalálkozott a Malaccal, aki a Játékkészítőhöz indult, hogy videojátékká válhasson: mert ma már csak így lehet létezni, a régi mesehősök ideje lejárt – állította. Így hát útra keltek együtt, hogy számos kalandot átélve és számos mesés barátot szerezve eljussanak céljukhoz.

Új rendezésben, új és régi szereplőkkel, új és régi dalokkal, egyedi, hazai produkcióban még nem látott látványtechnikával érkezik idén decemberben újra a tavalyi év szuperprodukciója, A Játékkészítő pop-show-musical. Az előadás egyszerre lesz interaktív mesés kaland, amiben a színház, a zene, a tánc, a cirkuszművészet, valamint a lenyűgöző vizualitás különleges egysége keveredik.

Egyedülálló látványvilág!
A kicsiknek és nagyoknak egyaránt szóló pop-show-musical a fergeteges színészgárda mellett egyedülálló látványvilággal ragadja ki a nézőt a realitásból. Ennek egyik meghatározó eleme a 3 dimenziós fényfestés (3D mapping) lesz, ami egyszerre nyűgöz le és repít el egy csodákkal teli mesébe. Sőt a nézők, ebben a varázslatos világban aktív részeseivé is válhatnak a történetnek…

jatekkeszito3Mostantól tehát minden, A Játékkészítő előadásra történő vásárlás esetén a jótékony vásárló kedvezményt kap, s minden vásárlás után egy jegyet az akció szervezői egy rászoruló gyermeknek ajánlanak fel. Az akció részleteiről bővebbet a jegy.hu oldalon lehet olvasni.

Előadások időpontja, helyszíne:

December 26-29.

SYMA Rendezvényközpont

1146 Budapest Dózsa György út 1.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.