Vérteslovas születése

barna ló

Vérteslovas születése

Interjú egy apával, Winkler Lacival lovas álmokról, lovasterápiáról és egy szerethető helyről, Vérteslovasról

vérteslovasMi vesz rá egy férfit, hogy szakmát, lakhelyet váltva elinduljon a világba, és új utakat, lehetőségeket keresve, teljesen új dolgokban elmélyedve végül létrehozzon egy csodát: Vérteslovast?

WL: Az egész magánalapon kezdődött. A nagyfiam kisebb mozgáskoordinációs problémával született. Én nagyon eltökélt voltam abban, hogy minden lehetőséget felkutassunk és alkalmazzunk nála, ami a fejlesztését támogatja. Tudtam, hogy minden mozgással járó tevékenység segíteni fog, és reméltem, hogy fejlődésében nagy javulást várhatunk. Az első igazán eredményes megoldást Csákvár evangélikus lelkésze segítségével találtuk meg. Ő volt az, aki megtanította lovagolni a fiamat, majd éveken keresztül foglalkozott a lovagoltatásával, mi pedig lestük, figyeltük útmutatásait. Mikor a fiam felnőtt, és nálam is bekövetkezett egy magánéleti változás, úgy döntöttem, hogy Vértesboglárra költözöm, s ott megtanulom a lovak képzési módszerei közül a suttogó módszert.

Milyen változásokat tapasztaltál a gyermekednél a lovaglásnak köszönhetően?

WL: A fiam egyensúlya egyértelműen stabilabbá vált és az alkalmazkodási képességei is javultak, hiszen a lovaglás közben folyamatosan arra volt rászorítva, hogy együttműködjön a lóval. Amúgy az állat állandó közelsége is pozitív hatást váltott ki belőle. Mindennek eredménye az lett, hogy 14 éves korára már nem voltak egyensúlyi problémái – sőt, mára már kosárlabdázik, tollasozik, táncol és főz.

Hogyan vélekedik erről a szakember? Mi a lényege a lovasterápiának?

„A hippoterápia egy neurofiziológiai gyógytorna-kezelés lóháton, ennek megfelelően hippoterápiás végzettségű gyógytornászok végzik. A ló mint terápiás médium hatásai közül leginkább a mozgását használják fel fejlesztő céllal. A ló hátának mozgásai lépés közben a lovon ülőt úgy mozgatják, mintha járna. Az érzékszerveken, az egyensúlyszerven és a proprioceptorokon keresztül az idegrendszer “ingerlése” a cél. Természetesen a mozgáson kívül hatnak a pszichés és szociális tényezők is, ezáltal a páciensek jól motiválhatók a terápiára. Általában olyan idegrendszeri betegségekben ajánlható a hippoterápia, ahol az egyensúllyal, koordinációval, izomtónussal, szimmetriával van probléma. Az indikációt mindig orvossal konzultálva, egyénileg kell eldönteni, mivel a hippoterápiának veszélyei is lehetnek. Ezért fontos az is, hogy képzett szakember a terápiára kiképzett lóval végezze a terápiát – mondja Györgypál Zoltánné ügyvezető lovasterapeuta.

A lovak idomításánál is a rendhagyó módszert, az úgynevezett suttogó módszert választottad?

WL: Semmiképpen nem akartam agresszív módszert tanulni. Nagyon megtetszett, hogy ebbenl az idomítási megoldásban nem használunk fizikai kényszert. Költőien azt is mondhatnánk, hogy a lovat megkérjük arra: azt csinálja, amit mi szeretnénk. Ki volt az, aki a suttogó módszert megtanította neked? WL: Csontos Zoltán, a Lovasélet újság és iskola tulajdonosának köszönhetem az első lépéseket. (http://www.lovaselet.info) Ő képzett lovasoktató, aki külföldön tanulta el a módszer fortélyait. Amúgy korábban vadászpilóta volt. Neki is az tetszett meg a suttogóban, hogy van lehetőség a lovak idomítására betörés nélkül is. Első alkalommal a Benő lovamat akartam magammal vinni az oktatásra, de nem volt együttműködő az utánfutós szállításban, így ló nélkül kellett menjek az első oktatásra. A háromnapos képzés után Zoltán eljött hozzám, hogy megtanítsa Benőt arra: ne tartson a lószállító eszköztől. Zseniális volt. Benő 30 perc múlva magától bement… Azóta 3 év telt el. Már sokat tudok, de leginkább azt, hogy egy olyan területre léptem, ahol mindig lesz mit tanulni, finomítani – ám nem bánom, mert ez számomra szerelem is. Furcsa módon Benő sokat segített nekem a módszer eltanulásában, mivel ezen az úton mindig a lóval együtt kell haladni és fejlődni. Jelenleg 8 lovunk van: Benő, Mambó, Dóra, Hercegnő, Mary, Büszke, Hilda és Scarlett. Benő jó kezdés volt, mert nagyon nehéz volt idomítani. Így a többi lovamnál már minden sokkal könnyebben ment. És megszületett Vérteslovas, ahol a lovaglás mellett ezernyi kaland várja a vendégeket.

Tulajdonképpen kik látogatják ezt az interaktív élményparkot, és mi a hely különlegessége?

WL: Vérteslovast egy igazi gyerekparadicsomnak szántam. Három fiamat, pontosabban a csomagjaikat rendszeresen szállítottam osztálykirándulásokra. Sokszor döbbenten néztem, milyen helyre mentek, néha el voltam szörnyedve. Lepusztult üdülők, sportpályák, színvonaltalan szálláshelyek, dohos, büdös házak, piszkos ágyneműk. Elhatároztam, hogy nemcsak kritizálok, hanem létrehozom azt, amit elvárnék egy ilyen helytől, mert a gyerekek jobbat érdemelnének. És megvalósítottam. Parasztházak, apartmanok, jurták, medence, kalandpark, kemencés finomságok… Valóban igazi családi- és gyerekparadicsom lett Vérteslovas. Nem is tudnék kiragadni egy-egy különlegességet, de a csapatommal együtt arra nagyon büszke lehetek, hogy hozzánk szinte mindenki visszatér.

Több ezer gyerek táborozik egy évben Vérteslovason. Ők hogy fogadják a lovakat?

A gyerekek szempontjából mindenképpen jó a ló közelsége. A lovaglás és a lovakkal való tevékenység pozitív élményként vésődik. Nálunk senkit nem kényszerítünk a lovak közelébe, nem ijesztjük meg őket a lovakkal. Ezért is fontos, hogy képzett, nyugodt lovaink legyenek. Majd minden csoportban van olyan gyerek, aki fél a lótól, aki az első nap nem akar, nem mer felülni. De pár nap múlva minden esetben felbátorodnak. Sokan voltak olyan vendégeink is, akiket más lovardában rossz élményért, de Vérteslovas segített nekik, hogy újra megszeressék a lovaglást.

Vérteslovas szervez saját rendezvényeket, vagy nyári tábort?

Már hagyománnyá vált a szezonnyitó Kemencés Party eseményünk. Idén április 28-án lesz 10.00-18.00 óráig. Ez egy csodás kavalkád, s a belépés és az aktivitások kipróbálása ingyenes. Ekkor Vérteslovas kitárja kapuit és minden aktivitása életre kel, friss pompájában együtt éledezik a több száz vendéggel. Lovaglás, lovaskocsizás, műanyagjég, falmászás, kalandverseny, kosárlabda, pingpong, biciklik…egy igazi aktív nap. Idén tánctanítás is színesíti a programot. Az étkek kemencében sülnek, így éhes gyomor nem maradhat ezen a napon.

Közben új házasság, család és kisgyerek. Ő miként cseperedik a lovas közegben? Tényleg kétéves korában már egyedül ült a ló hátán?

WL: Frigyes egyévesen ült először lovon, akkor még velem együtt, de másfél évesen már egyedül lovagolt. Úgy gondolom, az ő életét nagymértékben befolyásolja majd a lovak közelsége. Látom, hogy ez a szerelem részéről egyre komolyabb. Mind többet s többet szeretne lovagolni. Bár én sosem erőltetem, mert csak akkor lovagolunk, ha ő kéri, de mostanában a legnagyobb probléma az, hogy állandóan lóháton szeretne ülni, s nehezen viseli, ha más lovagol. Van egy álmom. Majd ha felnő, talán átveszi ezt a csodás birodalmat, s eltanulja tőlem mindazt, amit erről a fantasztikus módszerről, a suttogóról tudok. De nem fogom erőltetni. Majd megtörténik, ha ő is szeretné.

Info: www.verteslovas.hu, www.lovasterapia.hu

Megjegyzés: Keressétek Vérteslovast, az oktatókat és a lovakat a GRUND-on, a Vakációváró fesztiválon, május 5, 10-14h , Testnevelési Egyetemen.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.