Képzeletszínház Janikovszky Éva születésnapján

Képzeletszínház Janikovszky Éva születésnapján

JANIKOVSZKY ÉVA: A LEMEZ KÉT OLDALA
képzeletszínház felnőtteknek az írónő születésnapján
abszolút szórakoztató színház – másfél óra nevetőizom tréning

április 23. 19 óra

Marczi Közösségi Tér

„Gyűjteményünk zene nélküli, pusztán szövegekből álló lemezeket tartalmaz, melyeknek emelkedő vagy lejtő dallamát egyedül az élőbeszéd sodra szabja meg.
Szerzőjük mindig maga az előadó, s a hallgatóságot is ő választja meg. Hol ennek adja elő, hol annak. Van úgy, hogy ugyanannak, csak éppen egyszer ezt, másszor meg azt.
Gyakran játszott, örökzöldeknek is beillő lemezek ezek, amelyek mindenkor a szerző véleményét, határozott állásfoglalását, helyeslését vagy helytelenítését, egyetértését vagy tiltakozását, elragadtatását vagy felháborodását hivatottak tolmácsolni az élet egy-egy mindennapi kérdésében.”

Milyen lemezek ezek? És miben különbözik az egyik oldaluk a másiktól? Hát nézzük csak!

A lemez egyik oldalán például ez áll:

“Anyuka drága, én nem tudom, hányszor mondjam még, hogy végre megértse, hogy az én szekrényemben ne tessék turkálni, ne tessék nézelődni, az én holmimat nem kell rendbe rakni, nem kell összehajtogatni, nem kell újramosni, nem kell megvarrogatni, az én holmimat tessék békén hagyni! És azzal se fárassza magát anyuka, hogy kiválogassa, mire nincs szükségem, mit lehetne a Vargáné lányának adni, és mit lehetne kidobni. És hol van az a kis zöld tégely, ami itt volt a sálak alatt? Úristen, hát hogy lett volna üres?”

Ugye mennyire igaza van? Csakhogy ezeknek a lemezeknek van másik oldaluk is!

És a másik oldalon más a szöveg is. De az előadó ugyanaz. Például:

“Lacika, hát hogy beszélsz te az anyáddal? Mi az, hogy mért turkálok a szekrényedben? Vedd tudomásul, édes fiam, hogy ha én egyszer végre rendet rakok helyetted ezen a szeméttelepen, akkor te nekem csak egyet mondhatsz: azt, hogy köszönöm szépen! Hogy dobtam volna ki azt a plakátot, amit egy hétig csináltatok, mikor azt se tudom, hol van?! Mit tudom én, hol vannak a fényképek, nem, nem voltak a nagy fémdobozban, mert abba belenéztem és abban nem volt semmi, de nehogy már rajtam keresd ezeket a limlomokat, inkább tartsál rendet, fiam!”

Hát igen, vannak problémák, amelyekkel szembe kell néznünk… Erre vállalkozik Janikovszky Éva vidám „lemezgyűjteménye”.

A lemez A oldalán hallható: HORVÁTH LILI
A lemez B oldalán hallható: FULLAJTÁR ANDREA
A lemezt elővette és feltette: TOLLÁR MÓNIKA

Az estet megnyitja:
JANIKOVSZKY JÁNOS, a Móra Kiadó elnök-vezérigazgatója, Janikovszky Éva fia
RIGÓ BÉLA, költő, Janikovszky Éva egykori munkatársa, krónikása és barátja

További információk:itt 
Az est Facebook oldala: itt 
Online jegyvásárlás: itt

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.