Húsvéti nyuszikeresés a Vasúttörténeti Parkban

Húsvéti nyuszikeresés a Vasúttörténeti Parkban

vasuttortenetuÁprilis 5-én megnyitja kapuit a családok kedvenc programhelyszíne, a Vasúttörténeti Park, sőt húsvét alkalmával idén először nyuszis rendezvényt is szerveznek!

Idén első alkalommal, április 20-án és 21-én kerül megrendezésre a szezonindító húsvéti esemény, amely szabadtéren, játékos programmal várja a legkisebbeket.
A gyerekek részt vehetnek a “Keresd a nyuszit” játékban, amely a Park több pontján felállított állomásokból áll. Fából faragott nyuszikat rejtenek el, melyeket a Park felderítése során találhatnak meg. A keresést térképpel és játékos feladványokkal teszik könnyebbé a résztvevők számára. A színpadkocsival szemközti füves területen húsvéti kreatív kuckó várja az apróságokat húsvéti színezővel, papírtojás készítéssel.
A húsvéti nyuszikeresés mellett állatsimogatóval is találkozhatnak a családok. Természetesen az interaktív programok is kipróbálhatók, így a nagymozdonyon utazás, a hajtányozás, a kerti vasút, a lóvasút és a csajka sínautó.
Várja tehát idén is a családokat Európa legnagyobb interaktív vasúti élményparkja, a Vasúttörténeti Park!

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.