Ingyenes családi kerékpártúra és bringagyár látogatás Esztergomban

Ingyenes családi kerékpártúra és bringagyár látogatás Esztergomban

csaladi_bicikliskepFedezd fel Esztergomot bringával és tekints be a kulisszák mögé egy kerékpár gyárban. Ezt nyújtja a Tour de Esztergom keretein belül  a Neuzer.hu családi bringatúra, 2014. augusztus 16-án, mely a gyerekek számára is könnyedén teljesíthető. A rendezvényen az augusztus 13-ig interneten előnevezők INGYENESEN vehetnek részt.

A 20 km hosszú bringás túra, 11 órakor az esztergomi rögbi pálya elől indul, ahol előtte gyerekverseny is lesz, értékes nyereményekkel. A túra végig sík terepen halad, kerékpárúton és a rögbipályától Búbánatvölgyig közvetlenül a Duna-parton megy. Az első frissítő állomás a csodaszép búbánatvölgyi tavaknál lesz, majd innen visszakerekezünk Esztergomig, ahol a következő célpont a rajtszámmal kedvezményesen látogatható Vízügyi és Keresztény múzeum, illetve a Neuzer kerékpárgyár. Itt megnézhető lesz, hogyan állítanak össze egy komplett biciklit, a gyár teljes kapacitással üzemelni fog. Aki szeretné, fordított irányban is teljesítheti a túrát, a frissítő állomások és az útvonaljelzések rendelkezésre állnak.

A nap végén a rajtszámával mindenki részt vesz a tombolán, ahol két túrakerékpár és sok más apróság is kisorsolásra kerül.

A nagyobb kihívásra vágyókat ugyanezen a napon és rajtállomásról a Dobogókői Csúcstámadás várja Esztergomból, ahonnan 18 km hegymenet után juthatnak fel a kerékpárosok a csúcsra.

További információ a futamokról és internetes előnevezés: www.tourdeesztergom.hu

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.