Katica Tanya – Élményparadicsom a természetben

Katica Tanya – Élményparadicsom a természetben

 írta: Vargacz Alexandra

fotó: Tibenszky Moni Lisa

P1210779A Somogy megyében található Patca község a maga Katica Tanyájával varázslatos hely, igazi kis ékszerdoboz, amely egész évben remek lehetőségeket kínál tanulásra, szórakozásra és aktív pihenésre kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az alapítók legfontosabb célja, hogy visszacsalogassanak minden látogatót a természetbe, ahol megtapasztalhatják a friss levegő mindent átható erejét, megismerkedhetnek elődeink bölcsességével és aktívan játszva-tanulva tölthetik el szabadidejüket.

Az Élményközpontban tucatnyi játszóalkalmatosság található és több mint félszáz program közül választhatnak az érdeklődők, amelyek a kézművességhez, hagyományőrzéshez, természetismerethez és a gazdálkodáshoz kapcsolódnak. A kül-és beltéri játékok közül mindenképpen kiemelésre méltó a Magyarországon egyedülálló, óriási beltéri csúszdaház és játszóbirodalom, ahol minden generáció együtt játszhat, illetve a XIII. századi tervek alapján készült középkori lovagvár és hajítógép, valamint az erdei kötélpálya és az ehhez tartozó óriás lecsúszók.

P1210814Emellett hatalmas élményt nyújt gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, hogy az őshonos magyar háziállatokat természetes környezetükben tekinthetik meg, simogathatják, etethetik, vagy éppen bekapcsolódhatnak egy reggeli tehénfejésbe. Továbbá az élményparadicsomban kipróbálhatjuk a gokartpályát, játszhatunk a szalmával bélelt hancúrpajtában, végigmehetünk az akadálypályán, kiutat kereshetünk a bolyongó labirintusból, vízijárgányokkal közlekedhetünk, trambulinon ugrálhatunk, vagy elmehetünk a mezítlábasparkba.

A Katica Tanyán a hagyományőrzés mellett a környezettudatosságra is nagy hangsúlyt fektetnek, ahogyan vallják, csak olyan attrakciókat fejlesztenek, amik nem fogyasztanak energiát, vagy ha igen, azt maguk termelik meg megújuló energiaforrásból. Az élménypark megálmodóinak hitvallása szerint a Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól vettük kölcsön, ezért minden cselekedetünket annak kell vezérelnie, hogy fenntartható módon éljünk. Ezt a szemléletet közvetítik és adják tovább már a legfiatalabb látogatóiknak is, amely kezdeményezést az elmúlt években számos díjjal jutalmaztak, többek között az Év Ökoturisztikai Látogatóközpontja címet és Greennovációs Nagydíjat is nyertek 2014-ben.

Legyen szó egy napos családi kikapcsolódásról, osztálykirándulásról, erdei iskoláról, csapatépítésről, táborról vagy éppen születésnapi zsúrról, a Katica Tanyán kínált szolgáltatások minden alkalomra remek időtöltést biztosítanak egész évben.

A következőkben néhány kipróbált játékot mutatunk be:

Lovagvár és hajítógép

A Patcán felépített lovagvár egész pontosan egy palánkvár, amely egykor Magyarországon nagyon népszerű volt, leginkább a Tatárjárás idején épültek hasonló építmények, amelyek elegendő védelmet biztosítottak több falu lakói és jószágai számára néhány hétig. A favár egy palánkfallal körbevett nagy füves területből áll és vár közepén egy toronyból, amely az erőd legerősebb része. A várban való játék igazi időutazás, amely a lovagkorba repít minket. Pajzsok, kardok, zászlók, címerek, falon mászás, kalodák, a gyerekek pedig önfeledten rohangálnak ebben a csodás birodalomban. A falak között izgalmas módon, játszva tanulhatják meg a történelem jeles pillanatait. A vár mellett található ellensúlyos hajítógép is nagy érdekesség, amely Európa második legnagyobb ilyen működő hadigépe. Alkalmanként bemutatót is tartanak, ami során 6 férfi segítségével hozzák működésbe a gépet, hogy egy 10 kg-os lövedéket 130-140 méterre repítsen. Ezt látni kell!

Erdei kötélpálya

P1210954Sisak, beülő, karabiner, heveder, kantár, csiga, minden felszerelés rajtunk és már indulhatunk is, hogy magas fák közé feszített akadályok között ügyeskedve, koncentrálva, kapaszkodva, mászva teljesítsük a pályát. Cölöpökön és kötélen egyensúlyozva, egyik pallótól a másikig átlendülve, a saját súlyunkat megtartva, egy kötélhálón mászva juthatunk el a célig. Óriási élmény, az egyszer biztos! Természetesen mindenki az életkorának, testmagasságának és felkészültségének megfelelő kihívásra vállalkozhat és választhatja ki a számára alkalmas pályát.

Hancúrpajta

P1210819Végy egy nagy fából készült pajtát, tegyél bele gyűrűt, gumiabroncsból készült hintát, csúszdát és szórd tele sok szalmával. A gyerekek és a felnőttek is imádják! A legegyszerűbb módon, mégis a legjobb kedvvel lehet itt ugrálni, hancúrozni, szalmát dobálni vagy éppen elfeküdni benne. Bizony sokunknak szüksége van erre a miliőre és kikapcsolódásra. A végén nem lehet majd innen elcsalogatni a gyerekeket és még mi is visszaszaladunk, hogy átfordulhassunk még egyszer a gyűrűn, csináljunk egy hátsó- vagy lebegőfüggést.

További információk: http://www.katicatanya.hu/

  • Felelős Szülők Iskolája
  • ügyvezető

Vargacz Alexandra

sportszervező menedzser, online marketing szakember, a Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.