Állandóság vagy változatosság – avagy mi kell a gyereknek a nyárra?

Állandóság vagy változatosság – avagy mi kell a gyereknek a nyárra?

Írta: Pólus Enikő, mentálhigiénés szakember

vakacioEgy hónapon belül záródnak az iskola kapui. Nyár eleji terveink születőben vannak, így az utazás és a nyári menetrend is terítékre kerül. Hamarosan sok gyermeket nevelő család életében elkövetkezik a nyári szünet, ahol az állandóságot nyújtó iskola kapuja bezáródik és elkezdődik a változatos vakáció. Sok szülő bizonytalanodik el, hogy egy hosszú nyári szünetet miként is kell úgy megterveznie, hogy a gyermeknek változatos legyen, ugyanakkor ne legyen túl zsúfolt sem az időbeosztás. Ehhez hoztunk egy kis gondolatébresztőt, amely  3 pontos beosztást ad, a tervek elkészítésére!

Nyár elején: ÁTÁLLÁS –LEÁLLÁS SZAKASZA GYERMEKKORBAN

Kötetlen időtöltés, szabadon – ilyen is kell, még akkor is, ha a gyerek néha unatkozni fog!

Nyári szünet elején megfigyelhető a gyerekeken, hogy lazán, időbeosztás nélkül , mindenféle kontroll elengedésével szeretnék megélni az első szabad pillanatokat. Ha a szülő megtudja oldani, akkor a nyári szünet első napjaiban pár napot töltsenek együtt az otthonukban és a lakhelyükön időbeosztás nélkül. Egy nagyon fontos dologra nem szoktak figyelni a szülők: ÁTÁLLÁSRA – LEÁLLÁSRA minden embernek szüksége van egy feszített tempó után. Átállás a lassított napirendre, a napközbeni tevékenységekre, az időbeosztásra, a közlekedésre, a játékra. Gyakran tapasztaljuk, hogy a gyerekek szinte elfelejtenek játszani, így kapkodnak a lehetőségek között vagy épp unatkoznak. A szülő ezt nem érti ilyenkor és nem érzi logikusnak, emiatt elkezd feladatokat adni nekik. Így elindul az első szülő-gyerek szócsata, holott mindenki jót akar, csak máshogy. Szülő azonnali elfoglaltságot keres a gyermeknek, nehogy ideje legyen lustálkodni. A gyermek minden erejével azon van, hogy hagyják szabadon és nyugton. A tinédzserkor közeledtével ez csak fokozódni fog!

Ez a szakasz pár naptól akár egy-két hétig is eltarthat.

Tervezzünk EGYÜTT!

utazocsaladEgy-két hét elteltével már bevonhatjuk a gyerekeinket a tervezésbe, hogy ha a család egy adott időpontban nyaral, akkor a gyermeknek milyen tervei vannak: pl: szeretne békákkal játszani vagy vinni akarja a biciklijét, esetleg úszni szeretne. Ha a gyerekeket hozzászoktatjuk ahhoz, hogy ne csak a fejük felett döntsük el mi felnőttek, hogy mit fogunk a nyaraláson csinálni, hanem megkérdezzük, hogy ők mit szeretnének, akkor ezzel sok nyaralásos vitát megelőzhetünk.  Érdemes a sok kényelmes szállodaipari lehetőség mellett néha kalandos túrára is elvinni a gyerekeket. Amolyan sátrazós, vízhordós, patakos, hálózsákos, bogarászos nyaralásra, ahol a környezet lágy ölén zajlik az alvás és a nappali menetrend. Gondoljunk csak a Tüskevár kalandjaira, a Tutajosra és a jó öreg Matula bácsira, milyen szép nyár is volt az. Ezen nyaralásokon olyan offline élményeket szerezhetnek a gyerekek velünk együtt, amivel növeljük a képzelet területét és serdülőkorban is kicsalhatjuk őket az onlineból. Ne féljünk a kényelmetlenségtől meg a bogaraktól. Az igazi természetes élet és megtapasztalás ott kezdődik. Olyan változatosságot képes biztosítani a gyerekeknek, amelyben jobb szülő-gyerek kapcsolat épül és többet tanulhatnak a környezetről, mint a tankönyvekből.

Nyár közepén: VÁLTOZATOSSÁG ÉS ÁLLANDÓSÁG EGYENSÚLYA

A nyár közepén minden gyermeknek összegyűlik annyi nyári élménye és tapasztalata, hogy szinte az elfáradás jelei jelentkezhetnek rajta. Attól, mert nyári táborokban vagy épp nagyszülőknél voltak, még a gyerekek elfáradhatnak. A gyermeknek az otthona is képes annyi állandóságot és változatosságot adni, amiben igazán biztonságban érezheti magát és visszaszerezheti az energiáit. Nem az állandó változatosság fejleszti a legjobban a gyermekkort, hanem ha a változatosság és az állandóság helyes ritmusban váltják egymást. A gyermek otthonában és a gyerekszobában léteznek olyan  állandóságot árasztó szimbólumok, amik a napi biztonságérzetét erősítik. Pl: A napfelkelte sugara ugyanazt a polcon lévő játékot képes megvilágítani minden reggel, így ebből értesül természetes módon, hogy egy újabb nap kezdődik. Fogmosás közben érzi a konyhából kiáramló kávéillatot, így a szaglása egy nyugalmi szintet képes előállítani. A szomszédban ugató kutya jelzi, hogy érkezik a postás a motorjával. Ezek olyan otthoni állandóságok, amire mindannyiunknak szüksége van, hogy a sok inger között legyenek olyan állandóan ismétlődő momentumok, amik a nyugalmat adják.

Nyár közepi kiállás, nem túlzsúfolt programokkal

Nyár közepén pedig kifejezetten meg kell állni és pár napot az otthoni nyugalomba eltölteni. Ahol nem történnek nagy dolgok, csak együttlustálkodások és hatalmas játékidők. Ahol a kisfiú katonája nem kerül a játékpolcra idő előtt , hanem  befejezheti a nappali szőnyegén a csatáját és békét is köthet.  Ahol nem kell abbahagyni a családi társasozást hamarabb csak azért, mert „hetet ütött az óra”! Ahol feldolgozódik az otthonon kívül szerzett rengeteg élmény és tapasztalat!

A helyes egyensúly kialakításával nagyon sokat fejlődhetnek nyáron a gyerekek lelkileg és testileg egyaránt. Fontos , hogy legyen egy napi menetrend, csak sokkal lazább, mint évközben! Ez egy állandóságot megsegítő funkció is! Ha van nyári szünetre iskolai feladat, akkor a közepén érdemes elkezdeni, amikor már a gyermek kijátszotta magát. Persze ezt nyár elején meg kell vele beszélni és ez ellen nem szabad engedni a kifogásokat. Ha viszont nincs, akkor olvasni, irogatni, számolni folyamatosan érdemes, de nem tanrendszerűen, hanem újságolvasással vagy matematikai játékkal vagy írásos tevékenységekkel. Nem kell, hogy feladatszaga legyen, hanem próbáljunk interaktív módon kreatív megoldásokat találni!

Nyár végén: VISSZAÁLLÁS BEIKTATÁSA KICSIT HAMARABB

A szülőnek és gyereknek is vissza kell zökkenni és új dolgokkal szembenézni

 Amit megszoktak a gyerekek egész nyáron, nem elvárható tőlük, hogy az évnyitó idejére rögtön visszaállítsák. Érdemes elkezdeni egy-két héttel hamarabb minden szülőnek a szoktatást. Például: korábban ébredezni, időben elkészülni, valamilyen napi feladatot minimálisan beiktatni, elsétálni az iskola és az óvoda környékére, meglepit készíteni a szeretett pedagógusnak első napra vagy épp az osztálynak stb. A legnehezebb feladatnak tűnhet, hiszen a szülők sem szívesen iktatják vissza az életükben a rohanós „hozom-viszem-menedzselem” életszakaszt.

Vegyük észre, hogy a gyerekünk nagyobb, érettebb és önálló feladatokra képesebb lett!

Hajlamosak vagyunk ugyanabba a kerékvágásba beleállni, mint tavaly, észre sem véve azt a fontos momentumot: a gyermekem nyáron nagyobb lett és talán önállóbb is. Szóval miben is kell vagy lehet változtatni a következő tanévben a mindennapokban? Van, akinek abban, hogy most már egyedül leviheti minden nap a gyermek a szemetest vagy van, aki már egyedül fog ősszel közlekedni. Bármiről is legyen szó, az elején a gyermeknek minden nagy kaland, aztán ráunnak és vágynak vissza a kényelmes állandóságra, amikor ezeket a szülő végzi helyettük. Nincs visszafejlődés, csak előmenetel. Az állandóságok megszüntetése változatos fejlesztési lehetőségeket tartogat a számukra, csak fokozatosan kell ezeket beiktatni. Ha önálló közlekedés, akkor sokkal ideálisabb az augusztusi közlekedésben elkezdeni a tanítást nagyvárosokban, mint a szeptemberiben a forgalom és a biztonság miatt.

A visszaállás tartogat izgalmas változatosságot, ami később állandóság lesz. Csak ne ijesztgessük a gyermekeinket azzal, hogy már megint kezdődik az iskola. Fogjuk fel egy őszi kalandnak, mintha a nyári szünet végével elkezdődne az őszi kalandjárás!

Kalandra fel, visszaszámlálás indul………………………I, IÓ,CIÓ, ÁCIÓ, KÁCIÓ, AKÁCIÓ, VAKÁCIÓ!

 

  • ME-Se-Kö Alapítvány
  • mentálhigiénés szakember

Polus Enikő

A Me-Se-Kö Mentálhigiénés Segítő Központ és MESEKŐ Alapítvány alapítója, ügyvezetője - ezek mellett elsősorban három gyermekem édesanyja.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.