„Az élményhez hajó visz.” – ha nyár, akkor Balaton, ha Balaton, akkor pedig hajózás

„Az élményhez hajó visz.” – ha nyár, akkor Balaton, ha Balaton, akkor pedig hajózás

írta: Vargacz Alexandra

Balatoni-Minimax-hajo-Felelos-Szulok-Iskolaja

A balatoni hajózás mindig mutat magából valami újat, valami még gyönyörködtetőbbet, olyan élményt, amelyet nem lehet elégszer átélni. A gyermekek számára pedig egyszerűen felülmúlhatatlan. Balatoni Minimax Hajó, Varázshajó, MasterCard élményhajó, gyerekkoncertek, kabalafigurák, a hétvégén pedig Nemzeti Regatta Siófokon számtalan családi programmal és meglepetéssel, csak, hogy néhányat említsünk a Balatoni Hajózási Zrt. széles palettájáról. A vakáció közeledte és a nyári szezon kirobbanása kapcsán Dónucz Lászlóval, a BAHART értékesítési és forgalmi igazgatójával beszélgettünk, aki mesélt az idei nyár újításairól, különlegességeiről.

Milyen újdonságokkal készül a BAHART a 2016-os nyári hajózási szezonra?

Igyekszünk az idei évben megújítani a hajókínálatunkat, aminél azt is szem előtt tarjuk, hogy a gyerekek és családok fontos célcsoportot jelentenek számunkra. Amit mindenképpen kiemelnék, hogy az immár 3 éves együttműködésünk gyümölcseként az idei szezonban már 3 kikötőben is indul a Balatoni Minimax Hajó, az eddig megszokott Siófok és Badacsony mellett, idén már Balatonfüredről is elindul ez a hajó. Ezen a programon Minimax kabalafigurákkal, gyerekzenekarokkal, arcfestéssel, fotózással, mesékkel és sok játékkal várjuk a csemetéket és szüleiket májustól egészen augusztus végéig. A másik újdonság, hogy megújítottuk a saját gyerekhajó programunkat, ami a Varázshajó nevet viseli.  A program keretében 1 órás sétahajózáson vehetnek részt a gyermekek és kísérő szüleik, a hajóval tehát ugyanabba a kikötőbe érkeznek vissza, ahonnan indultak és ahogyan egy szülő megfogalmazta: a különböző játékok hatására „a gyerekek egyik ámulatból a másikba esnek”.

Kiemelten milyen hajóprogramokat ajánl kisgyerekes családoknak, milyen utakat iskoláskorúaknak, baráti csoportoknak?

Egészen pici kortól kezdve az óvodás kor végéig, kisiskolás kor elejéig a Minimax Hajó a legjobb választás, ahol a bébi saroktól kezdve, a gyerekkoncerteken át az interaktív társasjátékokig ennek a korosztálynak tudunk vidámságot és élményt szerezni. 6 éves kor felett ajánlanám a Varázshajót, ahol a gyermekeket és a felnőtteket egyaránt játékos feladatokkal szórakoztatjuk. 14 év felett pedig az egyéb sétahajós programjaink közül tudnak választani. Különleges hajónk a „Lyukasóra” a fedélzeten!, amely kifejezetten iskolás csoportoknak szól, akik különböző kvízjátékokban és animációs foglalkozásokon mérhetik össze tudásukat, ügyességüket, bátorságukat és élhetik át a csapatszellem erejét. Az egy órás hajóút végén a gyerekeket névre szóló kadét levéllel tengerésszé avatjuk.

Felnőtteknek, baráti társaságoknak kitűnő kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget nyújt a Krisecco Bulihajó, amely 12 kikötőből indulva a Balaton északi és déli partját is lefedi. DJ-vel, fényekkel, retro zenével és mai slágerekkel várjuk az utasokat, így mindenki megtalálhatja a számára megfelelő zenei kínálatot.

 Bahart-Gyereknap-Felelos-Szulok-Iskolaja

Milyen különleges eseményeket, kedvezményeket említene a családok számára a nyári szezonban?

A menetrendi hajózásaink kínálatát is szélesítettük abból a szempontból, hogy a sétahajózás mellett a kikötőket, célállomásokat is jobban bemutatjuk, megismertetjük az utasokkal. Szlogenünk: „Az élményhez hajó visz.” Ezekre a kirándulásokra kedvezményes családi jegyet kínálunk, amely 2 felnőtt és 2 gyermek (6-14 év között) számára biztosít kedvező részvételi lehetőséget. Továbbá kiemelném a MasterCard élményhajó programunkat is, amely az egész család számára kulturális, szórakoztató kikapcsolódást nyújt. Az élményhajó vasárnap esténként indul Siófokról, a 1,5 órás hajóutat pedig a Balaton legmodernebb katamaránján élvezhetik a családok. MasterCard vagy Maestro bankkártyával történő fizetés esetén pedig 50% kedvezményt biztosítunk a jegyárakból. Illetve itt említeném még a Nosztalgia sétahajózást borkóstolóval, ami 1 órás panoráma körutat foglal magában a flotta legszebb nosztalgiahajóinak fedélzetén.

 Balatoni-hajozas-Felelos-Szulok-Iskolaja

A hétvégén kerül megrendezésre a Nemzeti Regatta, ami a nyár első nagy bulija a Balaton partján. Hogyan kapcsolódnak a Regatta programjaihoz?

A rendezvény kitalálói, ötletgazdái és szervezői is vagyunk egyben. A Nemzeti Regattán Magyarország települései mérik össze erejüket egy amatőr vitorlásverseny keretein belül, sőt az indulók közül sokan most ülnek először vitorlás hajóban. Szóval nem is versenynek mondanám, sokkal több annál, inkább egy 2 napos vitorlás fesztivál. Amíg a vízen a vitorlások küzdelme zajlik, addig a tó partján bemutatkoznak a versenyre nevezett települések képviselői saját nevezetességeikkel, gasztronómiai különlegességekkel. Emellett persze változatos és színes programkínálattal, sztárfellépőkkel, koncertekkel, egész napos gyerekfoglalkozásokkal, kabalafigurákkal, előadásokkal, Varázshajóval, Playmobil játszósarokkal és sok meglepetéssel készülünk. A részletes program a nemzetiregatta.hu oldalon érhető el. Június 11-12-én, Siófokon várjuk a látogatókat a nyár első nagy szabadtéri fesztiválján!

további információk: balatonihajozas.hu és nemzetiregatta.hu

Nemzeti-Regatta-Felelos-Szulok-Iskolaja

  • Felelős Szülők Iskolája
  • ügyvezető

Vargacz Alexandra

sportszervező menedzser, online marketing szakember, a Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.