Nyárbúcsúztató Minimax Gyerekhajó!

Nyárbúcsúztató Minimax Gyerekhajó!

DSC_0121Augusztus 19-én és 20-án fut ki az idei nyár utolsó balatoni Minimax Gyerekhajója a Balatonon, hogy még a finom nyári napsütésben, hatalmas élménnyel zárhassák a gyerekek a vakációt! A katamarán fedélzetén gyermekkoncerttel, társasjátékokkal, tombolával, arcfestéssel várnak minden kis vendéget!

Azok, akik pedig Szent István napját, augusztus 20-át a fővárosban töltik, azoknak a Dunán kínálunk programot, ugyanis augusztus 20-án délelőtt a Batthyányi térről is indul a Minimax Gyerekhajó. A két órás hajókázás alatt interaktív városnézésre is van lehetőség, hiszen Európa egyik legszebb hajózási útvonalán halad végig a Budapest hajó. A gyerekek nem csak a koncertet élvezhetik, de megcsodálhatják a Parlamentet, a Budai várat, a dunai hidakat is. Igazi családi kalandra számíthatnak a résztvevők!

Kedves Szülők, lepjétek meg gyerkőceiteket egy igazi nyárzáró élmény programmal, szálljatok vízre velünk a Minimax gyerekhajón, akár Balatonon, akár Budapesten.  Aki most lemarad, ne csüggedjen, mert ősszel még lesznek budapesti gyerekhajó programok, legközelebb szeptember 18-án, amikor is vendégünk lesz a Csodák Palotája is.

Programok:

Balaton:

Augusztus 19-én  az Mintapinty Zenekar koncertjével és számos más izgalmas programmal vár a Minimax Gyerekhajó Badacsonyban 15 órakor.

Augusztus 20-án a Buborék zenekar koncertjével és számos más izgalmas programmal vár a Minimax Gyerekhajó Siófokon 18 órakor.

Budapest:

Augusztus 20-án az Iszkiri zenekar koncertjével és számos más izgalmas programmal hajózik ki a Minimax Gyerekhajó Budapesten a Batthyányi térről 10 órakor.

Szeptember 18-án az Apacuka zenekar koncertjével, a Csodák Palotája bemutatójával és számos más izgalmas programmal hajózik ki a Minimax Gyerekhajó Budapesten a Batthyányi térről 10 órakor.

www.gyerekhajo.hu

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.