A legkedvesebb kisróka – VUK előadás és Dargay Attila kiállítás a Madáchban

A legkedvesebb kisróka – VUK előadás és Dargay Attila kiállítás a Madáchban

kiállítás és színházajánló

vukNovember 15-én mutatta be a Madách Színház a Fekete István azonos című regény alapján készült Vuk című musicalt.

November 15-től futó népszerű musical gyerek és családi darabon, a VUK előadásain nem csak a jelen óvodásait, kisiskolásait látják szeretettel, hanem szüleiket is, akik valamikor szintén Vuk, Karak, Vahur, Nyau vagy akár a Simabőrű kalandjain nőttek fel. A kedves előadás mellett március 29-ig  “VUK – a rajzasztaltól a színpadig” című Dargay Attila kiállítást is megtekinthetik a látogatók.

“Egyedül vagyok, kicsi vagyok, éhes vagyok! Segítsetek Vuknak, a kisrókának” Így panaszkodik az árván maradt rókakölyök, akit végül nagybátyja, az öreg Karak nevel fel. Ő tanítja meg mindenre, amit egy felnőtt rókának tudnia kell. Vuk lesz az erdő leghíresebb vadásza, többször is csúfot űz a falusi kutyákból, és túljár a villámló bottal járó Simabőrű eszén. Ám nem sejti, hogy a legnagyobb próbatétel még előtte áll…

Fekete István talán legnépszerűbb állattörténete a kisróka felnőtté válását helyezi középpontba, aki rögös utat bejárva szembesül a rókaélet örömeivel és nehézségeivel, miközben megtanulja, hogy mit jelent a család, és mit jelent az idősebb, tapasztaltabb mestertől tanulni.

A Móra Könyvkiadó gondozásában megjelent Fekete István azonos című kisregénye alapján  született zenés gyerek-musical rendezője Heinz György, aki a  II.Madách Musical Pályázat egyik nyertes darabját, Az Aranyborjút is színpada állította a Madách Színház Stúdiószínpadán 2014-ben.

P1200669“Szeretjük a meséket, ezért esett a választás a Vukra, melynek Szemenyei János szerzi a zenéjét. A szövegek nagyon frappánsak, igazi gyerekelőadás készül a Madáchban, többek közt Székhelyi József főszereplésével: ő lesz Karak” – mondta a rendező.

 

Vuk-történelem

A  Vuk 1965-ben  jelent  meg.  Fekete István 1940 és  1966 között  megírt állattörténetei közül napjainkra talán a legismertebb és a legsikeresebb, köszönhetően részben a  belőle  készült  rajzfilmnek is.  A mű egyszerre állattörténet  és  fejlődésregény,  s  bár  az író regényeit  napjainkban  többnyire meseregényként  vagy  ifjúsági  regényként ismerik, a  Vuk stílusa  és jellemábrázolása is  túlmutat  a  gyermekeknek szóló mese ismérvein.  A kiadó a Vukot  „állatregény” alcímmel látta el, a belőle született rajzfilm pedig 1982-ben került  a mozikba és azóta is a legnépszerűbb Fekete-filmnek számít. Azt azonban kevesen tudják, hogy a Vuk először animációs tévésorozatnak készült. Vuk pedig mindenki számára Dargay Attilának köszönhetően öltött testet – nem véletlen, hogy a Madách Színház előadásában, valamint a plakátokon, szórólapokon és hirdetéseken is Dargay Attila eredeti rajzai láthatóak.

P1200643A Tolnay Szalonban Dargay Attila eredeti rajzaiból és N. Csathó Gizella háttérterveiből nyílt kiállítás, mely a grafikákat, az előkészületeket mutatja be, így bepillantást enged a kulisszák mögé. A kiállítás március 29-ig tekinthető meg előadások előtt, illetve a szünetben.

A könyv megvásárolható itt: http://www.mora.hu/konyv/vuk-kepeskonyv

forrás: szinhaz.hu, Madách Színház

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.