A 15 legextrémebb tanár, aki vagányabb, mint te

A 15 legextrémebb tanár, aki vagányabb, mint te

Nem könnyű tanárnak lenni: a gyerek ásítozik vagy a telefonját nyomkodja… De egy csipetnyi humorral a legszárazabb témát mesélve is rátapadnak a diákszemek.

Ha láttátok a Holt költők társasága című filmet, biztos emlékeztek az irodalomtanár John Keating karakterére. A pedagógus fő céljának azt tekintette, hogy kreatív gondolkodásra bírja a tanulókat. Az ügy érdekében attól sem riadt vissza, hogy az asztalra álljon. Úgy tűnik, a Keatingek köztünk járnak. Következzék tizenöt tanár és egyedi tanítási módszere.

1. Aki pizsamában jár be az órára

Egy egyetemi pedagógus gondolt egy nagyot, és hálóruhájában lépte át az iskola kapuját. Nem figyelmetlenség volt furcsa tettének oka: a reggel hétkor kezdődő vizsgák ellen emelte fel így a szavát. Azt nem tudni, sikeres volt-e a megmozdulása, de tanítványainak egészen biztosan kellemes perceket okozott, ha írtak, ha nem.

2. A rajztehetség

Vannak tanárok, akik a táblán élik ki a rajzolás iránti vágyukat, mások diákjaik megkezdett munkáját fejezik be- a dolgozatpapíron.  Vannak, akikben egy őstehetség veszett el, mások vicces szöveggel üzennek: “Légy boldog, és a medve nem esz meg.”

 

A teljes cikk a Középsuli.hu oldalán olvasható, a folytatásért kattints IDE.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.