A világ felfedezése otthon

rajzolt emberek terített asztallal

A világ felfedezése otthon

Gondoltál már arra, milyen jó lenne a világot bejárni? És persze nem úgy, hogy csak a turistás helyekre eljutni, hanem azon túl is… Megismerkedni idegen világok kultúrájával, építészeti remekeivel, szokásaival, kicsit bepillantani a színfalak mögé, valóságosan.

Egyiptomról mindenki sokat tanult, hiszen az emberiség ősi kultúrájának egyik titokzatos bölcsője. Gyakran látni macskákat a ókori falfestéseken, temetkezési helyeken, de kevesen tudják, mit is szimbolizált a macska egy titokzatos, letűnt kultúrában. A Nílus partján élő emberek szerint Ré, a hatalmas napisten éjszakánként fekete Kép kandúr alakjában harcol Agep, a sötétség gonosz kígyója ellen. A macskát mindenekelőtt Bastet istennő (balra) állataként tisztelték.

Talán hallottál a Pegazusról, még az is lehet, hogy el tudod képzelni a sok helyen ábrázolt, közkedvelt szárnyas paripát, akit a költészet és művészetek kapcsán szoktunk emlegetni. De ki tudja, ennek mi az eredete?  Pegazus, a híres szárnyas ló fakasztotta ki a múzsák forrását, azzal, hogy a Helikon-hegy oldalára koppintott a patájával. Bárki is ivott ebből a patakból, költővé vált.

Tudtad azt, hogy van egy falu, ami 1901-ben kinyilvánította elszakadását Kolumbiától, és ezt az állam hatvan éven át elnézte neki? Az ok egyszerű volt: Agua de Diost leprások lakták. Azt is kevesen tudják, hogy van egy romváros Guatemalában, mégsem ismerik a turisták. Ezt a romvárost Yaxhának hívják, ahol az ember senkitől sem zavartatva fedezheti fel magának a maják piramiscsodáit, hallgathatja a bőgőmajmok fülsüketítő koncertjét, élvezheti a Yaxha-lagúna naplementéjét.

Nem csak a múlt, a jelen építészeti csodáit is jó lenne meglátogatni. Például azt a hidat, ami Svédország és Dánia között épült 2000-ben, és a tenger alatt köti össze a két országot. Maga a híd mintegy 8 km hosszú, de a felénél vízalatti alagúttá válik, így az autósok 4 km-en keresztül a víz alatt haladnak az európai főútvonalon. A fantasztikus építészeti remeket 2000. július 1-én II. Margit dán királynő és XVI. Károly Gusztáv svéd király adta át.

Hátborzongatóan csodálatos érzés lehet sétálni azon az üveghídon is, ami nem olyan régen készült el Kínában. A 488 méter hosszú sicsiacsuangi üvegpadlójú gyalogos függőhíd két meredek szikla között feszül, 218 méteres (66 emeletnyi) magasságban átívelve egy szakadék fölött. A Hopej tartományban, Pingsan megyében létesült látványhídról káprázatos kilátás nyílik a hegyekkel, természetes vízesésekkel, ősi városokkal és templomokkal tarkított Hunkjaku tájegységre.  A hidat több mint 1000 négy centiméter vastag üveglapból állították össze. Az építtető, a helyi turisztikai vállalat szerint az üveghidat eleve úgy tervezték, hogy a közepe felé haladva kissé kilengjen a látogató alatt, némi izgalommal fűszerezve a páratlan vizuális élményt. Elképesztő magasság, alatta a mélység fantasztikus, mégis szörnyű látványa.

Nem lenne nagyszerű, ha úgy juthatnánk el más országokba, hogy csak a tévét nézzük? A Da Vinci Kids műsora, a Ki lakik itt? a világ felfedezését kínálja neked! A házigazda kedves kutyájával minden epizódban más országba érkezik, kalandjai során pedig csodás építészeti remekekkel és látnivalókkal találkozik. Az országok legendáival is megismerkedik, ősi törzseket, mitológiai lényeket is meglátogat. Ha érdekelnek az idegen világok kultúrái, tarts vele a lenyűgöző és sokszor vicces tények felfedezésében a Da Vinci Kidsen! 2018. június 9-től minden hétvégén 15:45-től! Bon Voyage!

Ha pedig mindezt az okostelefonod segítségével szeretnéd átélni, akkor töltsd le a Da Vinci Kids applikációt a Google Play áruházból vagy az AppStore-ból.

  • Felelős Szülők Iskolája
  • ügyvezető

Vargacz Alexandra

sportszervező menedzser, online marketing szakember, a Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.