Az érzékenyítés fortélyai

Az érzékenyítés fortélyai

Számos osztályban találkozhatunk azzal, hogy a különleges gyerekek nehezen tudnak beilleszkedni a közösségbe, hiszen viselkedésüket társaik gyakran nem tudják mire vélni. Pedagógusként fontos szerepünk van abban, hogy a diákok elfogadóan álljanak egymás „másságához”, viszont figyelmet kell fordítanunk arra, hogy segítő szándékunk ne süljön el fordítva – olvasható a TanTrend oldalán.

Sokféle szempontból lehet valaki különleges egy osztályközösségben

Lehet más anyanyelvű, aki hirtelen magyar közegbe került, autizmus spektrumon érintett, hiperaktív, tanulási nehézséggel küzdő, vagy éppen nagyon szorongó gyerek. Közös vonásuk, hogy időnként a környezetük nehezen érti, hogy ők miért viselkednek másképp, miért okoz számukra nehézséget az, ami másnak magától értetődő. A meg nem értettség hozzájárulhat ahhoz, hogy az adott diák perifériára sodródjon és kirekesztettséget éljen meg.

Megértés

Az érzékenyítés célja, hogy indirekt eszközökkel ellensúlyozza ezt a folyamatot, amiben az osztály és a fiatal egyaránt károsodik. Az érzékenyítés külön figyelmet jelent, amit a gyerek közösségben betöltött szerepére fordítunk. Ennek segítségével abban segítjük a többieket, hogy jobban átlássák a másik helyzetét, megértsék viselkedésének okát és személyiségét elfogadják.

Tanárok és diákok érzékenyítése

Egy osztályban az elfogadás, mint érték kiépítésének egyik leghitelesebb, közvetett eszköze, ha a pedagógusok tudnak mintát mutatni és megértően reagálni. Például, ha a tanárokat is bosszantja az, ahogy a hiperaktív gyerek impulzívan közbeszól az órán, a tanulók is nehezen lesznek türelmesek vele. Az érzékenyítésnek tanácsos kiterjednie az adott fiatalt tanító tanárokra is, például egy esetmegbeszélő alkalom keretein belül.

Az elfogadó légkör kialakításáról, az együttérzés létrejöttéről is olvashatnak a cikk folytatásában, a TanTrend.hu oldalon.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.