Bagdy Emőke: „annak tanul a gyerek, akit szeret és elfogad”

Bagdy Emőke: „annak tanul a gyerek, akit szeret és elfogad”

Miért is kincs az a pedagógus, akire évtizedek múlva is emlékszünk? A különleges kapcsolat miatt, amit ki tudtak alakítani a gyerekekkel. Ráadásul ha a pedagógus bele tud kerülni ebbe a Csíkszentmihályi Mihály által flownak nevezett állapotba, maga is épül.

 

Megosztó kérdés a pedagóguspályára való alkalmasság és alkalmatlanság mérése. Egyáltalán, lehetséges? Dr. Bagdy Emőke és műhelye hosszú éveken keresztül kereste többek között erre a kérdésre a választ kutatásukban és pályaszocializációs kísérleteikben. Kiderült, valójában nem az alkalmasságot kell mérni – írta korábban az Új Köznevelés című folyóirat.

 

Bagdy Emőke: Arra az alaptételre építettünk, hogy a pedagóguspályához a személyiségnek bizonyos pszichometrikusan nehezen mérhető, ámde mégis megragadható vonásokkal kell rendelkeznie. Karácsony Sándor mondta, az a fontos, hogy az ember a pubertásban az önmegvalósító gőgön túl eljusson az odaadás állapotába. Aki ezt a fejlődési fokot az adás-kapás egyensúlyában meglépi, az, amit tud, azt boldogan adja át. Németh László ugyanezt fogalmazta meg, amikor azt mondta, pedagógusnak lenni: a világra nyíló ablakokat szüntelenül nyitogatni. Az ismeret persze önmagában rideg tény, de, ha a pedagógust lelkesedés fűti át, sikerül elérnie a tanítvány lelkét, és innentől az ismeret kettős kötelékkel ragad a tudatba. Egyrészt a tudatos tudatba, amely megőrzi a tényeket, másrészt az érzelmi tudatba, amely segít, hogy az életben cselekvő módon alkalmazza. Mivel kapcsolatdinamikáról beszélek, a másikra irányuló odaadás csak úgy valósulhat meg, ha a személyiségek illeszkednek, mint zárba a kulcs. Ha a pedagógus fontosnak tartja azt, akinek átad, megteremtődik köztük egy szeretet-kapcsolat. Öröm és kölcsönviszony, amely nélkül akár egy hegycsúcsra is kiállhatnék szónokolni.

 

Mi minden szükséges egy ilyen különleges kapcsolathoz?

Elsősorban az empátia, a másikra irányulás, amely fontos, hogy kölcsönös legyen. Kutatásunk középpontjában is az állt, hogy ez a sajátos légkör hogyan jöhet létre, és, ha hiányzik, létrehozható-e. Sajnos nincs olyan megbízható tesztmódszer, amivel a pedagóguspályára kerülőknél az alkalmasságot ki tudnánk szűrni. A követelménypedagógia szellemében léteznek ugyan óriási tulajdonságlisták, amelyek leírják, hogy a pedagógus milyen legyen, de az a probléma, hogy a személyiség nem állandó, a vonások a dinamika tüzében képesek fellángolni vagy kiégni.

 

Hogyan tanítunk jól?

Zulliger svájci pszichológus szerint jó pedagógus az, aki úgy tud gyermeknyelven, hogy ő maga is képes gyermekké válni, leguggolni az óvodás mellé, és ezt nem érzi méltatlannak a felnőtt énjéhez. Nem a fejembe tömött ismeretek tesznek jó pedagógussá, hanem az élővé váló vonások, amelyekről egy modellezett helyzetben könnyen kideríthető, hogy megvannak-e. Például, ha a jelentkező elolvas egy szöveget, és utána meg tud győzni arról, hogy az érdekes; ha elhiszem neki, hogy nekem akarja mondani; ha a szemét, az arcát, a mozdulatait ki tudja nyitni – akkor jó lesz. Amikor egy kedves tanítónkra emlékezünk, nem az jut eszünkbe, mit tanított, hanem, hogy milyen volt. Deák Ferenc, aki Eötvös József gyermekének házitanítója volt, nehezen haladt a gyermekkel. Miért? Deák azt felelte: „Nem tudom megtanítani dolgokra, mert nem szeret engem.” Nem az a fontos, hogy kémiát vagy biológiát tanítok. Szeretni kell és bízni a gyermekekben, az úgynevezett butában is, hiszen nincsen gyenge képességű – a bátorító-pedagógiával szorongásmentesen mindenkit meg lehet nyitni. Ha pedig a pedagógus bele tud kerülni ebbe a Csíkszentmihályi Mihály által flownak nevezett állapotba, maga is épül. Ha egy tanórába belefeledkezik, kapcsolatba kerül, megmozgat és mindent belead, nem fárad el. A kiégési vizsgálatok bizonyítják, hogy csak az értelmetlen munkába fásulunk bele, viszont a visszatükröződő lelkesedés feltölt.

A teljes interjú az OFI Új Köznevelés oldalán olvasható.

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.