Bajt okozhatunk, ha túlterheljük a gyereket

Bajt okozhatunk, ha túlterheljük a gyereket

Elvárások között élünk. Már nem is gondolkodunk azon, hogy a másik elbírja-e. Sokan annyival elintézik, hogy ilyen a világ, nem árt elég korán felkészíteni a gyereket a terhelésre. Pedig a gyerek nem csak úgy egy csoportfogalom. Egyéniség, személyiség, lelke van. Terhelhetősége van. Lenne. Az értő figyelem rendkívül fontos a szülő részéről. Miért terheli túl a gyerekét? Kinek akar bizonyítani? Erről írt az Életszépítők.

Vizsgálatok sora bizonyítja, hogy azok a gyerekek, akiktől a szülő a mindent várja el, ugyanolyan stresszesek, mint a menedzserek. Sokan már kisóvodás korban túlterhelik a gyereket. Minden napja legyen betáblázva, mert ha iskolába megy, úgyis le lesz terhelve, szokjon hozzá – hangzik a szülői magyarázat.

És bizony, egy kisgyerek mindent megtesz azért, hogy a szülei kedvében járjon. Első osztályban pedig elkezd pszichoszomatikus tüneteket produkálni. Miért? Pusztán azért, mert nem bírja tovább. Nem az ő képességeihez, személyiségéhez szabták a szülei az elvárásokat, hanem önmagukat igyekeznek megvalósítani a gyermeken keresztül, megfelelve a társadalmi nyomásnak.

Meg kell találni a legmegfelelőbbet

Van olyan gyerek, akihez a Waldorf-módszer illik, van, akinek egy versenyistálló kell, mindenki más.

Van választási lehetőség. Mi alapján válasszon a kedves szülő például iskolát? A 6-7 éve ismert gyermeke alapján. Látnunk kell szülőként, hogy mire képes. Nemcsak agyilag, hanem idegrendszerében, lelki habitusában. Mindezek után megfelelő tanítónénit – ha van, tanítóbácsit – kell választani, hiszen ő lesz hatással a gyerekünkre, ő fogja motiválni, szeretni, megérteni…

Mindenkinek megvan a saját útja, ha nem járhatja be, a lelke bánattal, magánnyal, betegséggel reagál. Idegen lesz az osztályban, mert nem oda való. Nem ott várja az a közeg és tanító, akivel neki találkoznia kellene.

Fontos, hogy nem jó vagy rossz a gyerek!

Mert mihez képest jó vagy rossz? A szomszéd Pistikéhez képest?

A cikk folytatása arról, hogy ne a gyerek feje fölött döntsünk, és hogy minden körülmények között beszélgessünk, az Életszépítők oldalán olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.