Ismét nagy sikert aratott a BankVelem Program pénzügyi tudásversenye

Ismét nagy sikert aratott a BankVelem Program pénzügyi tudásversenye

A Pénz7 tematikus hét során általános iskoláskorú diákok vehettek részt a többfordulós BankVelem PénzOkos Kupa nevű pénzügyi tudásversenyen. A döntő 2017. március 8-án, a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban került megrendezésre. A zsűri fővédnöke Sipos Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Miniszteri Biztosa, a zsűri elnöke, Czapák Dóra, a Pénziránytű Alapítvány Ügyvezető igazgatója volt.

A BankVelem PénzOkos Kupa minden tanévben megrendezésre kerül és összesen három fordulója van; az első két forduló online felületen zajlik, majd az ezekről továbbjutó hét legeredményesebb csapat kerül be a döntőbe, vagyis a harmadik fordulóba. Az idei döntőn is nagyon szépen teljesítettek a csapatok, ügyesen oldották meg, a még felnőtteknek is nagy kihívást jelentő feladatokat. Az első három csapat tagjai összesen egymillió forint értékű ajándékot nyertek iskolájuknak, tanáruknak és maguknak, de a döntő többi résztvevője sem tért haza üres kézzel: minden diák és tanár kapott egy Értem a pénzem társasjátékot, melynek ismertetője ide kattintva olvasható.

BankVelem PénzOkos Kupa 2017-es, országos döntőjén, a Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola „Bank(ok)osok”  csapata nyert. A teljes eredménylistát ide kattintva tekintheti meg.

A Pénziránytű Alapítvány támogatásával, a PontVelem Okos Program keretében valósul meg a tudatos iskolák és diákok BankVelem Programja, aminek keretein belül a szervezők játékos környezetben arra tanítják a diákokat, hogy érdemes az elvégzett munkából (szelektív gyűjtésből) megkeresett jövedelemmel (pontokkal) gazdálkodni, takarékoskodni, sőt a pontokat akár jótékony célokra is fel lehet ajánlani. Eddig több mint 1100 általános iskola, közel 40.000 diákja, valamint több mint 2.000 osztálya regisztrált a programba. A PontVelem Okos programhoz Magyarország bármely általános iskolája csatlakozhat.

 

Ezzel a pénzügyi tudáspróba nem ért véget, a BankVelem PénzOkos Kupa az egész tanévben elérhető OkosPont Bajnokság része. A kérdéssorok online hozzáférhetőek, amelyeket bármikor a tanév során ki lehet tölteni. Igencsak megéri részt venni a versenyen, mert a tudás mellett megszerezett OkosPontokkal a PontBolt ajándékokon túl, a tanév végén kalandtáborozást is nyerhetnek a legokosabb diákok.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.