A hagyományőrzés és a modern technika találkozása Szegeden

A hagyományőrzés és a modern technika találkozása Szegeden

Illemtan óra a Fekete házban, lézerkísérletek, plakátokon át bemutatott történelem: sokszínű programokban volt része a szegedieknek a Mozaik Múzeumtúra Roadshow 5. állomásán.

A napfény városában a délelőtt folyamán a gyerekeket várták a múzeumok: a Móra Ferenc Múzeumban például játékos foglalkozásokon vehettek részt a „Páratlanok – A szegedi papucs története” című kiállításhoz kapcsolódóan, a Fekete házban drámapedagógiai foglalkozásokon keresztül ismerkedhettek a régmúlt korok etikettjével, a Szent-Györgyi Albert Agórában pedig rendhagyó tárlatvezetésekkel és fizikai kísérletekkel várták a fiatal múzeumbarátokat.

 

Az Agórában a délután folyamán is hasonló programokkal várták az érdeklődőket: az Informatika Történeti Gyűjteményben tartott tárlatvezetésen interaktívan, játékosan ismerkedtünk az elsőre kissé száraznak tűnő szakterület történelmével, vívmányaival. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság támogatásával működő kiállítás tárlatvezetésén bebizonyosodott: csupa móka is lehet az informatika! Felfedeztük, hogyan működött a régi időkben egy telefonközpont, megtudtuk, hogy az első – egész szobákat elfoglaló – számítógépek indításához olykor 20-30 ember is szükséges volt, s hogy már valóban csak egy hajszál választja el a mai tudományt az önállóan gondolkodó gépektől. Mindezek mellett megismerkedtünk a „szegedi Katicával” is, melynek a segítségével a pavlovi feltételes reflexeket lehet modellezni. A tanulságos vezetés lezárásaként megcsodálhattuk egy igazán „kocka” hangszer előadását is: az eszköz floppy lemezek segítségével játszotta le Darth Vader indulóját, vagy a Süsü, a sárkány zenéjét.  A kiállítás egyébként igazi paradicsom a régi számítógépes- és tv-játékok rajongóinak: külön terem áll rendelkezésre a Marioval, Dyna Blasterrel, vagy egyéb klasszikusokkal játszani vágyók számára. Többek között ezeknek a szoftvereknek az őseivel ismerkedhettük meg Képes Gábor, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság főmunkatársának előadásán: a muzeológus elmesélte nekünk, hogy mekkora szenzációnak számított az első számítógépes játékok egyike, a 3×3-as amőba, s végigvezetett minket az úton a mai, néhol filmeket is megszégyenítő grafikával rendelkező akció-játékokig vezető úton. Az Agórában az informatika története mellett egyéb érdekességekkel is találkoztunk: a rendhagyó kísérleti bemutatón szelídített villámmal fedezhettünk fel erőtereket, megtudhattuk, hogy egy egyszerű fizikai jelenségnek köszönhetően világít a fénykoktél, s még lézerekkel is kísérleteztünk.

Az Agóra mellett a Móra Ferenc Múzeumban is érdekes programok várták az ide látogatókat: a különleges, szegedi papucs jegyében a résztvevő családok játszóházban kézműveskedhettek. A híres lábbelire bojtokat készítettek, népi mintákat varrtak, s motívumokat festettek. Mindemellett a Roadshow-ra ellátogatók a múzeum néprajzi osztályának dolgozói vezetésével rendhagyó kiállítás látogatáson vehettek részt a  „Páratlanok – A szegedi papucs története” című tárlaton. A színpompás, kézzel hímzett papucsokról kiderült, miért is páratlanok: a hagyományos szegedi lábbelik ugyanis egy kaptafára készültek, tehát nincs külön bal- és jobblábas részük. Tárlatvezetőnk elmesélte, hogy mely papucsokat milyen alkalmakkor viseltek a régi szegedi lakosok – kiderült, hogy a lábbelit férfiak is szívesen viselték, de természetesen a számukra készített papucsnak nem volt kopogós, magas sarka. Megtudhattuk azt is, hogy a fortélyos hölgyek hogyan oldották meg, hogy tánc közben ne repüljön le a lábukról a hagyományos lábbeli: a talprészhez vékonyan odaöltötték a harisnyájukat.

 

Rendhagyó tárlatvezetésen vehettünk részt a Móra Ferenc Múzeum másik időszakos kiállításán, a PlakArt-on is. Lenyűgöző, valódi alkotásszámba menő posztereken keresztül barangolhattuk be Magyarország történelmének fontos eseményeit az 1890-es évektől 1956-ig. Tárlatvezetőnk elmesélte, hogy mi mindent tudhatunk meg egy plakátról, ha közelebbről megvizsgáljuk: pontosan észrevehetőek rajtuk a korabeli politikai helyzet lenyomatai. Elmesélte a szesztilalom idején készített elrettentő poszterek ironikus történetét, miszerint a grafikus művészt 7 üveg borral fizették ki, de elárulta nekünk például egy Ferenc Józsefet ábrázoló kép előtt, hogy a császár az aradi vértanúk képét a hálószobájának falán tartotta. A hagyományos magyar ital, az Unicum történetével is megismerkedtünk a régi reklámok között: a legendárium szerint II. József uralkodónk nagyon szeretett enni-inni, ám amikor rosszul lett a rengeteg ételtől, az udvari orvos, Dr. Zwack egy több mint 40 gyógynövény kivonatából készített főzetet adott a „kalapos királynak”. Amikor a jóllakott császár belekortyolt a nedűbe, felkiáltott: „Das ist ein unicum!”

Szegedi múzeumtúránkon tehát a hagyományok ápolása, és a rendhagyó történelemlecke mellett értékes tudásra tettünk szert az informatika világából is.

A Mozaik Múzeumtúra Roadshow következő állomása Veszprémben lesz, május 26-án!

Bővebb információk a Mozaik Múzeumtúráról: http://www.mozaikmuzeumtura.hu/

A Mozaik Múzeumtúra program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.