Játékos irodalomtanulás – így a kötelező művek is könnyebben mennek majd

Játékos irodalomtanulás – így a kötelező művek is könnyebben mennek majd

Melyik szülő vagy pedagógus ne vágyna arra, hogy a kötelező tananyagként meghatározott olvasmányokat, költeményeket, illetve az írók, költők önéletrajzát könnyen és egyszerűen sikerüljön átadni a gyerekeknek, diákoknak? A választ mindannyian tudjuk, de az ehhez vezető megfelelő utat már kevésbé találjuk. Mit tegyünk, ha már túlvagyunk a sokadik „Kötelezők röviden” körön, kipróbáltuk az irodalmi kártyákat, memóriajátékkal próbálkoztunk, azonban a csemetén mégsem érezzük a lelkesedés legkisebb szikráját sem? Erre a kérdésre adhat innovatív választ és megoldást a Da Vinci TV új műsora, melyben Sziporka Sziszivel kalandozhatunk az irodalmi érdekességek világában.

 

Shakespeare nyomában

“Lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés…”

“Lovat! Lovat! Országomat egy lóért!”

“Ó, Rómeó, mért vagy te Rómeó”

 

Tudtátok, hogy:

  • a brit irodalmi enciklopédia szerint Shakespeare-től származik a második legnagyobb számú, szó szerinti idézet a Biblia után?
  • abban a korban nők nem játszhattak színpadon, így a női szerepeket is férfiak játszották?
  • Shakespeare legalább húsz színdarabja elveszett, kéziratuk megsemmisült az évszázadok során?
  • Shakespeare így, ebben a formában sosem írta le a nevét, ez csak az utókor által átalánosan elfogadott írásmód? Saját nevét az író a következő változatokban írta le: Willm Shaksp, William Shakespe, Wm Shakspe, William Shakspere, Willm Shakspere, William Shakspeare.

Dávid és Góliát harca

Dávid és Góliát párharca az egyik legismertebb bibliai történet, amelyben az esélytelen, de a nyomasztó túlerő ellen mégis bátran kiálló kisember csodával határos módon győzelmet arat. De mi történt valójában? A hadtörténészek számításai szerint a köveket akkoriban nagyjából 120-130 km/órás sebességgel lehetett kilőni a parittyából, s így a lövedék mozgási energiája akkora volt, mint egy mai 45-ös kaliberű pisztolyból kilőtt golyóé. Góliát pedig abban reménykedett, hogy majd testi erejével diadalmaskodik Dávid felett, ezért bőven lőtávolságon belülre engedte, szinte mozdulatlanul várta a párbajra érkező ellenfelét. Dávid kitűnő parittyás volt, ezért ilyen távolságból elég volt neki mindössze egy követ kilőnie parittyájából, ami egy fegyver erejének megfelelően pontosan fejbe találta Góliátot, aki néhány pillanaton belül holtan esett össze.

Ilyen és ehhez hasonló érdekességeket tudhattok meg, ha február 12-től minden hétfőn és kedden a Da Vinci TV-re kapcsoltok, hogy a dupla epizódok során Sziporka Sziszivel kalandozzatok az irodalmi különlegességek világában!

Kedves Anyukák, Apukák, Pedagógusok, itt egy szuper oktatást kiegészítő műsor, amely rengeteg ötletet adhat a gyerekek figyelmének felkeltésére, a témákban való elmerülésre, a hatékonyabb és könnyebb tanulás elérésére.

Sziporka Sziszi – február 12. 16:05

Minden hétfőn és kedden dupla epizódok

Ez most egy álom? Vagy egy könyv? Nem, ezek Sziporka Sziszi kalandjai!

Sziszi annyira szeret olvasni, hogy ha elalszik – ami gyakran megesik – álmában a könyvének történetébe pottyan. Tarts vele Drakula kastélyába vagy Frankenstein szörnyéhez. Nézd meg, hogy áll ki Hamletért, vagy hogy próbálja megmenteni Rómeót és Júliát. Tudd meg azt is, mi történik, ha túl közel repül a Naphoz.

Sziporka Sziszi tehát minden idők leghíresebb történeteinek nyomába ered, mi pedig vele tartunk, s a legnagyobb klasszikus olvasmányokat álmodjuk végig vele. A te kedvenc könyved vajon köztük van? Ha tetszettek az őrületes álombéli kalandok, akkor elolvashatod az eredeti történetet is!

Kapcsolj a Da Vinci Kidsre február 12-én és csodálkozz rá!

ELŐZETES ITT

 

Vargacz Alexandra
  • Felelős Szülők Iskolája
  • ügyvezető

Vargacz Alexandra

sportszervező menedzser, online marketing szakember, a Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.