„A jövőben nem igazán lesznek majd olyan szakmák, amiknek nem az informatika képezi az alapját.” – Legyél Te is Informatikus program középiskolás diákoknak

„A jövőben nem igazán lesznek majd olyan szakmák, amiknek nem az informatika képezi az alapját.” – Legyél Te is Informatikus program középiskolás diákoknak

A Telekom és a T-Systems Magyarország 2015 őszén indította el a Legyél Te is Informatikus programját, hogy felvegye a harcot az egyre növekvő informatikus szakemberhiánnyal, és már a középiskolában kedvet csináljon a gyerekeknek a programozáshoz. A programmal eddig több mint 21 000 diákot értek el a vállalat önkéntesei. Különböző területeken dolgozó IT szakemberekkel karöltve ellátogattak az érdeklődő iskolákba, és egy preziben igyekeztek meggyőzni a diákokat 45 percben arról, hogy ennél jobb és szebb jövőt el sem lehet képzelni. Idén a Telekom „tovább emelte a tétet”: a Legyél Te is Informatikus! új elemmel, egy online kalandjátékkal a „Kihívással” bővült, amelyen a diákok önállóan, játékos formában, egy kreatív történetbe ágyazott feladatsor segítségével próbálhatták ki magukat a kódolás világában. A Magyarországon eddig példa nélküli Kihívásra összesen 109 iskola csapata, azaz több mint 500 diák jelentkezett, melynek eredményhirdetését és záróeseményét ma tartották a Csodák Palotája Playbarban, amelyen a Felelős Szülők Iskolája is részt vett.

Kiss Imre és Szirmai Gergely, a GameDay Iroda videóbloggerei nyitották az eseményt felvezetőjükkel, amelyben elhangzott, hogy világszinten rengeteg programozó, rengeteg techcég van, Magyarországon viszont óriási hiány van a programozókból. Ha valaki azon gondolkozik, hogy mit csináljon itthon, amivel versenyképes fizetésre tehet szert, akkor a programozás egy jó irány.

„A programozás gyakorlatilag egy gondolkodásmód, egy szisztéma, ehhez a nyelv pedig egy eszköz, mert ha tudod a logikát, akkor bármilyen programozási nyelvben meg tudod írni.” – hangzott el Kiss Imrétől, aki rendelkezik is informatikai végzettséggel.

Ezután Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója osztotta meg gondolatait a diákokkal, tanárokkal és a sajtóval: „Nagy öröm számomra, hogy a Legyél Te is Informatikus programot néhány osztályteremben kezdtük, mostanra pedig már 21 000 diákot értünk el.  A célunk az, hogy a gyerekek lelkesedjenek a programozás és az informatika világa iránt, mert szilárd meggyőződésem, hogy ez az életünk szerves része és a jövőben az életünk minden aspektusának köze lesz az informatikához. Volt alkalmam végignézni a pályázatokat és nagyon jókat nevettünk a történeteken, igazán kreatív ötletek érkeztek, emellett pedig a megírt kódsorozatok is nagyszerűek voltak, ami biztató a jövőre nézve. Eredetileg 20 csapattal terveztünk, azonban az érdeklődés sokkal nagyobb volt, összesen 109 iskola csapata, több mint 500 diák jelentkezett a kihívásra, köztük sokan az ország határain kívülről is. Azt gondolom, hogy jó úton haladunk a diákok motiválásában az informatikai pálya iránt, én is érzem a lelkesedést!” – zárta beszédét a Magyar Telekom vezérigazgatója.

Nemes Orsolya, a Milestone generációkutatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a mai középiskolások a Z generáció tagjai, a szüleik, tanáraik pedig X generációsok, vagy baby boomerek, ami a digitális szocializálódás szempontjából nagy különbséget jelent.  „Az idősebb generációk egy vertikális világban szocializálódtak, ami azt jelenti, hogy fentről lefelé áramlott a tudás, az információ és alapjaiban egy hierarchikus rendszerről beszélhettünk. Aztán kinyílt a világ, jött az internet, a social media, az online kurzusok és innentől kezdve egy horizontális világba csöppentünk, ahol lényegében bárki, bármikor, bármit tud tanulni. Ennek következtében az elmúlt pár évben is nagy mértékben megváltozott már a munka világa, a jövőben pedig még markánsabb változás fog bekövetkezni. Egy érdekes példa, hogy 1 év alatt többen végeznek online kurzusokat a Harvardon, mint amennyien összesen oda jártak a megalapítása óta, vagyis az elmúlt 379 évben. Most épp egy elég nagy szakadék van az oktatás és a munkában elvártak között, ez azt jelenti, hogy felértékelődik az önfejlesztés és az autodidakta tanulás. Jövőkutatók elmélete szerint a következő években olyan rendszerek jönnek majd létre, amelyek elmossák a szakmák határait, tehát a jövőben nem igazán lesznek majd olyan szakmák, amiknek nem az informatika képezi az alapját. Izgalmas jövő előtt állnak a mai fiatalok, mert gyakorlatilag minden szakmához szükség lesz a jövőben informatikai tudásra, így ha most ebbe energiát fektetnek, akkor kapkodni fognak majd értük a munkaerő piacon.” – összegezte a generációkutató.

A díjátadó előtt pedig Kaszás Zoltán, a T-Systems Magyarország vezérigazgatója hangsúlyozta ki, mekkora helyzeti előnyt jelent a gyors reagálás. „Tavaly májusban volt lehetőségünk külföldön cégeket meglátogatni, a NextGaming cégnél is jártunk. Amikor egy új topjátékot piacra dobtak, akkor az árbevételük elérte a 4 milliárd dollárt. A játékból befolyó árbevételük 68%-át az első 24 órában realizálták, 95%-át pedig az első 72 órában.  Az egésznek a konklúziója, hogy gyorsan kell reagálnunk. Erre egy afrikai történetet is szeretnék mesélni a gazellák és az oroszlánok álmairól. Minden gazella éjszaka arról álmodik, hogy gyorsabb lesz, mint a leggyorsabb oroszlán. Minden oroszlán arról álmodik éjszaka, hogyha felkel a nap, akkor gyorsabb lesz, mint a leglassabb gazella. Mindegy, hogy gazella vagy oroszlán vagy, ha felkel a nap, jobb, ha elkezdesz futni. A jövő a Ti kezetekben van!” – zárta beszédét a T-Systems Magyarország vezérigazgatója.

Ezt követően a Legyél Te is Informatikus program Kihívás versenyének díjátadójára került sor, ahol a döntőbe került 40 csapat közül értékelték a legjobbakat.

 

különdíj: Batthyány Lajos Gimnázium (Nagykanizsa) – DEFINE csapat

  1. helyezett: Neumann János Számítástechnikai Szakgimnázium (Budapest) – NEU FIVE csapat
  2. helyezett: Széchenyi István Kéttannyelvű Középiskola (Békéscsaba)– SAUCE CODE csapat
  3. helyezett: Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium (Szeged) – ADMIRÁLIS GENERÁLIS csapat

 

A GameDay Iroda pedig egy videót is készített arról, milyen lenne egy napunk, ha semmit nem használnánk, ami az informatika vívmánya:

Írta: Vargacz Alexandra

  • Felelős Szülők Iskolája
  • ügyvezető

Vargacz Alexandra

sportszervező menedzser, online marketing szakember, a Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.