Mindenki ilyen tanártól szeretne tanulni

szakállas tanár könyvekkel a háttérben

Mindenki ilyen tanártól szeretne tanulni

Az irodalom és a kultúra arra való, hogy ide-oda forgassuk, és a tükrében megnézzük magunkat – mondta Tamás Ferenc, a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnázium magyartanára és a Magyartanárok Egyesületének alelnöke, aki évek óta tart rendhagyó irodalomórákat a Kossuth Klubban is, felnőtt közönségnek.

Az nlc.hu a tavaszi félév utolsó előadását hallgatta meg, amelyben anyákról, nagynénikről, nagymamákról szóló műveket elemzett, többek között Petőfi Sándortól, Ottlik Gézától és Esterházy Pétertől. Óra után beszélgettek vele, íme a videó és néhány kiragadott gondolat.

“Egy gyereknek hirtelen rányitni a szemét és az elméjét valamire, és beszélgetni vele – ez nagyon jó narkotikum. Ez nem egy szakma, hanem valami nagyon összetett dolog. Harminc gyerekkel interakcióban lenni – az mennyi figyelem! Ő miért nem érti, amit mondok, honnan nézi?”

“Az irodalom és a kultúra arra való, hogy ide-oda forgassuk, belenézzünk mint tükörbe és megnézzük saját magunkat”.

“Lenyűgöz és nagy tisztelettel tölt el, hogy rendezünk egy konferenciát, például ‘Mit csináljunk a gyerekkel, ha nem hajlandó olvasni’ vagy ‘Irodalom a digitalizáció korában’ – és helyszínt kell váltanunk, mert annyi tanár van, aki eljön és kíváncsi. Nyilván a tanárok összlétszámához képest lehetne aránypárokat felállítani, de ebben a megnyomorított helyzetben, amiben vagyunk, (…) vannak 30-40 körüli, középgenerációs tanárok, akik maguktól jönnek el, mert jobban akarják csinálni. Ezt az emberi szellem gyönyörű győzelmének találom.”

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.