Pályázat: Adj egy ötöst!

Pályázat: Adj egy ötöst!

A pályázat célja, hogy a felnövekvő generáció személyes találkozáson és élményeken keresztül ismerkedjen meg fogyatékossággal élő emberekkel. A cél, hogy a pályázó személyes élményét a pályázat keretei között megossza másokkal, mint jó példát, jó gyakorlatot. Az ideális programterv ötletes, alacsony költségvetésű, és mindkét fél számára kellemes időtöltést jelent.

A pályázatra magyarországi felső tagozatos és középiskolás diákok csapatait várják az adjegyotost.hu oldalon.

Pályázni lehet bármilyen közös programmal, amin a diákok és egy (vagy több) fogyatékossággal élő ember vesz részt. Megvalósulhat iskolán belül vagy kívül is. Lehet ez „alternatív” osztályfőnöki óra, vagy akár egy közös kirándulás is. Olyan programterveket várunk, amelyek megvalósítása során a diákok és a fogyatékossággal élő ember egyaránt jól érzik magukat és ezt szívesen megosztják másokkal is.

A programok megvalósulását valamilyen formában dokumentálni kell (fotó-sorozat, videofelvétel, szöveges dokumentum, stb.) és ez kerül a honlapon feltöltésre, kész pályaműként. A programokra való felkészülést és a megvalósulását a szervezők által biztosított szakértők (mentorok) segítik.

A pályázáshoz szükséges

  • pályázó osztály (10-19 éves korosztályból)
  • csapatnév (rövid, 2-3 szavas fantázianevet érdemes kitalálni, lehetőség szerint ne az iskola neve legyen az, de természetesen utalhat arra.)
  • legalább egy mentoráló tanár (osztályfőnök, vagy pedagógus kolléga)
  • regisztráció a honlapon, és a részletes programterv feltöltése a regisztrációs felületre

Programterv

A regisztrációt követően olyan programterv kerüljön feltöltésre, amely tartalmazza a következőket:

  • a tervezett program részletes leírása
  • mi a közös tevékenység
  • hol fog megvalósulni
  • a program tervezett időtartama (min. 1,5 óra, maximum egy tanítási nap)
  • mikorra tervezik a programot (a megvalósítás pontos dátuma a Salva Vita Alapítvánnyal való egyeztetés után dől el)
  • milyen formában tervezik dokumentálni a megvalósítandó programot (fotósorozat, max. 5 perces kisfilm, hangfelvétel, riport, blog, egyéb szöveges dokumentum, stb.)
  • hány fővel és milyen fogyatékossági csoportba tartozó tapasztalati szakértővel tervezik a programot

Szakértők

Természetesen lehetőség van saját környezetből választott tapasztalati szakértő(k) meghívására is!

A tapasztalati szakértők olyan fogyatékossággal élő emberek, akiknek rendszeresen részt vesznek érzékenyítő programokon, és nagy tapasztalatuk van abban, hogy érintettségükről beszéljenek. Az Adj Egy Ötöst programban lehetőség van arra is, hogy helyi tapasztalati szakértőket hívjanak meg a pályázók a programba, akik természetesen lehetnek gyermekek is.

Segítség

A sikeres regisztrációt és a programterv feltöltését követően a szervezők felveszik a kapcsolatot a mentortanárokkal. Így minden pályázó megfelelő segítséget kap a felkészülés és a megvalósítás során.

Az előző évben pályázók új programtervekkel ismét pályázhatnak!

A program megvalósítása önerőből történik; amennyiben szükség van speciális eszközre, felszerelésre (pl.: csörgőlabda, kerekesszék stb.), a szervezők segítséget nyújtanak az eszközök beszerzésében, vagy információt adnak, hol lehet hozzájutni, bérelni.

A pályázó csapatok mentortanárai egynapos felkészítő tréningen vesznek részt április végén, Budapesten, melynek részleteiről a regisztrációt követően kapnak tájékoztatást. A tréningek tervezett időpontja: 2018 április 23. és 27. közötti időszak. A vidékről jövők számára utazási költségtérítést biztosítanak.

További információ: https://adjegyotost.hu

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.