Vitaverseny gyerekeknek

könyvek tollal

Vitaverseny gyerekeknek

Az MCC Debate a budapesti Mathias Corvinus Collegium hazai és határon túli magyar középiskolásoknak szóló vitaversenye, amely 2018. május-júniusában immáron negyedszer kerül megrendezésre. A versenynek kettős célja van – egyrészt a fiatalokkal már középiskolás korban megismertetni a formális vitázás izgalmas világát, másrészt bővíteni a diákok általános ismereteit, fejleszteni a retorikai képességeit.


Az MCC Debate középiskolásoknak szóló vitaverseny, melyre 3 fős csapatok jelentkezését várják itthoni és határon túli iskolákból. A tavalyi versenyre az ország minden pontjáról, valamint Erdélyből is jelentkeztek csapatok. A verseny során a diákok online és élő fordulókban mutathatják meg képességeiket az érvelés terén.

A verseny menete

1. Online forduló

A versenyző csapatok egy-egy érvelő esszé megírásával jelentkezhetnek a versenyre. A verseny első fordulójának tételmondata: „A tüntetés a véleménynyilvánítás leghatékonyabb módja”.
Az esszék leadási határideje: 2018. május 5.

2. Selejtező

Az online fordulóban legsikeresebbnek bizonyuló 16 csapat élő vita keretein belül mérheti össze tudását május 19-én, a Mathias Corvinus Collegiumban.

3. Döntő

A döntő június 16-án, a Collegium Középiskolás Programjának ünnepélyes évzáróján kerül megrendezésre. A válogatóban legsikeresebbnek bizonyult 2 csapat vitáját egy 3 tagú szakmai zsűri értékeli.

Zsűritagok: Schiffer András, Gulyás Gergely, Tanács János

Szervezők: A verseny szervezője a Mathias Corvinus Collegium, ezen belül is a Debate projekt csapata. A Collegium már több éve fontos céljának tűzte ki azt, hogy az ország tehetséges egyetemista diákjain kívül kiemelkedő képességű középiskolai tanulók számára is nyújtson értékes képzéseket, lehetőségeket. A Debate projekt – mint önálló diákkezdeményes – ehhez a célkitűzéshez kapcsolódva várja azokat a középiskolás fiatalokat, akik szeretnék megmutatni tudásukat, és fejleszteni vitázási képességeiket.

Információk: https://www.facebook.com/mccdebate/

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.