Kulturális csemegék felnőtteknek a Városmajori Szabadtéri Színpadon

Kulturális csemegék felnőtteknek a Városmajori Szabadtéri Színpadon

EDV_6870_A nyári szünet, a vakáció a gyerekek által leginkább kedvelt és legjobban várt időszak az évben. Igazi ajándék, meglepetéssel, pihenéssel töltött minőségi idő, emellett pedig az élmények és örömök szerzésének fő forrása. Mindezt azonban csak boldog és kiegyensúlyozott szülők tudják igazán megadni gyerekeiknek, akik saját intellektuális és érzelmi raktáraikat is feltöltik, hogy ezt adhassák át a csemetéknek. Mostani összeállításunkban két olyan kulturális csemegét ajánlunk a következő napokra, ami megfelelő kikapcsolódást és feltöltődést jelent majd a felnőtteknek is. A magyar népzene és a megzenésített költészet kedvelőinek Szabó Balázs Bandája koncertet, a magyar írók, költők és művészek szerelmi történeteibe bepillantani kívánó érdeklődőknek, pedig Nyáry Krisztián Így szerettek ők c. köteteinek a Kaláka együttessel és kiváló színművészekkel közösen színpadra álmodott irodalmi koncert-színházát ajánljuk.

 

Szabó Balázs Bandája

koncert

2016. július 24. (vasárnap) 20 óra
Városmajori Szabadtéri Színpad

Szabó Balázs dalszerző-énekes, multiinstrumentalista zenész, bábszínész és mesemondó. A Suhancos zenekarból való távozása után 2009-től már saját bandája élén énekel, gitározik, hegedül és kavalozik. Saját zenekara mellett – ami gyerekkori álma volt – rendszeresen és hivatásszerűen él két másik szenvedélyének: a táncháznak és a bábszínészetnek. A magyar népzene, a rock, a pop és a funk határvidékein mozgó Szabó Balázs Bandája eddig három nagysikerű lemezt jelentetett meg: a Megcsalogató és az Átjárók című dupla album után 2014-ben adták ki az Élet elvitelre című nagylemezüket, amely 2015-ben “Az év alternatív albuma” kategóriában Fonogram-díjat kapott. A nagysikerű zenekar először lép fel a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

A zenekar tagjai:
Szabó Balázs – gitár, hegedű, ének, kaval, Harangozó Sebestyén – gitár, ének, Ölveti Mátyás – cselló, ének, Acsády Soma – basszusgitár, Ferencz László – dob

szabo_balazs

 

Nyáry Krisztián – Kaláka:

Így szerettek ők

irodalmi koncert-színház

ŐSBEMUTATÓ

2016. július 25. (hétfő) 20 óra

Városmajori Szabadtéri Színpad

A Szabad Tér Színház produkciója.

Nyáry Krisztián Így szerettek ők címmel megjelent irodalmi szerelmes könyvei az elmúlt évek legnagyobb könyvsikerének számítanak, amit a szakmai elismerések mellett az olvasóközönség nem szűnő érdeklődése és szeretete is bizonyít. Mindkét kötet negyven magyar író, illetve művész híres-hírhedt szerelmi történeteinek kevésbé ismert vagy elfeledett részleteire irányítja a figyelmet. A képes etűdök az érzelmeket és eseményeket feldolgozó művek mellett eredeti dokumentumok – levelek, naplórészletek, fényképek – segítségével hozzák közelebb a szereplőket az olvasóhoz.

A romantika jegyében megrendezett Budapesti Nyári Fesztivál új produkciója jelentős magyar írók különleges párkapcsolati történeteit álmodja színpadra félig szcenírozott formában: kiváló színművészek – Nagy-Kálózy Eszter, Gryllus Dorka, Rudolf Péter és Simon Kornél – tolmácsolásában, megzenésített versek élő zenei kíséretével, vetítéssel. A zenés irodalmi időutazás során, amelynek házigazdája maga a szerző, Nyáry Krisztián, olyan írók magánéletébe nyerhetünk bepillantást, mint Babits Mihály, Szabó Lőrinc, Ady Endre, Heltai Jenő, József Attila vagy Weöres Sándor. A szépirodalmi szövegek, személyes dokumentumok és a Kaláka népszerű zenéi által megelevenedő történetek az érzelmek titokzatos világába kalauzolnak bennünket, megmutatva a szerelem sokféle arcát.

EDV_7331_

forrás, fotó: szabadter.hu

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.