Egy csapatban játszunk, MINDANNYIAN

Egy csapatban játszunk, MINDANNYIAN

A fogyatékkal élők, sérültek és épek számára elérhetővé tenni a közös mozgás felszabadító érzését, a valódi közösséget és az egymásra csodálkozás örömét olyan cél, melynek szolgálatába bárki teljes mellszélességgel beállhat. Június 2-án újra megrendezik a Winner’s Day-t, az angolszász sportágak integrált szabadidősport rendezvényét.

A közösségi sporteseményeknek különös varázsa van. Gondoljunk a többezer fős futóversenyekre, sportágválasztókra, fitness-napokra, bármire: minden hasonló rendezvényen az egekbe szökik a jókedv, a motiváció, a versenyszituáció sem agressziót, inkább kölcsönös támogatást, drukkolást és elismerést vált ki az emberekből. Ilyenkor nemcsak az nyer, aki dobogóra áll, nincs vérre menő versengés, nincsenek ítélkező pillantások, csupán a támogató közeg, az elfogadás, önmagunk és mások megbecsülése, a jól végzett (edzés)munka öröme és gyümölcseinek élvezete, a mozgás öröme van a középpontban.

Ilyenkor a sportolók, legyenek akár profik, akár kezdők, egyéni teljesítményük, képességeik, határaik mellett az igazi közösséghez tartozást is megélhetik. Ezért kiemelt jelentőségűek az integrált sportesemények, ahol a baráti hangulatból, a sport öröméből, az összetartozás élményéből azok is részesülhetnek, akiknek erre sajnos kevesebb lehetősége nyílik a hétköznapokban. A fogyatékkal élők és épek a sport által is ezer szálon kapcsolódnak egymáshoz: játszani mindenki szeret, de a versenyzők élményei, küzdelmei is hasonlóak, így az empátia és a törődés kerül előtérbe, és az lesz a fontos, ami közös, és élmény forrása válik abból, ami különbözik. A sport csapatszellemet és összetartást csiszol az élet más területein is.

A Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) immár harmadik alkalommal rendezi meg a Winner’s Day-t, az angolszász sportágak integrált szabadidősport rendezvényét, melyre 2017. június 2-án, 10-18 óra között kerül sor Budapesten, a XI. kerületben, az ELTE Mérnök utcai Sporttelepén.

Az esemény célja, hogy épek és fogyatékkal élők együtt sportoljanak és ismerkedjenek meg angolszász sportokkal (amerikai foci, cheerleading, darts, gyeplabda, ligarögbi, krikett, minigolf, szkander).

A délelőtt folyamán az ország minden tájáról érkeznek csoportok olyan oktatási intézményekből, ahol vagy integrált vagy szegregált módon, valamilyen sérültségben érintett gyerekeket is oktatnak. Az iskolák között verseny is zajlik, hiszen a játékos feladatokat legjobban teljesítők és a legnagyobb létszámban érkezők között 50 000 Ft értékű sporteszköz-vásárlási utalványok kerülnek kiosztásra. A 18 óráig nyitva tartó esemény természetesen mindenki, így az egyéni látogatók számára is nyitott! A rendezvényre a belépés ingyenes!

Ismerjük meg, fogadjuk el egymást, legyen a sport közvetítő nyelv ép és sérült gyerekek, emberek között. Közösen állva a sportpályákra, tanuljunk egymástól kitartást, lelkesedést, szolidaritást, adjunk és kapjunk odafigyelést és közös sportélményeket. Ezen a napon mindenki csak győztes lehet!

Az esemény fővédnöke: Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest Főváros főpolgármester-helyettese, az esemény védnöke: Iain Lindsay OBE, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete, akik személyesen is megjelennek a rendezvényen és a szervezők reményei szerint aktívan bekapcsolódnak a sporteseménybe is.

Az ünnepélyes megnyitó időpontja: 2017. június 2., péntek, 10.00 óra

Helyszín: ELTE, Mérnök utcai Sporttelep (1119 Budapest, Mérnök u. 35.)

Program:

10.00 órától – Köszöntők, beszédek

Felszólalók:

– Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest Főváros főpolgármester-helyettese, az esemény fővédnöke

– Iain Lindsay OBE, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete, az esemény védnöke

– Toponári Gábor, a FODISZ ügyvezető elnöke

10.15 órától – Közös bemelegítés

10.45 órától – Krikett bemutató (nagy füves focipályán)

11.00 órától – Ligarögbi bemutató (nagy füves focipályán)

13.30 órától – Amerikai foci bemutató (nagy füves focipályán)

13.45 órától – Gyeplabda bemutató

15.00 órától – Cheerleader bemutató az amerikai foci helyszínén

15.30 órától – Iskolák versenyének eredményhirdetése

16.15 órától – Field goal-rugó verseny a ligarögbi helyszínén

A rendezvényen a megjelenő sportágakat folyamatosan lehet kipróbálni, a nagy füves pályán csak az egészpályát igénylő bemutatók idején szünetel az itt elhelyezkedő sportágak (krikett, amerikai foci, ligarögbi) kipróbálási lehetősége.

Rendezvény nyitva tartása: 10-18 óra között.

A rendezvény szakmai partnerei: Budapest Wolves, Budapest Wolves Cheerleader csapata, Magyar Darts Szövetség, Magyar Ligarögbi Szövetség Nonprofit Kft., Magyar Krikett Szövetség, Magyar Szkander Szövetség, Főnix SE.

A rendezvény támogatója: Budapest Főváros Önkormányzata.

További információ: www.winnersday.hu

Facebook oldal: https://www.facebook.com/winnersdaybudapest/

Facebook-esemény linkje: https://www.facebook.com/events/410260582666298/

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.