Kezdődik a nyitott porták fesztiválja az Őrségben

gyerekek kézműveskednek

Kezdődik a nyitott porták fesztiválja az Őrségben

Hétrétország címmel pénteken megkezdődik az Őrség legnagyobb kulturális rendezvénye: augusztus 10. és 20. között természetjáró programokkal, ismeretterjesztő előadásokkal, színházi és filmszínházi produkciókkal, komoly és könnyűzenei koncertekkel, valamint nyitott portákkal várják a látogatókat.

A tíz napon át tartó “köztivál” célját a szervezők szerint a rendezvény szlogenje összegzi: “Természetből a java, művészetből a magva, nyitott porták, nyíltszívű emberek, értelmes szórakozás”.

A programok különleges helyszíneken zajlanak: a Hétrét Filmklub műsorára tűzött alkotásokat a rétre nyíló Pajtaszínházban vetítik, és a meghívott társulatok is itt mutatják be előadásaikat. A Hétrétország színházi programjában szerepel a TÁP Színház előadása, Majsai Nyilas Tünde pedig Esterházy Péter – Csokonai Lili néven írt – Tizenhét hattyúk című regényének színpadi adaptációját adja elő. Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című filmjének adaptációját a soproni Petőfi Színház és határon túli magyar színházi csoportok koprodukciójában mutatják be Őriszentpéteren.

A Ziránó, a Csavar és a Kalimpa Színház meseelőadásokkal érkezik Hétrétországba, és a gyermekeknek szólnak a SimorÁg TánCirkusz produkciói is.

A természetjáró programok keretében gyógynövénytúrákat szerveznek, Orfalun, a füveskertben gyógynövénynapot tartanak, Őriszentpéteren a Malom Látogatóközpontban pedig több témában hangzanak el előadások. Húsz őrségi településen várják nyitott portákkal és őrségi ételkínálattal a látogatókat: a vendégek beléphetnek a kézműves műhelyekbe, a művészek műtermeibe és bepillantást nyerhetnek a gazdálkodók napi munkájába.

Esténként neves együttesek és előadók – köztük Lukács Miklós, Balogh Kálmán, Bognár Szilvia, Müller Péter Sziámi AndFriends, Lajkó Félix – lépnek fel. A Pajtaszínházban játszik a Fajkusz banda, a Cimbiózis új lemezét mutatja be. A Malom udvarban többek közt az Esszencia zenekar ad koncertet, Kollár-Klemencz László, Hrutka Róbert és Nagy Dániel Viktor dalai csendülnek majd fel.

Az Őrség szakrális helyszínein – Bajánsenyén és Kercaszomoron a református templomban, Nagyrákoson a Borromei Szent Károly-templomban – komolyzenei hangversenyeket tartanak. Augusztus 20-án Borbély László zongoraművész, majd a Dresch Mihály Vonós Quartet ad koncertet Őriszentpéteren.

A Hétrétország záró eseménye a Neil Young Sétány koncertje lesz Szentgyörgyvölgyön, a római katolikus templomban.

(MTI)

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.