Sínséta a Gyermekvasúton – kicsiknek és nagyoknak

Sínséta a Gyermekvasúton – kicsiknek és nagyoknak

Állomások, fűtőház és egyéb csodák most hétvégén – a séta vonatozással kezdődik, időközben felelevenedik a Gyermekvasút története, kiderülnek az állomások, vonatok titkai. Ki lehet próbálni a gyerekvasutasok munkáját, megnézni a mozdonyok javítására szolgáló fűtőházat, stb.

A séta/vonatozás időtartama 3 óra.

  • Az első séta 10:00 órakor kezdődik, találkozó Hűvösvölgy állomáson a várótermében (mely pénztárhelyiség is egyben).
  • A második séta 13:30 órakor kezdődik, találkozó a Széchenyihegy állomáson a váróteremben (mely pénztárhelyiség is egyben).

A Gyermekvasút a főváros egyik különleges, a maga nemében páratlan látványossága. A budai hegyvidék kirándulóhelyeit összekötő kisvasút, ahol a különböző beosztásokban iskolás korú gyermekvasutasok teljesítenek szolgálatot. A kisvasút vonala Széchenyi-hegytől Hűvösvölgyig tart.

A programról:

Vonatozunk, miközben elmeséljük nektek a Gyermekvasút történetét. Vendégünk Vinis Gyula, a Gyermekvasút nyugalmazott gépészeti vezetője, aki megosztja velünk az állomások és vonatok minden apró, rejtett titkát.

Hallhattok érdekes történeteket, bepillanthattok a vasutas gyerekek szorgos napjaiba. Kipróbálhattok sok olyan eszközt, amik a (kis)vasutasok munkáját segítik.

Programpontok:

– Hűvösvölgy állomáson megtekintjük a korszerű, fényjelzős biztosító berendezés kezelőpultját a forgalmi irodában.

– Széchenyi-hegy állomáson megtekintjük a 120 éves vasúti elvek alapján működő biztosító berendezést, a karos (alak)jelzőket, a váltókezelő munkahelyét, valamint ki lehet próbálni a helyszíni váltóállítást is.

– A hűvösvölgyi fűtőház meglátogatása, ahol a mozdonyok és vasúti kocsik javítása történik.

– Gyermekvasutas Múzeum látogatása tárlatvezetéssel.

Részvételi díj: felnőtteknek 3.500,- forint, nyugdíjasoknak 2.900,- forint, gyermekjegy (6-14 éves korig) 1.900,- forint ( 6 év alatt ingyenes). A részvételi díj tartalmazza a kisvasútra érvényes, egy útra szóló menetjegy árát.

Jelentkezés / jegyek /további információ: 

Sínséták weboldala

További időpontok:

  • 2018. február 18. 13:30
  • 2018. február 18. 10:00
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.