Szülők Ünnepe szombaton a Szülők Háza Alapítvánnyal

Szülők Ünnepe plakát

Szülők Ünnepe szombaton a Szülők Háza Alapítvánnyal

2018. június 2-án a Szülők Ünnepe rendezvénnyel indítja útjára a Szülők Hete programsorozatot a Szülők Háza Alapítvány, amely a megnyitót követő héten is sok élményt és meglepetést tartogat a résztvevők számára.

A Szülők Nemzetközi Napjának országos megünneplését célzó rendezvény keretében a Szülők Háza Alapítvány 2016-ban mozgalmat indított. Azt szeretnénk elérni, hogy a Szülők Ünnepén minél több szülőtámogató, a szülők testi és lelki jólétét elősegítő szolgáltatást nyújtó cég és szervezet kínáljon ingyenes, illetve kedvezményes szolgáltatást, elismerve a szülők mindennapi fáradozását gyermekeik jólétéért. A Szülők Háza Családi Központ és Családi Bölcsőde hálózat tagjai elsőként ajánlották fel, hogy a hátrányos helyzetben lévő családok a Szülők Ünnepén ingyen vehetik igénybe szolgáltatásaikat.

Az ünnepi rendezvényre a Szülők Háza Alapítvány és együttműködő szervezetei által támogatott hátrányos helyzetű családokat várjuk. Számukra térítésmentesen biztosítunk családi programokat (koncertek, gyerekprogramok, tanácsadások), étkezést és élményajándékokat.

Az előzetes egyeztetések alapján megnyitó beszédet mond Fűrész Tünde a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért elnöke, és Bogár Zsuzsa a Mozaikcsalád Alapítvány elnöke. A rendezvényen jelen lesz Markovits László a Vasas Sportklub elnöke, illetve Dobó Kata művésznő és Mága Zoltán művész úr felkérés alatt áll. A rendezvényhez számos civil és családtámogató szervezet csatlakozott.

Időpont: 2018. június 2., szombat 10.00 – 15.00

A rendezvény helyszíne: Vasas Sportklub (Budapest, XIII. Fáy utca 58.)

A rendezvény fővédnöke: dr. Kemény Dénes, a Szülők Háza Alapítvány alapítója

A Szülők Ünnepéről és a rendezvényről a  http://szulokunnepe.hu/ weboldalon talál részletesebb információt.

  • Felelős Szülők Iskolája
  • ügyvezető

Vargacz Alexandra

sportszervező menedzser, online marketing szakember, a Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.