Udvarbemutató a Völgyből!

térkép

Udvarbemutató a Völgyből!

Lehetetlen a Művészetek Völgyében olyan udvart említeni, mely ne kínálna izgalmas és kreatív programokat. Három helyet és azok pár programját mégis kiemelnénk a „családi sokszínűség” jegyében, ízelítőjéül annak, hogy mire lehet számítani július 20-29. között a nyár legjobb 10 napján a megzenésített családi és gyermek versek kínálatban – a Kaláka udvar, a folklór művelői –a Muharay udvar és zenei crossover jegyében – a Harcsa Veronika udvar kínálatában, Kapolcson!

Muharay Udvar

„Hagyomány és korszerűség” – ez volt a közösségi, művészeti eszménye Muharay Elemérnek (1901–1960), akinek nevét az udvart üzemeltető szövetség viseli.

A Muharay Udvar vezetői ezeknek a gondolatoknak a szellemében szervezik a programokat. Lehet itt találkozni autentikus stílust képviselő hagyományőrző táncosokkal és a hazai művészvilág népművészet-ihlette alkotóival. A programok az egész családnak szólnak, céljuk, hogy bizonyítsák: együtt énekelni, táncolni jó!

Sárközi lakodalmon vehet részt például az, aki július 23-án a Muharay udvar felé veszi az irányt 17.30-kor. Bogyiszló, Őcsény, Sióagárd hagyományőrző táncosaival lehet együtt ropni és hagyományőrző programokon is részt venni. Ha pedig a cigány muzsikával megtöltődött a lelkünk, viszont még repetáznánk, akkor érdemes visszalátogatni július 28-án, 18.30-kor az Etnorom koncertjére.

Igazi roma zene, virtuóz, szenvedélyes, és rengeteg hatást asszimilál: magyar, balkáni, orosz és erdélyi dallamok a világhírű művészházaspártól. Az EtnoRom eddig járatlan úton közelíti meg a roma zenét: az alkotók az autentikus gyökerekig visszanyúló dallamokat dinamikusan ötvözik világzenei elemekkel, szvinggel, jazzel. Az eredmény egy olyan izgalmas roma világzenei mix, amelynek kifinomult ízei, fűszerezése kizárólag az EtnoRom zenei konyhájára jellemzők.

Balog József – ének, gitár, dalszerző | Künstler Ágnes – ének, dalszerző | Rózsa Béla – gitár | Kovács Krisztián – kahon, kanna, tánc | Seres Vilmos – szaxofon, klarinét | Molnár Tamás – szaxofon

 

Harcsa Veronika udvar

„Veronika vagyok, az udvarom lelkes gazdája, és idén ismét csokorba gyűjtöttem Neked jó néhányat a kedvenc zenekaraim közül! Megfordulnak nálunk a magyar jazz legjelesebb képviselői és nemzetközi produkciók is, ráadásul idei újdonságként az Éjféli ütemben a legfrissebb, legkreatívabb ritmusokkal és hangokkal várunk. Külön öröm, hogy a délutánt kicsiknek és nagyoknak szóló gyerekprogramokkal is meg tudtuk tölteni. Ha szereted a napot jógával indítani, vagy épp egy finomat kávéznál, ha részt vennél interaktív énekes workshopon, ha este szeretsz borozva elmerülni a koncertekben, akkor ez a Te helyed! „- mutatkozik be Harcsa Vera és nyújt ízelítőt a megannyi program közül.

A napindító jóga (ami szerencsére 11.00-kor kezdődik, semmivel sem előbb) méltó kezdete a „reggelnek” . Lassan már ebédidő van és mehetünk a csemetékkel a sokak által látogatott Ringató foglalkozásra, melyet már heted hét országon is túl ismernek. Nézzétek meg az időpontokat a programfüzetben, ugyanis nem lesz minden nap ugyanabban az időpontban (online programfüzet a cikk végén).

Harcsa Veráról pedig mi más, ha nem a jazz jut először az ember eszébe. Szeretettel ajánljuk július24-ére 15 órára Modern Art Orchestra Tribute to Ella Fitzgerald feat. Pocsai Kriszta koncertjét, majd még aznap a már említett énekesnő SoLaTi nevű formációjának 22.00-kor kezdődő előadását.

A SoLaTi főként Rnb, Soul stílusban, a jazz harmóniakészletét is felhasználva, előremutató formavilágával szólal meg. Zenéjűk egyfajta híd, mely a különböző stílusokat köti össze.

„Szerintem egy zenekarnak az egyik legnagyobb lehetősége, hogy egy olyan fesztiválon játszhat, ahol keverednek a zenei stílusok. Szeretem a Művészetek Völgyében, hogy nem csak jazz, pop vagy rock zene található meg. Többször játszottam már itt, a SoLaTival idén leszünk először. Remélem, hogy azok is meghallgatnak majd minket, akik esetleg nem ismerik ezt a stílust.”- meséli Oláh „Tzumó” Árpád, a zenekar zeneszerzője, és hozzáteszi, hogy az egészen idős korosztálytól a gyerekekig minden korosztály megtalálható koncertjeiken.

És milyen módon tud egymáshoz kötődni a jazz és a gyerekekkor? A Snétberger Zenei Tehetségközpont diákjai adnak koncertet július 20-án az udvarban.

A Snétberger Alapítvány immáron 8. éve keresi határainkon innen és túl a hátrányos helyzetű, különleges zenei tehetségeket, akik  szeretnének jó zenészek, jó zenetanárok lenni, szeretnék a zene élvezetére nevelni kortársaikat, az utánuk következő generációkat, szeretnének boldogulni és másoknak örömöt adni. Személyre szabott jazz- és klasszikus zenei képzést kapnak a Balaton-felvidéki, felsőörsi központban.

Komolyzenei koncertjük július 25-én lesz megtekinthető 19.00-kor a Völgykomolyzene helyszínen.

Aki pedig a harmonikus dallamok mellett a szöveg szeretete is megfog, annak kifejezetten ajánljuk a július 25-én 12.30-kor kezdődő interaktív énekes versmegzenésítő workshopot harcsa Verával és Lackfi Jánossal.

 

Kaláka Versudvar

Ha a Művészetek Völgye az ország szíve, akkor az idén nyolcadszor nekilendülő Kaláka Versudvar a Völgy szíve. Képes kitágulni, összehúzódni, és több szomszédos udvar felé is továbblökni a vért, a művészetet, az életet. Itt együtt zsibong zene a verssel, népzene a rappel, világzene a blues-zal, sanzon a dzsesszel, klasszikus zene a krónikás énekléssel, mintha sziámi ikrek lennének.

Egy kis ízelítő abból, milyen változatos az udvar kínálata. A július 22-én 10.00-kor induló közös bicajos túra után 11.00-kor minden lurkó énekelhet biciklizős dalokat Gryllus Vilmossal. Lackfi János pedig ismét elérhető lesz minden egyes Völgy napon a Kaláka udvarában. Mellette feltűnik majd Varró Dani, Tompos Kátya, de még Háy János és Beck Zoli is.

Azoknak a szülőknek pedig, akik már becsületesen végigénekelték a nagyvilág összes gyermekdalát, szívből ajánljuk Bob és Bobék Orchestra Toldi című előadását.

Tudjuk, hogy a választás nem könnyű és talán nem is kell! Szépen össze lehet hangolni a látni kívántakat. Érdemes végiglapozni az online műsorfüzet, amely itt elérhető. ( link)

 

Fotók: Művészetek Völgye, SoLaTiMusic, Snétberger Zenei Tehetségközpont

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.