Balatoni József

Balatoni József

Balatoni József

bjBalatoni József vagyok, történelemtanár.  Budapesten, a XV. kerületi Kontfya  Általános Iskola, Szakiskola és Középiskolában tanítok 2013 óta.  Gyerekkorom óta tanár szerettem volna lenni, a szak csak később körvonalazódott ki, mert sok minden érdekelt. Egy volt  a biztos: gyerekekkel szeretnék foglalkozni és valahogy másképp csinálni, mint a hagyományos. És erre megtaláltam a megfelelő helyet és a megfelelő módszereket is: ötvözöm az élménypedagógiát, a játékpedagóiát, a kooperatív pedagógiát, a drámapedagógiát és ezek sajátos egyvelegével tanítok. Célom, hogy ezek az újfajta szemléletek minél több helyre eljussanak, minél több pedagógus merjen változtatni, merjen másképp tanítani a hagyományos frontális oktatásnál. Alapelvem, hogy a diák minőségi időt töltsön el az iskolában, ahol érezze a fejlődsét, érezze jól magát és megszeressen tanulni. Mert alapvetően az iskola egy nagyon jó hely. Tényleg. Csak meg kell nekik mutatni, mi is benne a jó és mitől lehet még jobb. Ez a cél, a többi az meg már jön magától, ha a diák szereti azt, amit csinál.

2015-ben létrehoztam a Jocó bácsi világa Facebook oldalt, mely egy év  alatt nagy sikert ért el. Az oldal vicces, megható és elgondolkodtató iskolai történeteket, szakmai véleményeket, pedagógiai hozzáállást tartalmaz, de megmutatja azt is, hogy milyen egy pedagógus szemszögéből egy-egy eseményt megélni, feldolgozni. 2016-ban ebből egy könyv is született, meglepő módon Jocó bácsi világa címmel. Ennek köszönhetően mára az „ország Jocó bácsija”, az „ország legnépszerűbb töritanára” címeket kaptam és rendszeresen hívnak televíziós műsorokba, rádiókba interjút adni, a véleményemet kikérni vagy egyszerűen csak bemutatni. Egy új faj, az úgynevezett celebtanár egyik első egyede vagyok, mégha a szó helyenként elég pejoratív is. Igyekszem jó értelemben, jó cél érdekében celebkedni, az meg nem akkora baj, ha közben élvezem és szeretem is csinálni.

Emellett 2010 óta dolgozom a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájában, előbb a pécsi régió vezetőjeként, majd már országos szinten külső szakértőként. A program hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók egyetemre bekerülésével, a beilleszkedés segítésével és a bentmaradás elérésével foglalkozik. Az én feladatom leginkább a szakmai képzések koordinálása, vezetése, országos rendezvények szervezése. Rendszeresen tartok egyetemistáknak különböző tréningeket: kommunikáció, együttműködés fejlesztése, közösségépítés, önismeret, komfortzónából való kilépés, stb. Nagyon szeretem ezt is csinálni, mert szerintem tréningeket tartani szuper dolog.

Amint a bemutatkozásból kiderül, elég sokrétű tevékenységet folytatok és elég széles az életkori paletta, akikkel dolgozom. Hiszen egészen az 5. osztályostól a felnőttekig terjed ez a skála. A munkám ebből kifolyólag nagyon színes, izgalmas és változatos. De szerintem ez a pálya ettől igazán szép és ezért vallom, hogy tanárnak lenni igazán jó és menő dolog.

Néhány cikk és interjú:

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/a-toritanar-akinek-tobb-ezer-rajongoja-van/

http://nullahategy.hu/joco-bacsi-kulonos-vilaga/

http://moderniskola.hu/2016/01/hogy-lesz-valaki-az-orszag-legnepszerubb-toritanara/

https://veol.hu/hirek/egy-orszag-megismerte-a-veszpremi-tortenelemtanart-balatoni-jozsefet-1733829

http://xvmedia.hu/videogallery/elmenypedagogia-lehet-orom-a-tanulas/

https://www.youtube.com/watch?v=M1eU5iKFr5Q

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.