Skita Erika és Turáni Szabolcs, az Értsünk szót alapítói, két kisgyermek szülei

Skita Erika és Turáni Szabolcs, az Értsünk szót alapítói, két kisgyermek szülei

Ertsunkszot_ErikaSzabolcs2010 óta tartunk Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje szülői  – 2012-től pedig pedagógusoknak szóló – kommunikációs tréningeket. 2012 októberétől családi mediátorokként is a családok segítésére helyezzük a hangsúlyt. Nagy előnynek érezzük, hogy szülőkként, anyaként és apaként hasonlóan gondolkodunk a gyermeknevelésről, és a közös munka során mindig erőt meríthetünk egymás támogatásából.

Külföldi és hazai (javarészt nemzetközi környezetben átélt) munkatapasztalataink, „valamint a mindig-jobbá-tenni” gondolkodásmódunk, nem utolsósorban pedig gyermekeink születése hozta magával azt a változást, hogy elinduljunk ezen az úton. Nagy örömünkre Adele Faber és Elaine Mazlish (a könyvek és tréningek szerzőpárosa) az e-mailes és telefonos beszélgetéseink során alkalmasnak talált, és felkért bennünket arra, hogy legyünk a tréningek hazai hivatalos képviselői. Folyamatos érdeklődésük és támogatásuk hatása érezhető az elkészült tréninganyagokban, amelyre nagyon büszkék vagyunk!

Úgy gondoljuk, hogy minden szülő a legjobbat akarja a gyermekének, azonban gyakran előfordul, hogy ez az út máshová vezet, mint ahová elindultunk… ilyenkor jövünk mi. A gyermeknevelés elvei, értékei, szabályai NÁLAD vannak, mi nem mondjuk meg meddig hagyd cumizni, vagy mikortól kellene már egyedül aludnia vagy öltöznie. Az elméleti okfejtések és tanácsok osztogatása helyett egy olyan szemlélettel és kommunikációs technikával ismertetünk meg, amelynek alkalmazása során

Valljuk és tapasztaljuk, hogy a kommunikáció jóval több annál, mint amit végül kimondunk, minden hangsúly, gesztus és a beszélgetés légköre nagy hatással van a végeredményre.

Igyekszünk segíteni minden hozzánk forduló szülőnek, akár konkrét, akár általános kérdéssel fordul hozzánk. Mégis azt gondoljuk, hogy a megoldás mindannyiunkban ott van, csak néha segítségre van szükség, hogy napvilágra kerüljön.

www.ertsunkszot.hu

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.