SÓLYOM BRIGITTA

SÓLYOM BRIGITTA

Sólyom Brigitta vagyok, pszichopedagógus, vezető-oktató Alapozó terapeuta, Nild-terapeuta, Homloklebeny-terapeuta. A Csodakapu Alapítvány szakmai vezetőjeként fejlődési elakadásban, tanulási , beilleszkedési nehézséggel küzdő, SNI-s  gyermekeknek, szüleiknek, illetve a velük foglalkozó pedagógusoknak nyújtunk segítséget. Alapítványunk törekszik a minden oldalról történő megtámogatásra, ami a pszichés, részképesség, mozgás fejlesztéstől a logopédiai ellátáson át, a szülői tanácsadásig, programok, táborok szervezéséig széles skálán foglalja magába a családokkal törődést. Csodás szakemberekből és önkéntes segítőkből álló csapatunk célja a folyamatos fejlődés és a szakmai hitelesség fenntartása.

 

Idegrendszer fejlesztő mozgásterápiával dolgozó szakemberként szívügyem a kiskamaszok, kamaszok megsegítése, hogy az oktatási rendszer követelményeinek legjobb tudásuk szerint megfeleljenek, lehetőleg úgy, hogy maguk is jól érezzék magukat benne. E nagy kihívást a mozgásos homloklebeny  (prefrontális) gyakorlatok, terápiák kidolgozásával, összeállításával segítem, ami számomra éppen olyan élvezetes, mint számukra.

Lassan felnőtt fiaim (20, 22 évesek 🙂 ) ugyan nem vesznek részt a foglalkozásaimon, de teljes mellszélességgel támogatják munkám, még, ha ebbéli elfoglaltságaim miatt nekik kell főzniük a vacsorát is.

  • Felelős Szülők Iskolája
  • ügyvezető

Vargacz Alexandra

sportszervező menedzser, online marketing szakember, a Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.