Wéber Anikó

Wéber Anikó

Wéber Anikó vagyok, pedagógus, újságíró, Az osztály vesztese című könyv szerzője. Gyerekkorom óta két szerelmem van: az írás és a tanítás.

????????????????

Először az öcsémnek találtam ki történeteket vonatokról és a macskák szigetéről, majd az iskolában második osztályban alkottam meg legelső, hibáktól hemzsegő művemet A fogyókúrázó liba címmel. Azóta nincs megállás, újságíróként dolgozom, és írtam többek között a Babafalva portálra, a Kortárs Online-ra, a Bárka Online-ra, jelenleg pedig a Kortárs folyóiratba, a Kultúra.hu-ra és a Nők Lapja Pszichébe.

Az iskolában azonban rátaláltam még egy szenvedélyre: a tanításra, így magyartanár és filozófiatanár szakon végeztem az ELTE-n 2013-ban. Utána egy évig pedagógusaként dolgoztam egy budapesti általános iskolában, ahol egy 5. osztályos napközis csoportom volt. Akkor jöttem rá, hogy a napközis élet egyáltalán nem könnyű. Délután egy és négy óra között a legerősebben korog a gyomor, a legmelegebben süt a nap, mindenki fáradt és szeretne már hazamenni. Nem csoda, hogy kiéleződnek a konfliktusok és védekezni kell. Van, aki bohóckodik, verekszik, beszól, fenyeget és van, aki elfut, hárít, álmodozik vagy hazudik. A választás azon múlik, hogy milyen világot épít fel maga köré. De mit tehetünk szülőként, pedagógusként, diákként az iskolai bántalmazás ellen? Mit éreznek a bántalmazott és a bántalmazó gyerekek és a megfigyelők? Ezekről a kérdésekről is szól Az osztály vesztese című könyvem. Arról, mit él meg a gyerek, akit kirekesztenek, bántanak, csúfolnak, és ráragasztják a stréber, a kövér, a buta, a verekedős címkét. Remélem, hogy a regénnyel és a cikkeimmel segítséget nyújthatok szülőknek, pedagógusoknak és diákoknak egyaránt.

  • Felelős Szülők Iskolája
  • ügyvezető

Vargacz Alexandra

sportszervező menedzser, online marketing szakember, a Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.